2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


"Alacsony családi háttérindex"

2017. február 03. - Városi Kurir

suli1.jpg

A Magyarországon meghonosodott új nemzeti szótár magvas örökbecsűvel gyarapodott. Mivel az ország, ahogy azt minden lehető módon és alkalommal a szánkba is rágják, rettentően jól teljesít, ezért a kormánypárt megszólalásaiba nem ildomos a továbbiakban a „szegénység” szót használni. Helyette találta ki az „agytröszt”, hogy ezentúl „alacsony családi háttér-indexű”-ként emlegetik hazánk lakosságának nem kis részét.

Palkovics László, az oktatásért felelős államtitkár így nyilatkozott a témában:

„(...) nagyon magas azon gyerekek aránya, akik azért nem jól teljesítenek a méréseken, mert a családi háttérindexük alacsony. Vagyis ezekben a családokban nem a tanulás az első”

Vagyis, ha ez esetben el is tekintünk az ok-ta-tá-si államtitkár tökéletesen magyartalan fogalmazásától  az akkor is kiderül, hogy  Palkovics – és megválasztott kormányunk  Orbánnal az élén – úgy gondolja,  Magyarország siralmas teljesítménye az oktatással összefüggő nemzetközi összehasonlításokban azon hazánkfiainak a hibája, akik nem rendelkeznek a szerintük megfelelő pénzmennyiséggel. Arról nem ejt szót, hogy mekkora bankbetéttel kell rendelkezni ahhoz, hogy elfogadhatóak legyünk a mindenkire maximálisan odafigyelő vezetői grémiumnak, – gondolom a 742.000.- ft megtakarítás, amennyivel az ország első embere is rendelkezik, pont ideális – de egy biztos: ez a kijelentés alaposan hajaz Lázár erről alkotott véleményére, miszerint

„Mindenki annyit ér, amennyije van.”

suli3.jpg

Gondolkodjunk picit: kik azok, akik nem tudtak vagyont felhalmozni és mégis arra a felelőtlenségre vetemedtek, hogy gyermeket vállaltak. Rögtön vegyük a tanárokat, akik közül kevesen dicsekedhetnek vastag pénztárcával, hiszen amióta világ a világ, jó fizetés helyett, maximum elismerést mondhatnak magukénak. Szintén ebbe a kategóriába tartoznak a tisztviselők, ami, ahogy a fáma tartja, ugyan „nyugdíjas állás”, de nem kecsegtetett soha, így ma sem, vagyonnal. Sorolhatnám a szakmák képviselőit naphosszig, rengetegen vagyunk, akik nem azért nem lettünk vagyonosak, mert megrögzött munkakerülők vagyunk, hanem, mert a választott hivatásuk nem a pénzfialdához köt.

suli6.jpg

Nem gondolom, hogy jó néven vették – vettük - amikor szeretett – kinek, mi – államtitkárunk szájával azt vágta a fejükhöz a regnáló hatalom, hogy közvetve mindannyiunk hibája, hogy iskolásaink teljesítménye kívánnivalót hagy maga után, így kollektívan ragasztották ránk a billogot.

suli5.jpg

Palkovics nem fejtette ki bővebben, miből gondolja azt, hogy a szegényebb családokban nem a tanulás az első, gondolom egy közpénzből alaposan kistafírozott kutatóintézeti felmérés adataira épült a nemes végkövetkeztetés.  Ezek azok a kutatások ugyanis, amelyek teljesen un-ortodox módon készülnek, azaz a megrendelő - legtöbbször a kormány - megadja az eredményt, az elkötelezett kutatók pedig szállítják elé az előzményt, és azt a kutatást, amelynek eredménye a megadott hazugság.

Amikor még szükségét érezte a mai kormányzópárt, - legutoljára 2011-ben  – hogy néhány konkrétummal magyarázza tetteit, akkor Orbán így magyarázkodta a Széll Kálmán tervben rögzített szégyenletes tanulmányi korhatárcsökkentés okait:

„Feleslegesen hosszan, és sokszor rossz irányba képezzük gyermekeinket. Az oktatási kötelezettséget a jelenlegi 18‐ról 15 éves korra szállítjuk le. A fiatalok választhassanak: folytatják tanulmányaikat, vagy inkább munkába állnak.”

suli2.jpg

Ez a változtatás, szöges ellentéte a világ boldogabb részén követett tendenciának, és egyértelműen a középosztály alsó rétegének és a szegénységben élőknek szólt, hiszen e két csoportnál jelenthet könnyebbséget, ha még egy kereset adódik a már meglévőhöz, már ha akadna egy 15 éves gyereknek való munkahely. Szó sincs arról, hogy ők nem akarják taníttatni gyermeküket, csupán a pillanatnyi helyzetben megfontolandó az érettségi és a bizonytalan továbbtanulás helyett a beigért szakma és az elhelyezkedés reményének lehetősége. Az iskolák egy része – nem gondolván a jövőre – a pillanatnyi könnyebbség okán örömünnepet ült, mert a „problémás” gyerekeket ki lehet ebrudalni a tankötelezettség béklyójából.

Hoffmann Rózsa, aki mielőtt felvitte az Isten a dolgát kétkezi tanárként dolgozott, nagy elkötelezettségében ezt bírta nyilatkozni, szintén azidőtájt:

„Nem kevés az olyan gyerek, akik nem boldogulnak és nem is akarnak boldogulni a tanulással, és visszavetik a többieket”

suli4.jpg

És lőn! – sokan ostobán és meggondolatlanul kapva kaptak az alkalmon, és a jövőt jelentő életre szóló tanulás helyett állami asszisztencia mellett egy életre kiszálltak az iskolapadból.

Ráülve a saját maga által elindított lavinára, Orbán kihasználta a lehetőséget:

"az országnak nem közepes gimnazistákra, hanem jó szakemberekre van szüksége."

Ezzel persze elvette tőlük a továbbtanulás, a jobb, tartalmasabb élet lehetőségének reményét is. Szerencséje, hogy mindezt nem akkor találta ki a demokráciára szintén nem sokat adó „átkosban” uralmon lévő rezsim, amikor neki kellett döntenie, hogy „mi is legyen, ha nagy lesz?”! Bár akkor még erős volt a szakképzés, lehetett volna például – mint a barátja – gázszerelő.

Arról nem szólt Palkovics, hogy a magyar iskolarendszer, ami mára „nemzeti”, miért nem képes többek között azt a feladatát sem teljesíteni, hogy a családi háttér generálta különbségeket igyekezzen kiegyenlíteni. Inkább következtetett:

„ezekben a családokban nem a tanulás az első".

Mindezek ismeretében adott a lehetőség, hogy amikor legközelebb a fülke magányában „ixelni” készülünk, gondoljunk arra is, hogy kik azok, akik cinikusan elsikkasztották nemcsak a nyugdíjunkat, nem csak az egészségügyünket, de még a gyerekeink jövőjét is.

Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!

Mátrai Anna

Önarcképes lőlapot mindenkinek!

loter1.jpg

Harmadik napja tart hazánkban az amúgy „normálissá” vált – mert azzá tették – „mindenki gyűlöljön még egy embert” névre keresztelt Fidesz-kampány ideiglenes felfüggesztése. A Karácsony szusszanásnyi szünetet engedélyezett a feltüzelt állampolgároknak, de itt az új munkanap, kezdődhet, vagyis folyhat tovább minden az előre megtervezett, pokolian szennyes mederben.

Az ünnep előtti bejelentés-dömpingből tudható, hogy a mindannyiunkról példásan gondoskodó – ha bele döglünk is! – kormányunk, élén Orbán-atyuskával, nem kényszerít minket még arra sem, hogy ne adj Isten, gondolkodnunk kelljen azon, hogy miként tromfolhatunk rá az eddig is csúcsra járatott gyűlölködésre, kijelöli számunkra az utat és az irányt is.

Állami lőteret a Magyarnak! – ez az új terep, ahol minden fogékony honpolgár kiélheti agresszív hajlamát. Azért, hogy ne kelljen sokat utazgatni, minden – azaz 175 helyen – magyar járásban „házhoz megy” a lőtér, na, nem a szólás obszcén folytatása okán, hanem mint azt az avatott értőtől, Simicskó fő-honvédőtől megtudhattuk azért, hogy kedvezően szolgálja az egészségünk megőrzéséért vívott harcot, – mi mást? – és, hogy szokjuk a puskaropogás diadalittas hangját.

loter2.jpg

Még szerencse, hogy az MNB briliáns működésének hála a kamara mélyén ott lapult pár elfeledett milliárdocska, vagy ha nem is ott, de az Európai Unió (különben pfújjjj!) frissiben, még ebben az évben biztosan nem erre átutalt euróiból lecsippentve sikerült több más égetően fontos dolog mellett – helyett - erre az egészség-megőrző programra is átcsoportosítani 27.000.000.000.-, azaz huszonhétezer milliárd forintnyi közpénz. Kár lenne ennyi pénzt csak úgy, mondjuk oktatásra, egészségügyre, vagy ne adj isten a gyermekéhezés felszámolására elbarmolni, amikor ki lehet dobni az ablakon irányítottan, a főnök kedve szerint is. A gyűlöletkampány folytatásaként – hogy migráns híján nehogy kihűljön az állatias ösztön – lődözzön csak, ki merre lát. Jól jöhet ez a készség még minden keresztényi szeretet szellemében leledző igaz Magyarnak.

loter3.jpg

Ennek a temérdek pénznek a felelőtlen elherdálása zsigerszinten felháborító,  különösen akkor, ha belegondolunk, hogy így mindannyian duplán leszünk szegényebbek,hiszen nem a közjó érdekében használhatjuk fel, de amikor vissza kell fizetni, mert nem rendeltetésszerűen költötte el a kormány, akkor a bírságot is a mi zsebünk bánja majd. Amennyiben még erre is csak nyegle vállrándítás a hívő orbanisták válasza,  van még egy érvem: abban az országban, ahol ilyen fokon lobog a feltüzelt gyűlölet és gyakran egy véletlenül kiejtett szó miatt is verekedésig fajulnak az indulatok, ahol nyugdíjasok vernek parancsszóra demokratikus jogával élő „mástgondolót”, ott közel sem biztos, hogy  az UZI-kultusz  a legcélravezetőbb dolog.

A mérhetetlenül gőgös, felelőtlen, ostoba, gonosz  kitalálónak egy percre sem lenne szabad elfelejteni, hogy azért, mert eddig mázlija volt és tudta Dzsinit irányítani, nincs garanciája arra, hogy  a mutatvány a jövőben is sikerül. Elképzelhető, hogy egy szikra nyomán általa sem lesz irányítható a felgerjesztett indulat, és akkor neki és családjának is futni kell.

loter4.jpg

Legyünk a pillanatnyi társadalmi hierarchiában akár fent, vagy lent, ha elfogadjuk, belenyugszunk, eltűrjük, hogy az erőszak legitim elintézési forma ügyeink rendezéséhez, érdekeink érvényesítéséhez, vitáink eldöntéséhez, akkor valóban felesleges az oktatáspolitikával bíbelni, vagy az egészségügy reformján agyalni. Akkor tényleg a legjobb út magunkat szögesdróttal körül venni, mert nekünk végünk!

Mátrai Anna

A kormány - áldassék a neve - foga-fehérje

egyhaz1.jpg

 A magyar kormány szerint Pannóniában, 2016-ban az oktatás legfontosabb feladata, hogy a gyerekek jó magyarok és jó keresztények legyenek.

Brávó! Sikerült megtalálni ebben az amúgy is több generációra kiható, mély, szinte antagonisztikus ellentétekkel összeszabdalt országban egy újabb síkját az utálkozásnak! Az a magyar, aki nem vallja magát kereszténynek, és nem a diktatúra által kijelölt mezsgyén terelgeti gyermekét, unokáját és így tovább, ki tudja hány nemzetségig, az tekintse magát kirekesztettnek e honban. Egyelőre még látható stigma nélkül járhat-kelhet, aki nem úgy gondolja, mint ők, de mint ahogy minden, ez is csak egy döntés, ami a fidesz droid-módjára működő parlamenti frakcióján múlik. Egy laza karlendítéssel elintézhetik, – mint az már megtörtént egyszer Magyarországon is – hogy a meggyőződése, a vallása, a hite 2016 Magyarországán is milliókat tehessen tönkre, mi jöhet még, inkvizíció, legújabb kori boszorkányperek, esetleg ismét fellobbannak a máglyák?

biblia3.jpg

Lázár János, – hogy stílusos legyek – kinyilatkoztatásában majdnem odáig jutott, hogy a kormányzat – vagyis Orbán – véleménye szerint nem kell különösebben nagy hangsúlyt fektetni az írás-olvasás készségének túlzott elsajátítására. Bőven elég, ha szótagolva akár, de sokszor elolvassa a jövő nemzedéke a Bibliát, amit nem kell értelmeznie, tehát elég, ha a szentírásból annyit jegyez meg  a gyermek,  hogy amit a kormány és a papja mond, az szent, és aszerint kell cselekednie. Nyista apelláta, mert

„ami ezen túl van, az vitatható, megkérdőjelezhető, és nem tudni, kiállja-e a következő évszázad próbáját.”

Most, amikor még lehet kétkedni és gondolkodni, a fenti mondat alapján mitől biztos annyira egy kis ország nem éppen polihisztor végzettségű minisztere, hogy amit gránitszilárdan, megkérdőjelezhetetlenül állít, az kiáll-e akár csak egy évtizedes próbát?

Az odáig értelmezhető, hogy mint minden diktatúra, így a fidesz-rezsim legnagyobb ellensége is a kiművelt fő, a demokrácia, a civil kurázsi, a gondolkodásra képes sokaság, amely többek között magánéletébe se engedi be a diktátort és államát, aki ettől viszont egyeduralma megszilárdítását félti. Minden diktátor, így Orbán is úgy gondolkodik, hogy ha az alattvalók vakon követik a földi és az égi Istent, az neki maga a szabadjelzés.

biblia_2.jpg

Miért nem szúr szemet a lenézett, megcsonkított lehetőségek között kínlódó hazánkfiainak, hogy miközben gyerekeiknek nem tudnak szabadon választható, a szöges kerítésen kívül is érvényesíthető tudást biztosítani az államosított iskolákban, addig azok, akik mindezt rákényszerítik vagy hazai magániskolákba, vagy jóhírű külföldi almamáterekbe járatják csemetéiket? Tényleg ennyire nem törődünk a gyerekeinkkel?

biblia_1.jpg

Nem a katolikus, vagy református, vagy a többi keresztény egyházzal van a problémám, hanem azzal, hogy valamelyik kötelező érvénnyel eluralhassa az életemet csak azért, mert „Csák Máté földjén”, ma ez a törvény! Hogy jön ahhoz bármely egyház, hogy jön ahhoz a hatalom, hogy bemásszon a magánéletembe?

Szerintem az oktatás legfontosabb szereplője a GYEREK! Az oktatás elsődleges feladata pedig az, hogy megtanítsa tanulni,  hinni magában, tolerálni másokat, legyen igénye a vitákra, lételeme legyen a kíváncsiság. Ezekkel felvértezve lehet a 21. század szabad polgára és mint ilyen, majd eldönti, melyik egyházhoz akar tartozni, ha egyáltalán a vallás mellett dönt.

Mátrai Anna

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: Témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

Orbán szelleme a diákparlamentben

okt4.jpg

Az alább leírtak 2016 Magyarországán estek meg. Fontos az évszám, nem az átkos rákosi-korban történt ugyanis a dolog, nem akkor, amikor lefüggönyözött autó jött az óvatlanul kiejtett, a hatalomnak nem tetsző szó kimondojáért. 

Orbánnak még a szelleme is "jó" oktatónak bizonyul, nehogy a ma tinédzsere anélkül nőjön fel, hogy érezné gyomrában azt a semmihez sem fogható, görcsös valamit, ami jelzi, hogy mit szabad mondania, vagy mi jár azzal,  hogy kirúgják a felmenőit, és ő maga sem folytathatja az iskolát. Tanulja meg, az a büdös kölök! - gondolhatja a vezér, nehogy ne szorongjon, ahogy ő szorongott gyerekkorában, és titkon, amikor csak ketten vannak a tükörrel, szorong ma is!

okt2.jpg

Tarnay Kristóf Ábel, a Független Diákparlament képviselője arról számolt be a Hírkút portálnak, hogy a kaposvári megyei diákparlamenti ülésen egyik társa a hatalmasságnak nem tetsző dolgokról akart beszélni felszólalásában. A nevét azért nem közli, mert már beindult ellene, tanára- és iskolája ellen a retorzió úthengere, és nem akarja tetézni, ami az érintettekre vár.. A dolog úgy esett a beszámoló szerint, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma által szervezett eseményen a diákparlamenti képviselő az oktatási rendszer hibáira akarta felhívni a jelenlévők figyelmet, ám alig kezdhetett bele mondandójába, a levezető elnök, Rózsa Ildikó, aki az ODP országos szervezője, félbeszakította, mondván, hogy üljön le, és később folytassa, személyeskedés nélkül.

Vagyis egy képviselőt - ha diák, ha nem, sőt, annál szégyenletesebben és kártékonyabban - meggátolt személyes véleménye kifejtésében, méghozzá feljebbvalói tiszte tudatában. A felszólaló elkezdett beszédében nem nevesített senkit, általánosságban volt lesújtó véleménye a közoktatásról, ami számára  maga a legfontosabb jelen, mert a jövőjét, a jövőnket határozza meg. A későbbiekben a hatalom jeles képviselői kegyesen megengedték, hogy beszéde rövidítettváltozatát felolvashassa.

okt_1.jpg

Csak gratulálni tudok! Ez ám az igazi tanár, oktató! Csak a sok sallang, amiért érdemtelenül is tisztelnie kellene a diáknak tanítóját. Pedig nem is vágyik jobban egyik nebuló másra, mint, hogy tisztelhető, okos, vitatkozni, érvelni tudó és oktató tanárt fogjon ki magának, sajnos egyre kevesebb eséllyel! Nehéz úgy a tananyagra   koncentrálni, ha fél szemmel azt kell lesni, hogy melyik kedves kolléga súg be, ha mást és máshogyan tanít az ember, mint azt fölülről megüzenték! Az Orbán-rendszer az oktatás terén is sikeresen visszaléptette Magyaroszágot ötven-hatvan évvel.  

És most néhány gondolat a csak részleteiben a végül is nagy kegyesen "engedélyezett" felszólalásból:

„A jelenlegi oktatási rendszernek már az alapjaiban, alapelveiben található probléma, emiatt hatalmas gondokkal szembesülünk.”

„Egy fejlett és jól működő oktatásban szükség van egy külön álló Oktatásügyi Minisztériumra, nem pedig egy működésképtelen, haldokló államtitkárságra. Jelen helyzetben úgy tűnik, hogy dilettánsok has ráütés-szerűen, a diákokkal és tanárokkal konzultációt megtagadva irányítják és változtatgatják az oktatási rendszert. Ebben a kontextusban a dilettáns (nem hozzáértő) azért megfelelő fogalom, mert az előző tanévben történt megannyi diáksztrájk, pedagógussztrájk, tüntetés és egy Herman Ottó Gimnázium nyílt levél, viszont erre reakcióként nem érkezett semmi pozitív lépés az oktatási rendszert irányítóktól.”

„A tankönyvpiaci versenyt újra kell gondolni, mert nem minden esetben az állam által előnyben részesített tankönyvek a legjobbak. A kísérleti tankönyvek tanulhatatlanok és hibásak, ezért szigorúbb vizsgálatnak kell őket alávetni kiadás előtt. A készség tantárgyakat csak 9-10 évfolyamban kéne a tanterv részévé tenni, hogy a diákok 11-12 évfolyamban az érettségire összpontosíthassanak.”

„Nem fordulhat elő, hogy egy intézményben nincs papír, kréta, nyomtatópatron. A felsorolt okokból teljes mértékben érthető, sőt tudatosnak tűnő a népbutítás, hogy ne legyenek a diákok gondolkodó, kreatív lények ,hanem bólogassanak az aktuális hatalom minden döntésére. Ez hosszú távon nem lesz életképes és teljes mértékben lezülleszti a társadalmunkat is. Klebelsberg Kunó forogna a sírjában, ha tudná, mi történik jelenleg a nevével. Példát kéne vennünk a finn oktatási rendszerről és ki kell alakítanunk egy nyugatias, modern, 21. századi oktatási rendszert.”

okt3.png

Az ominózus, a demokráciát megcsúfoló eseményen rész vettek, mint hivatalosságok: Rózsa Ildikó, ODP országos szervező; Kis Szilvia az Oktatási Hivatal főosztályvezetője; Oláh Lajosné alpolgármester; Huszti Gábor a Somogy megyei közgyűlés alelnöke; Stickel Peter a KLIK tankerületi igazgatója; és Csiba Ágota, a Kaposvári Szakképzési Centrum főigazgatója. (Forrás: Somogy Megyei Önkormányzat Facobook-oldala)

Igen ők asszisztáltak ahhoz a szégyenletes kísérlethez, aminek célja egy fiatal gerinc "szakszerű" megroppantása volt. 

Mátrai Anna

süti beállítások módosítása