2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Matolcsy-Münchausen a parlamentben

2017. február 22. - Városi Kurir

mese1_1.jpg

Gyereknek lenni jó! Amikor felcsendül az „egyszer volt, hol nem volt”, máris szárnyalhat a fantázia, győz a jó, a királylány kiszabadul, a szegény ember fineszes gyereke győzedelmeskedik a bugyuta gazdag földesúron. Nem kérdezzük, hogy mi is történt pontosan, honnan tudni, hogy tényleg így volt, mi bizonyítja a hallottakat, egyszerűen átadjuk magunkat a mese csodájának. Gyerekként.

Minden bizonnyal ennek a korosztálynak szánta szerdai mondandóját Matolcsy, a nagy mesemondó, amikor megkísérelt beszámolni az országgyűlés előtt a MNB 2015-ös, szerinte egyáltalán nem „sajnálatos eseményeiről”. Az kicsit belerondít az idilli képbe, hogy mindezt felelős jegybankelnökként tette egy Európai Uniós tagállam parlamentjében, ahol a hallgatóság átlagéletkora a negyvenöthöz közelít, akik mindannyian felesküdtek az alkotmány helyett jelenleg prosperáló alaptörvényre, miszerint ők aztán komoly, felelős politikusai lesznek ennek a sokkal többre érdemes középeurópai országnak, ami nem mellesleg mindannyiunk hazája, Magyarország, ami, mint azóta bebizonyosodott: csak mese, mese mátka.

mese4.jpg

A jegybankelnök bevetett mindent, ám nem bizonyított semmit. Puccs-kisérlettel vádolta az USA-t, persze nem ilyen tökösen, egyenesen, csak olyan matolcsysan, olyan „kancsalul festett” módon:

„egy nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységhez illeszkedik, ami 2014 őszén indult el”,

amivel vélhetően az amerikai kitiltási botrányra célzott. Arra nem pazarolta értékes szavait, hogy mire alapozza ezt a kemény megállapítást, és teheti, hiszen a magyar közmédia – tükrözve a közfásultságot és a szervilitást – már természetesnek veszi, és nem firtatja a matolcsizmust - jelentsen ez bármit is. Elkönyvelték, hogy kérdezni, gondolkozni, pláne vitatkozni olyan „ballibsis” dolog, és szerintük mi büszke magyarok illiberálisan vagyunk "egyszerűagyúak".

mese3.png

Az MNB nagyhatalmúja a továbbiakban arról mesélt, hogy ez a bizonyos ügyeletes „gonosz” 2015 áprilisában a Magyar Nemzeti Bankot akarta felhasználni arra, hogy bankpánikot keltsen Magyarországon. Abba itt sem ment bele, hogy mi okból vetemedett ilyesmire a világ vezető nagyhatalma, és miért pont akkor, helyette bedobta az örök „harcolnivalót”:

„sokkszerű volt az, hogy egy titkosszolgálati és katonai forgatókönyv alapján a Magyar Nemzeti Bankot egyesek, szövetségeseink és barátaink, fel akarták használni arra, hogy megbuktassa a jegybank a kormányt”.

mese5.jpg

Még jó, hogy résen volt, és jószemmel agyra vette, hogy mi a stájsz, hogy Orbán – és vele a zsíros állás és az elsíbolt vagyon – veszélyben van, és mozgósítva mindenkit, aki él, felpattant lovára, elnyargalt az ellenkező irányba, ám amikor senki sem várta, megfordult, így nyilazván hátrafelé. A hírhedt magyar virtusch újra győzedelmeskedett, elmúlt a veszély szeretett vezére, és saját feje fölül is. Persze, arra azért kicsit pontosabban is kíváncsi lennék, hogy milyen fondorlatnak köszönhetően sikerült neki egyedül, egyszemélyben belerondítani a jólszervezett amerikai-Soros-baloldali-liberális gigant-gépezetbe, mivel tudta ő egyes szám első személyben leállítani azt.

mese2_1.jpg

A beszámolóban persze nem tért ki arra a teljesen mellékes dologra sem, hogy milyen trükközéssel akarta elveszejteni mindannyiunk forintjainak „közpénz jellegét”, és átcsúsztatni ő és barátai magánszámlájára, hogy hány rokonát támogattatta meg szintén a fent említett közös vagyonkánkból és mennyivel. Ezek apróságok a nagy, globális hadjárathoz képest, amit a fejében játszik Góliát a csóró Dáviddal, ami jelen esetben természetesen mi vagyunk. A győzelem fejében - és ebben egyetérthetünk valamennyien itt a Duna-Tisza közén a mézeskalács házikónk mesehallgató zugában - persze jár az a nem is olyan kicsi terülj, terülj asztalkám.

Biztosan eljött az „alvásidő”, mert itt véget ért a mese, legalábbis mára, és most – a regélő szándéka szerint - nyugodtan kellene álomra hajtanom a fejem. Bennem lehet a hiba, mert egyre több kérdés tolul elő, úgyhogy ideje lenne felkelni!

Mátrai Anna

Perben-haragban az "Esti mese"!

mese1.jpg

Nincs mit szépíteni az ügyön, a feljelentők meseországa vagyunk. Ki tudja miért, de az „istenadta” minden uralmat boldogan támogat a feljelentésével, függetlenül attól, hogy honi hatalomról, vagy megszállókról van-e szó.

Szépirodalmunk jelentős része szól a múltbéli feljelentésekről, egymás elárulásáról, de egészen napjainkig, szinte mindig volt valami önös érdek a feljelentés mögött, elég itt csak Jókai életművére gondolni, ami persze irodalom, de azért a valóságban gyökerezik szinte valamennyi története. Az az állítás ugyan megdőlt már, hogy a Gestapohoz egész Európából összesen nem érkezett annyi feljelentés, mint a német megszálás utáni Magyarországról, de azért szinte biztosra veszem, hogy a kontinens  „dobogósai” között voltunk.

Az utóbbi években - ne talányoskodjunk, mióta magunkra szabadítottuk a narancshengert - vált divattá a feljelentgetés csak magáért, a másik ellehetetlenítésének, meghurcolásának öröméért. Ebben az országban már szinte mindenki feljelentett mindenkit és fordítva. Perben-haragban állunk olykor még önmagunkkal is. Napjainkban nem érjük be azzal, hogy „dögöljön meg a szomszéd tehene is”, nem, dögöljön meg a szomszéd és akkor majd éhen pusztul az a tehénke is! Célunk eléréséhez pedig a legegyszerűbb út a feljelentésen át vezet.

Képviselők olykor bírói segédlettel taposnak - persze csak képletesen - egymás arcába, újságírók a bíróságon keresik igazukat, mert a sajtó össze-vissza szabdalt szövete, már védőhálónak sem alkalmas, ugyanakkor a hatalmat páncélként védi. Ki érti ezt? Az államgépezet - amelynek bőven lenne más dolga - láthatja ezt, ha körülnéz a síkon ahelyett, hogy tenné a dolgát, folyamatosan nyeli be a legkülönbözőbb fel- és bejelentést. Csak egyetlen intézmény áll folyamatosan és hősiesen ellen a feljelentés-cunaminak, és ez az Orbán - Polt ügyészség, pedig nekik valóban ki kellene vizsgálni minden bejelentést, ám róluk úgy pattannak le a beadványok, különösen, ha a tárgyuk valamelyik fidesznyik, vagy annak egy vállalkozása, mint jó röplabdameccsen sáncról a lecsapás.

mese2.jpg

Az egyik legutóbbi pör - ugyan nem büntető - az esti mesét vette célba, képletesen szólva valaki feljelentette a Tévé Macit. A fenti csúfság Székesfehérváron esett meg, ahol egy lakót - ki tudja, miért - annyira zavart, hogy a házban működő, Igéző névre hallgató kulthely esténként - nyáron 7-kor, télen 6 órakor - esti mesét mondat hol ezzel, hol azzal, az arra járó helyiek és turisták nagy örömére, hogy bírósághoz fordult, feljelentve tulajdonképen magát a mesét. A per szerencsére egyességgel zárult, mert a felek a bíró felszólítására negyedóra tanakodás után kiegyeztek abban, hogy továbbra is lehet a ház előtti mesefotelben, mesekalapban mesét mondani, ám ez nem tarthat tovább „egy pipaszívásnyi” időnél, ami hivatalosan szólva fél órát jelent.

A Városi Kurír nevében tisztelettel kérem a lakót, hogy ha ennyire útálja a mesét, és feljelentgetni is szeret, akkor esetleg az alábbi mesemondókat is citálja bíróság elé: Orbán Nagyláb, Kósa Teliagy, Kovács Éssikerült?, Lázár Annyitisér, Rogán Azasszonyintézte.  Amikor a kedves feljelentőnk a névsor végére ért, kérem, jelentkezzen szerkesztőinknél, adjuk a további neveket.

Pálmai Tamás

süti beállítások módosítása