Eddig azt hittem, csak én vagyok ilyen lúzer, csak nekem sikerül mindig olyan „eltökélttel” összeakadnom, akinek esetében a „szó veszélyes fegyver”-nek bizonyul. A minap azonban szem- és fültanúja voltam, amikor egy vitaműsorban a kizökkenthetetlennek látszó, sokat próbált Fideszes megmondóemberekről is kiderült, hogy kizökkenthetők a fölényes flegmaságból Ők, akik általában könnyedén veszik semmibe a demokráciát, lépnek át a szólásszabadság alapelvén, bakancsos léptekkel gyalogolnak bele a másik ember magánéletébe, nehezen viselik, ha a fagyi visszanyal.

A történet azzal a látszólag szelíd mondattal kezdődött, hogy Gulyás Márton civil aktivista szerint,  a

„ A protestálás állampolgári kötelesség….”

ezzel vitát generált, majd  ha tetszik „beszólt” Stefka Istvánnak, a sokat-próbált, és a politikai paletta minden oldalát lelkesen megjárt, ma éppen bősz ős-Orbánhívő szerepében tetszelgő újságot írónak, az egyik leginkább elkötelezett, közpénzből fenntartott orbánista portál lapigazgatójának.

Igen, Gulyás beszólt, na, nem úgy, ahogy azt a fideszt képviselők – ha éppen nem futnak el a kamerák és a valódi kérdések elöl, hanem arra kapnak parancsot, hogy kinyissák a szájukat, és a bemagolt szöveget mantrázzák – teszik bármikor, bárkivel, akire megkapják a kilövési engedélyt, hanem egyenesen, szemtől szemben, megadva Stefkának a lehetőséget a viszontválaszra, előbb azonban még hozzá tette:

 „önnek jó emlékei lehetnek, hiszen komoly riportokat írt a Belügyminisztérium által is kitüntetve az akkori tanácsok működéséről..”

Erre az impertinenciára nem volt felkészülve hősünk, és csak erre futotta válasz gyanánt:

„ Mindenki dogozott abban az időben!... Megszállás volt!”

A mindig higgadt Kovács Zoltán, az ÉS főszerkesztője ekkor halkan és mosolyogva jegyezte meg, hogy ő is dolgozott "abban az időben", de véletlenül sem csinált belügyminisztériumi riportokat.

Ennél a pontnál akadt ki az eddig csendes megfigyelőként jelenülő Zárug Péter Farkas - politológus - és elérkezettnek látta az időt arra, hogy vita és érvek helyett inkább a jó öreg személyeskedés mezejére lépve védje a mundért és annak becsületét, ahogy azt egy jó hazafinak tenni illik:

„Maga mit dolgozik, mi a munkája, milyen minőségben van itt,”

esett neki Gulyásnak.

Az ekkor észbekapó műsorvezetőt – Rónai Egont – leintve próbált Stefka is beszállni az éppen alakuló ringbe és vájkálni kezdett a Gulyás-család múltjában, felhánytorgatva, hogy még riportot is készített a fiatal civil aktivista egyik felmenőjével, - Gulyás Gyula, Balázs Béla-díjas rendezőre gondolhatott, aki az édesapja Gulyás Mártonnak - azt ugyan nem tudta pontosan, hogy kivel, de ne is foglalkozzunk az „apák és fiuk kérdéskörével”, se pro, se kontra. Az „Öreg” - ahogy magát mostanság önnosztalgiával meg-meg emeli – abban az egyben volt csak biztos, hogy riport, az volt és, hogy ő fogta a mikrofont, és, hogy ez nagy, hazafias tettnek minősült. Zárásként kicsit zsidózott is, de tényleg, csak úgy szalonilag:

„Milyen alapon élhettek itt az elődei?”

– tette fel a fogóst és ravaszt Gulyás Mártonnak.

De visszatérve a jelenséghez: a Zárug-féléknek létfeltétel a tisztelet megkövetelése. Nem ismervén az örökérvényűt, miszerint az akkor jó, ha mások maguk döntenek úgy, hogy felnéznek valakire, ugyanis a tisztelet is olyan, mint a szeretet, csak kivívni lehet, megkövetelni nem. Zárug ezután sem tudta elengedni a szájába kapott koncnak vélt témát, és folytatta:

„Mi a végzettsége? Olyan hangon beszélt egy egyetemi docenssel…..,mi a végzettsége?....Egész pontosan nem értjük, - átváltott királyi többesbe - hogy miért ül itt?”

Kicsit –  csak, hogy érezzük a törődést – „Sorosozott”, meg „civilszervezetezett” is, de tényleg csak egy hangyányit.

Az sem zavarta a politológust, hogy demokráciában a vélemény-nyilvánítás lehetősége nem függ beosztástól, végzettségtől, hiszen állampolgári jog. Még az sem gátolta ámokfutását, hogy viselkedésével több millió magyart sértett vérig, akiknek ugyan – oldaltól függetlenül - van véleményük a világ dolgairól, mi több, az ő adójukból tanulhatott ingyen és oszthatja a miskolci egyetemen az észt, de elkövették azt a hibát, hogy nem végeztek egyetemet. Kibújt tehát a fidesz-szög a zsákból: tanulatlan nép, csak arra vagy jó, hogy birkamód adózz, szavazz, ahogy és amikor mondjuk, egyébként meg kussolj!

Az elszabadult hajóágyú továbbra is megfékezhetetlenül csapódott ide-oda a jó ízlés hajójának rakterében:

„Leginkább sehol nem dolgozik, sokkal jobb lenne, ha elmenne közmunkára. Sokkal hasznosabb lenne.”

Ezzel a felütéssel észrevétlenül újabb tényt ismert el a fideszt minden rezdülésével támogató Zárug, azt, hogy a fejükben a közmunka nem más, mint büntetés, lenézni való dolog. Puff, újabb százezrek kaptak nyakast, akik szegénységük okán vállalnak ilyen munkát.

„Mekk mesterként kioktatni Stefka Istvánt….. mi más, egy aktivista ezermesterrel ülünk szemben, aki olyan hangon tud beszélni egy egyetemi docenssel, amit nem tudok elfogadni…..A viszon látás.” 

- majd Stefkával együtt vették a kalapjukat, majd maradtak.

A botrányból  levonható tanulság, hogy ha sikerül a jelenlegi kormánypárt felkent szószólóit igazi kérdés-felelet helyzetbe hozni, akkor érvek híján először jön az ordibálás, majd a felháborodás, majd legvégül kibukik az igaz gondolat népről, emberekről, azaz rólunk, szavazópolgárokról.

Mátrai Anna

Schmidt saját szájával nyilatkozta 2016 végén, az orgánum felvásárlása után, hogy

„Minőség, méltányosság és mértéktartás – ezzel a három szóval jellemezhető, hogy milyen újságot szeretnék csinálni a Figyelőből”

Hát, ez nem jött be! Helyette lett, ami lett: Orbán-szócső, mint annyi sorstársa.

De vissza az eredeti témához! Ez a szirén-cucc már Odüsszeusznak is sok gondot okozott, nem kéne vele viccelni, még akkor sem, ha egy (történelmi) pillanatra úgy tűnik, hogy a regnáló hatalom örökkön örökké eltarthat és megvédi famulusait mindentől. Mint köztudott, Lánczi nem csak bizottsági elnöknek rettenetesen jó választás, elemzőként sem kutya! Az Orbán-látta értelmezéseiről híres-hírhedt Századvég vezető elemzőjeként akár sejthetné is, hogy hátsónyaló kinyilatkoztatásait egyszer még - ha visszatér - számon kérheti valóság nagybátyánk.

Persze lehet, hogy nagyon is tudja és éppen ennek tudatában dolgozik vakbuzgalommal azon, hogy mindez minél később következzen be, és, ha mégis eljön az igazság pillanata, akkorra neki már ne legyenek megélhetési gondja. Elég lesz a billog, amit magán kell viselnie.

„Eljött a politikai aratás, a bátor politika által elért eredmények besöprésének ideje!”

- nyilatkozta Lánczi Orbán múlt heti brüsszeli beszédére reagálva. 

Mikor voltunk ugar, ki munkálta a földet, ki vetett, ki öntözött? Kié a termés, és ki kaszál az eladás előtt és után? Ki a vevő? Mi lesz velünk, ha elfárad, és valóban terméketlen lesz a kizsarolt, elhasznált „anyaföld”? Vethet-e akkor még bárki bármit is?

„Magyarország sokkal erősebb, mint volt. A magyar gazdaság rendben van, kivergődtünk az adósságcsapdából, és ma már sokkal többet lehet kimondani a világpolitikában is, mint korábban"

Lánczi úr! Egy kis ország Európa közepén csak akkor lehet erős, ha nem izmozásban száll ringbe, hanem bölcsen, együttműködik, mert többen, többre megyünk.  Fontos, hogy egy nép tisztában legyen értékeivel és, hogy kívül-belül ismerje negatívumait is, csak így képes kidomborítani a pozitívumokat, amikért érdemes vele számolni, bevonni az együttműködésekbe - lásd Európai Unió, ahová ma már szinte biztosan nem vennék fel Magyarországot. 

„Az EU központjában identitás nélküli elitek által felépített politikai rendszer működik, a magyar miniszterelnök brüsszeli beszédével az oroszlán barlangjában ráncigálta meg az oroszlán bajszát.”

Mi lehet az oka annak, hogy a megmondóemberek a fidesz oldalán nem képesek szembenézni azzal a ténnyel, hogy amikor az Európai Uniót pocskondiázzák, akkor szeretett hazájukat, Magyarországot is sárba tiporják, vagy amennyiben – és ez a valószínűbb – tudják, akkor miért evidens számukra, hogy mi – a nép – ezt ezredszerre is beszopjuk, és helyeslőleg bólogatunk?

Úgy vannak ők is, ahogy azt Weöres gyerekverse is leírja:

„Pisti hülye, Julcsi hülye, csak én vagyok okos, mert nekem még a seggemben is fejem van!”                                                 

Talán az lehet a magyarázat, hogy még csak a vállrándításig sem jut el a hazai többség, mert kényelmesebb elhinni, hogy mindenki ostoba körülöttünk, csak mi vagyunk zseniálisak? Vagy talán – bár erre még gondolni is felségsértés – annyira butának tartják a nép egyszerű gyermekét, hogy fogalma sincs, hogy az oly távoli messzeségben lévő Unió mi is pontosan – csak az biztos, hogy a fő-gonosz, mert bemondta a nemzeti közhíradó! – és ha már Orbán ekkora király Magyarországon, miért ne lehetne Európában, sőt az egész világon  is?

Azért nagy mázlink van, – nekünk, Magyaroknak – hogy az Európai Unióban ülő hölgyek és urak hallottak már sok mindent, és annak az ellenkezőjét is! Egy önjelölt kiskirályról rögtön leveszik, hogy saját szakállára hülye, és nem a hülyítését beszopó népét írják le, csak őt magát.

Mátrai Anna

Hiába halnak évente ezrek feleslegesen, hiába a legfőbb figyelmeztetés: a szakemberek elvándorlását követő munkaerőhiány, a Fidesz-közeli - mit finomkodunk – Orbán-közeli banda egyre csak mantrázza, amit a főnök-inspirálta kommunikátor-droidok a szájukba adtak, hogy

„soha egyetlen kormány sem költött annyit az egészségügy finanszírozására, mint mi”

és közben a szemük sem rebben, már- már elhisszük, hogy elhiszik.

A trükk, amivel a hamis látszatot keltik, rém egyszerű: évről évre emelik ugyan az egészségügyi költségvetést, ám év közben -csendben - kivonják a megemelt összeg egy részét, amit nem, azt is csak azért hagyják ott, hogy elvihessék a beszállítóknak maszkírozott haveri cégek. Év végén azután nagy csinnadratta közepette valamennyi „apróval” megnövelve, ismét visszaosztják a megemelt összeg egy részét, ahogy tették ezt az elmúlt év végén is, amikor nagy kegyesen hozzávágtak az ágazathoz 55 milliárd forintot, ami nekem és más magányembernek igen nagy összeg, de egy évek óta agonizáló ágazatnak igencsak kevés, éppen valamivel több a semminél.

Azt az időt pedig, ami az egészségügy, azaz mindannyiunk kitudja hányadik-féle meglopása, és annak álcázására némi pénz visszacsorgatása között eltelik, annak kommunikálásával töltik ki most már évről évre, hogy hol is épüljön egy szuper-kórház. Mi pedig ismét bekapjuk a csalit és amíg ezzel a látszat-vitával foglalkozunk keresve a legmegfelelőbb helyet, addig ők szépen, csendben - miért is lepődőm meg ezen (?) - aranyáron meg is vették a legalkalmatlanabb helyszínt csak azért, mert „haver vagy János”(Hobo: tetovált lány), azaz baráti a telektulaj Tamás László.

Tamásról így írt az elmúlt év végén a „Kötöttségek nélkül” blog:

„Ő a tulajdonosa ugyanis a Kőbányai úton, az Operaház leendő új bázisával szemközt található Taraliget lakóparknak, amely miatt Tamás a kapcsolatait kihasználva kicsinálta a szomszédságában lévő, Mandula Petrát és Czink Melindát is felnevelő népligeti teniszklubot, mivel az csípte a lakók szemét (ha már lakók: egész véletlenül itt él Kovács Róbert, Kőbánya jelenlegi fideszes polgármestere, és György István, szintén volt kőbányai polgármester, majd budapesti főpolgármester-helyettes, jelenleg a Fővárosi Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott - csak hogy lássuk, kikről van szó).”

Ez az a lakópark, amelynek nyugalma biztosítása végett törvénytelenül betontömbökkel zárta el azt az utat a tulaj, ami a sportcentrumhoz vezetett, alighanem  ennek a lezárásnak következtében halt meg egy ember, mert a mentőautó nem tudott időben a helyszínre érni. Egy szó, mint száz: ki lenne alkalmasabb partner egy szuper-kórház létrehozásában, mint maga Tamás László, hiszen neki - fekete humorral élve - már komoly köze volt az egészségügyhöz.

Persze a dolog, mármint a helyszín, ahogy az nálunk szokás, egészen addig nem biztos, amig át nem adják a kész épületet, mert a főnök bármikor kijelölhet egy még barátibb, és még közelibb havert, legyen annak akár a K2-n  a telke, hiszen a fő cél a prédaejtés. Emlékezzünk az első Orbán-kormány különös 2001-es Grippen beszerzésére, amikor egyetlen éjszaka elég volt Orbánnak, hogy átállítsa magát és kormányát az F-16-ról a Grippenekre, pedig még egy héttel azelőtt is a szakértők az F-16-ost javasolták.

Ezt a beszerzést is körül lengte a korrupció szelleme, nem csak nálunk, de Európa-szerte.

„A téma kapcsán felmerülő korrupciós gyanút az táplálja, hogy az elmúlt években a gyártóról – illetve brit partneréről – kiderült, hogy kiterjedt lobbi-hálózatot működtetett Európa-szerte, melyet a gyanú szerint Csehországban és más országokban is a döntéshozók megvesztegetésére használt. Több országban rendőrségi eljárások indultak az ügyben.” (Élet és Irodalom 2010.)

Ébresztő! A kérdés tehát nem az, hogy hol kell a szuper-kórház, hanem, hogy kell-e egyáltalán? A válasz pedig rémesen egyszerű: nincs szükség olyan kórházra, ami csak korrupciós lehetőségnek nagy és szuper. Amit erre a kórházra valóban szánnak, azt fordítsák az egészségügy valódi rendbetételére, mert nem szuper-hülyítésre, hanem jól menedzselt, pontosan és helyesen finanszírozott egészségügyre van szükség. A helyes cél első lépésben a meglévő egészségügyi ellátórendszer rendbetétele, majd megfontolt, a fontos szakmai preferenciákra gondosan figyelő fejlesztése lenne. Szuper-kórház helyett átlagos, de általános, és főleg korszerű  értő tervezést és végrehajtást!

Pálmai Tamás

A kézi-vezérlés eklatáns példáját akkor nem követte nyomban átadás-átvétel, ám mára beélesedni látszik az akkor felvetett gondolat. Az tény, hogy a ma csak Balett Intézet néven közismert, egykor sokkal szebb napokat látott Drechsler-palota, ami 1893 és 1896 között épült Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján. Az eredetileg a MÁV Nyugdíjintézeti bérházaként szolgáló francia reneszánsz hatását tükröző épület borzalmas állapotban van. Az eredeti szándék szerint 24 bérlakás és egy háromszintes étterem-kávézó kapott otthont a palotában. A kávézó, első bérlője után a Grand Café Reutter nevet kapta, de csak később Drechsler Béla üzemeltetése alatt élte fénykorát. (Nem véletlenül viseli máig a nevét.) Az egykori kávézó 1949-től 2002-ig a a Balettintézetnek adott otthont, a felsőbb szinteken található polgári lakásokat pedig államosították és feldarabolva bérlakásokká alakították át.

Tény tehát, hogy itt van az ideje annak, hogy új funkciót és olyan tulajdonost kapjon a mesés múltú épület, aki elég tőkeerős ahhoz, hogy értő helyreállítást követően izgalmas koncepciót, divatos szóval: víziót megvalósítva hosszútávon is biztonsággal üzemelteti majd az épületet.

Az MTI közleményéből kiderül, hogy bingó! – megvan a kiválasztott!

„A tervek szerint 2020-ban megnyíló W Budapest, amelynek a mesteri módon átalakított, ikonikus Dreschler-palota ad otthont, játékos luxussal, teljes körű, 24-órás, "bármit/bármikor" szolgáltatásokkal várja Magyarország kozmopolita fővárosában a szállóvendégeket - A W Hotels Worldwide, a Marriott International, Inc. (NASDAQ: MAR) része, ma bejelentette, hogy megállapodást kötött a Constellation Hotels Holding Ltd. égisze alatt működő QPR Properties Kft.-vel, melynek értelmében a cég segítségével debütál Magyarországon az ikonikus W Hotels márka a W Budapest Hotel megnyitásával.”

Remekül hangzik, mindennek örülni kell, ami emeli ázsiónkat a világban, de nem árt kicsit a dolog mögé nézni:

Kis cégáttekintő:

A fent említett QPR Properties Kft. a ceginformacio.hu adatai alapján utolsó éves árbevétele megegyezik dolgozói létszámával, mindkettő 0, azaz: nulla, jegyzett tőkéje 3.2 millió forint. Egy ilyen horribilis összeg befektetése legalábbis csodálkozásra adhat okot, ha azt olvassa a laikus betekintő, hogy egy nem működő, jelenleg alvó kft. projektjét választja a sokat próbált, a Constellation-csoport katari uralkodócsaládhoz köthető tulajdonosa, Sheikh Hamad bin Jassim bin Jaber (angolszász sajtó röviden HBJ néven emlegeti), aki mellesleg Katar leggazdagabb embere, egykori miniszterelnöke. HBJ –maradjunk mi is a rövid névnél -   eddigi magyarországi ténykedéséről annyit lehet tudni, hogy az amúgy is milliárdos Garancsi vezette Market-csoport – amely mellesleg az Exim Bank önfeláldozó és szinte szó szerint halálmegvető bátorsággal megítélt hitelének köszönhetően a Kopaszi gát fura ura – pénzügyi befektetőjeként üzemel.

- írják még a közleményben. 

A „kéz kezet mos” elvén alapuló együttműködés révén nagy odds-al merném fogadni, hogy a Drechsler palota felújításánál zsíros megrendelések ütik majd Orbán védett emberét és cégeiken keresztül sokak járnak majd újra jól a „rendbe teszünk helyett herdálunk” elv újabb vadhajtásának köszönhetően. Arra is érdemes figyelni, hogy HBJ Katar miniszterelnöki székében gyarapodott hazája leggazdagabb emberévé, így akár példaképe is lehet hazánk első emberének, de ez egyelőre még a jövő zenéje.

A lényeg tehát újra az, hogy a „kecske – káposzta” elvét szem előtt tartva a magyar közvagyont ezúttal a tőle telhető legjobb formában érvényesítette a regnáló vezérkar, ebben az esetben legalább Magyarország is jól jár, nem csak a hűbérúr és hű oligarchái tömik degeszre bukszáikat.

Elég aggasztó, hogy olyan országban találjuk magunkat az „országmentő” uralkodásának hetedik éve végére, hogy az számít örömhírnek, ha egy beruházásnál nem a teljes összeg nyúlatik le, hanem az országnak is marad belőle – ha más nem is - legalább egy elkótyavetyélt, de itt maradó, szép épület!

Mátrai Anna

MNB Lámfalussy Konferenciáján tartott beszédében többek között megüdvözült arccal az alábbiakkal rukkolt elő a  mi vezetőnk:

„Engedélyt kaptunk a legmagasabb világi helyről, hogy nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék.”

A pár hete még a „világ trónjának bitorlójaként” jellemzett USA egycsapásra követendő, mi több, számunkra felhatalmazást biztosító példává magasztosult Donald eljövetelével nemzetvezetőnk fejében, retorikájában. Amíg az előző amerikai adminisztráció lépten-nyomon  felhívta figyelmét arra, hogy országában csúcsra jár a korrupció, és lépni kellene ellene, addig Orbán nem találta sem őket, sem véleményüket kompetensnek, sőt elítélte a szerinte az országunk belügyeibe való beavatkozásnak vélt intelmet. Most azonban, hogy Orbán tengerentúli alteregója azt hangoztatja, ami belefér a hazai rezsim terveibe, egyszeriben egy nagy nép Isteni kinyilatkoztatásaként sugallja a megnyilatkoztatásokat hívei felé a miniszterelnök.

„Az évtizedek óta fennálló, egy hatalmi központú világnak vége, Kína előretörésével egy több erőközpontú berendezkedésre kell felkészülni. A hatalmi átrendeződés azonban nem veszélyt jelent, hanem inkább lehetőséget, így nem kell félni tőle. A paradigmaváltás elkerülhetetlen velejárója, hogy újra előtérbe kerülnek a nemzetállamok, az EU-s centralizációs törekvéseket pedig át kell gondolni.”

Magyarra és országunk helyzetére lefordítva ez azt jelenti, hogy nem kell attól félni, visszariadni, hogy a hatalom kizárólag a fidesznyikok kezébe került, hogy a demokrácia az utolsókat rúgja hazánkban, mert ez nekik így jó. Más  dolga nincs annak, aki szeretne beférkőzni a „jósorsban” részesülők közé, csak vakon, kérdések nélkül elfogadni és terjeszteni az „egyorbánhitet”.

Egy jól irányzott mondattal persze – „ahogyan ez itt szokás” – bele is törölte a lábát abba a közösségbe, amelyik lehetővé tette és teszi Magyarországnak, hogy polgárai nem rostálódtak ki – eddig – a hosszú évtizedek óta vágyott Európához tartozás lehetőségéből. Nagy kegyesen elfogadja a felfogásában főleg saját belátása szerint elköltendő zsebpénznek tekintett Európai Uniós támogatást, de ezzel a gesztusával - úgy véli - le is tudta a közösséghez tartozás összes nyűgét.

Orbán úgy viselkedik, mintha nem Magyarország jelenlegi miniszterelnöke lenne, hanem egy világhatalom első cinikus, elvakult politikusa, és ennek értelmében osztja az észt tovább:

„Minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy saját magát tegye az első helyre. A sokoldalú, nemzetközi (kereskedelmi) kapcsolatoknak vége van, most a kétoldali megállapodások korszaka köszöntött be. Ezzel igazolhatóvá válik, hogy döntések meghozatalakor a nemzet érdekét kell előtérbe helyezni.”

Itt Orbán, vagy elfelejti megemlíteni, vagy fel sem fogja, - bár ebben kétkedem - hogy micsoda hendikepp mondjuk a többi európai ország, nevezzük nevén: az Európai Unió nyújtotta háttér nélkül, két oldalú megegyezéseket kötni az USA-val egy Magyarország méretű gazdasággal rendelkező országnak Erről az az elcsépelt vicc jut az ember eszébe, amikor az elefánt és a kisegér megy át egy hídon és az egérke büszkeségtől dagadó kebellel odaböffenti az elefántnak: "Hallod, hogy dübörgünk?"

Később Orbán így folytatta eszmefuttatását:

„Ezért az új központok felemelkedését üdvözölni kell, nem veszélyként értékelni.”

Az sem zavarja, hogy előreláthatólag a  nagyok játszmájában még kibicnek sem engedik a kártyaasztal közelébe. Olyan  adottságok mellet, amilyenek Magyarországnak adattak, belső békére, bölcs megfontolásra, saját jelentőségének tudatában lobbizásra van szüksége, nem fellengzős harcolásra.

 Az Európai Unió – azaz hazánk – kilátástalannak ítélt helyzetére négy pontba szedtek össze a magyar miniszterlenök:

1. Először is ott egy növekedési válság: Európa fuldoklik az adósságban, a növekedés csigalassúságú.
2. Másodszor egy demográfiai válság is sújtja nem csak Magyarországot, hanem az egész kontinenst, vagy ahogy ő fogalmazott: "a mi házunk is ég.". Az a nemzet, ami magát nem képes újratermelni, lemond a jövőhöz fűződő jogáról. Nem lehet "ravaszkodásokkal" elfedni, ezzel ugyanis a nemzeti identitás feladása elkerülhetetlenné válik. Európának és Magyarországnak erre megoldást kell találni.
3. Emellett részben a menekültválsággal összefüggésben közbiztonsági válsághelyzet állt elő, ugyanis "sok százezren élnek itt, akikről semmit sem tudunk".
4. Végezetül pedig adott egy külpolitikai válság is. Orbán szerint őszintén ki kellene mondani, hogy mi európaiak nem tudjuk megvédeni magunkat külső segítség nélkül, pedig erre nagy szükség van, ha meghatározó szereplők kívánunk maradni a világszínpadon. A közös európai védelmi szövetség kialakítása épp ezért kulcsfontosságú - csak csendben jegyzem meg, hogy pontosan a fenti célt szolgála a NATO.

A fenti, kizárólag általa igaznak minősített helyzetértékelésből rögtön levonta fals következtetését is:

„A kontinens egyre gyengébb, globálisból regionális szereplővé degradálódott. Hogy történhetett ez meg?”

A beszéd vége felé aztán kibújt a szög a zsákból:

„Több pólusú Európára van szükség, a Visegrádi-országok pontosan egy ilyen központtá kívánnak válni.”

A szerinte Magyarország-vezette Visegrádiak a fejében élő világrend ötödik pólusa, melynek örökös vezetőjét Orbán Viktornak hívják! Kijelölte a szerinte fontos társakat is országunk számára:

„Elkerülhetetlenek az új típusú együttműködések, többek között az USA-val is, a TTIP helyett másra van szükség. Továbbá kössünk megállapodásokat Kínával, illetve élénkítsük orosz kapcsolatainkat.”

Hajrá magyar demokrácia, legalább is az Orbán-féle?

Mátrai Anna

Azt is értem, hogy kell a zsebre tehető pénz, és ezért az Orbán-vezette rezsimnek semmi nem drága, hiába tudják ők is, hogy az "ötkarika" az ország hosszútávú eladósodását eredményezné, de mégis muszáj minden lehetőséget kihasználniuk. És, hogy miért? - mert, ha egyszer megjön a nép magához való esze és meneszti őket, akkor a kétharmad mámorában általunk benyelt törvénymódosításoknak köszönhetően valószínűleg sokuk megússza a börtönt, de egész további életüket a most lenyúlt pénzből kell fedezniük.

Létszükségletük tehát, hogy minél tovább megtarthassák a hatalmat, a lehetőséget a minden feletti kontrollra, így az ellenzék – ide tartozónak gondolják az összes embert, szervezetet, gondolkodót – minden rezdülésének különös figyelmet szentelnek.

Nem válogatnak - ahogy eddig sem - az eszközökben, emberekben, mindent és mindenkit felhasználnak, akit, amit lehet. Sajnos a „használt” tömeg ebből nem sejt semmit, azt gondolja, hogy a Jótevőjének tartozik a vak hit alázatával. Egy fejbólintására ugrik, és teszi, amit mondanak..

A Momentum Mozgalom „Nolimpia 2024”-es, a budapesti olimpiarendezésről szóló népszavazási kezdeményezése se úszhatja meg, mert olyan érzékeny pontjára tapint a regnáló pénz-politikusoknak, ami sok milliárd forint elsíbolásának lehetőségétől foszthatná meg őket. Azon már túl vannak, hogy az írott és a szájhagyományra épülő médiájukban „lekaraktergyilkolják” a kezdeményezés arcait - Fekete-Győr Andrást és Orosz Annát – ők nyilvánosan vontak vállat a kiszámítható provokációra. A mozgalom 500 aktivistája hatalmas vehemenciával vetette bele magát a számukra – és persze Magyarország számára – létfontosságúnak vélt aláírásgyűjtésbe.

Nagyon tiszteletreméltó, amit tenni készülnek, de rengeteg gáncs, kitett láb megugrása vár még rájuk. Ilyen lehet az a furmány, ami az eddig tapasztaltak alapján jogos félelem, hogy az aláírók között lehetnek szép számmal megvuduzott fidesz-trollok is, az ő feladatuk az, hogy fals adatok megadásával növeljék az aláírók számát. Ez akkor jelenthet majd problémát, amikor a Választási Bizottság belefog az adatok ellenőrzésébe, és mit ad Isten? - több száz, több ezer, ha jól dolgoznak több tízezer aláírás bizonyul majd légből kapottnak. Ez a demokrácia által biztosított népszavazás jogának sárba tiprása ugyan, vagy divatosabban szólva a demokrácia meghekkelése, de bizonyíthatatlan, így ne legyenek illúzióink. 

Mielőtt még leborulna az erre lélekből ingert érző Orbán hatalmas agya előtt, érdemes végignézni a diktatúrák történetét, nincs új a nap alatt. Nem saját kútfőből származik a gyalázatos megoldás, elég itt csak az 1947-ben, a Rákosiék által lebonyolított "kék cédulás" választásra gondolni, amelynek eredményeként először kapott többséget, és így kormányalakítási lehetőséget  egy kommunista párt, az MKP. Bizony, így van ez, kedves fidesznyikok, a történelem csak ismétli önmagát. A főnökötök – és bandája –  fontos képessége, hogy ismeri, felismeri a mindenkori helyzetre alkalmazható múltbéli receptet és annak retorikáját, hogy miként adja el mindezt a tudatosan tudatlanságban tartott sokadalomnak.

A Momentumosok esetében üdítő újdonság, hogy főként fiatalok, akik saját bevallásuk szerint párttá kívánnak alakulni, és nem kevesebb áll szándékukban, mint leváltani az Orbán nevével fémjelzett valamit.

A kérdés, amit most feltesznek  egyszerű és érthető:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Budapest Főváros Önkormányzata vonja vissza a 2024. évi nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát?”.

Nem beugratós, nem kétfenekű. Aki él a  lehetőséggel, miszerint aláírásával tehet az ország érdekében, annak jár az általuk készített „oklevél” is az alábbi szöveggel:

„Köszönjük, hogy hozzájárultál ahhoz, hogy minden budapesti választópolgár megtakaríthasson 500.000 forintot!”

A Fidesz hivatalos kommunikációja szerint a fent említett „dologgal” nem érdemes foglalkozniuk, úgyis érdektelenségbe fullad, és kizárt, hogy eredményes legyen. Hiszi a piszi!

Közben pedig  nem csak itthon, de a külföldi magyarok között is gyűlik az aláírás, a melléjük álló Kétfarkúak  már 5 millió forintot tudtak magánszemélyektől, az adózott jövedelmükből összegyűjteni, hogy plakátkampánnyal segítsék az aláírásgyűjtést.

Nem árt tudni, hogy aki aláírja  az íveket,  az nem feltétlenül az olimpiát torpedózza meg, csak lehetőséget ad a demokratikus döntésre, aminek a vége akár az is lehet, hogy felülkerekednek az olimpia-pártiak, de akkor sem mondhatja azt senki, mint 2002-ben az egyszeri politikus, hogy

„Oszt jónapot!”

Mátrai Anna

Történt ugyanis, hogy az év végi hajrában ötletszerűen felvetődő „ajándékot a nyugdíjasoknak” – akció lebonyolításának hevében nem tudtak a keményen dolgozó kis pártemberek odafigyelni minden csip-csup apróságra. A karácsonyi ünnepeket bearanyozó Erzsébet utalványokból ennek a minden részletre nem annyira odafigyelve, inkább a felülről – egészen a piramisjáték csúcsáról, Orbántól - érkező utasításra figyelmezve, és persze az egyenlő megítélés jegyében eljárva minden nyugdíjasként nyilvántartott magyar állampolgárnak feladták a miniszterelnöki levelet és mellesleg az utalványt tartalmazó borítékot is. Igen, így pontos a fontossági sorrend. 

Így eshetett meg az a furiság, hogy a külföldön élő időskorúaink, szám szerint 32.550 elszármazott nyugdíjas is megkapta a minden Magyarok atyuskája címében tündöklő első emberünk ajándékát. A tengerentúli címzetteknek persze légipostával adta fel a mindenre és mindenkire figyelmező apparátus a küldeményt, hogy még az ünnep előtt el tudja költeni! Ez a gesztus nekünk, itthon adót fizető állampolgároknak 52.2 millió adóforintunkba került. Hát újra csak azt tudom írni, hogy BRÁVÓ!

Az esetet felplankoló RTL híradójának megkeresésére a Kormányzati Tájékoztatási Központ frappánsan meg is indokolta a döntés miértjét:

„a kormánynak az volt a célja, hogy lakcímtől függetlenül mindenki megkapja az utalványt”

Ja, így már persze minden világos!

De nézzünk picit a mélyére ennek a nagyon firnyákos – vagy iszonyúan ostoba, otromba – ötletnek. Szerintem három eset lehetséges: az első variáns, hogy a nagy sietségben, amit Orbán ad hoc tett ígéretének megvalósítása rótt a hivatalnokaira, eszüket vesztve csak a leírtak alapján igyekeztek eljárni, és a józan észt felülírta a megfelelési kényszer. A második lehetőség, hogy dehogyis volt hirtelen gondolat a „nyugger-hülyítés”, ez esetben minden egyes mozzanat előre megírt forgatókönyv alapján történt, és szavazatmaximálás céljából, gesztusként üzent a regnáló, hogy

„látod nyugdíjas, bárhol élsz is, mi gondolunk rád, és persze egyszer majd mi is kérünk tőled valamit”.

A harmadik lehetőség, hogy a „Gyere haza fiatal” program folytatásaként új célcsoportot találta a Kárpát-medence géniusza, és így szeretné hazacsábítani ősz hajú, a hontól elszakadt honfitársaink. Ha nem is örökre – hiszen a nem épp saját lábán álló egészségügyi ellátóhálózatunk nincs felkészülve még pártízezer betegeskedőre – de legalábbis ennek a szép summának az elköltésére, hogy ezzel is növelje az amúgy is dübörgő nemzetgazdaságunkat. Hiszen minden fillér számít!

Már látom is magam előtt az értetlenül levelet bontogató hazánkfiát, aki Ausztráliai, vagy Los Angelesi postaládája előtt silabizálja a számára egyelőre érthetetlen elnöki jókívánságot és a pár ismeretlen utalványt.

Még jó, hogy Andy Vajna is biztosan kapott a megkülönböztetett figyelem eme papíralapú bizonyitékából, így kihasználva ismertségét, fel tudta fejteni a titkot, és azóta is bőszen terjeszti, hogy irány az utazási iroda, a jegyvásárlás Budapestre, és a dőzs!

Csak győzzük elszállásolni a rengeteg szépkorú turistát, akik az érintett 71 országból „hazaözönlenek”!

Bármelyik variáció is az igaz, minden tiszteletem a kormányunké. Egy kitételt tettek csupán, azt is csak így, utólag: ne legyen civil az illető hazatántorgó, mert nekik jelenleg nem a be-, hanem a kipaterolásuk zajlik!

Mátrai Anna

Az ezerszer átkozott szocializmus idején a szovjet hírszerzésének köszönhetően összegyűlt temérdek, az avatatlannak felesleges ócskaságnak tűnő papírfecni, hírmorzsa, és egyéb félinformációk tárháza igencsak kivételes helyzetbe hozta minden oroszok legújabb kori atyuskáját. A volt KGB ezredes felismerte, hogy ezek alapozhatják meg az oly sok elődje fiaskójával zárult törekvést a világhatalomra. Az elmúlt 60 év besúgóhálózatainak ténykedése tehát Putyinnak pottyantott aranytojást.  

Minden ember gyarló, így mindenkinek van mit takargatnia. Különösen dugdosná ezt az, aki a hatalom közelébe kerül bárhol a világon. Az orosz diktátor pedig „nem fél használni”, élni és visszaélni lehetőségeivel. Mivel morális aggályok nem kötik, így bárkit képes megzsarolni, és teszi is, ki tudja mióta. A világ demokratikus része,  a mai napig nincs felkészülve az efféle harcmodorra. A balgák csak fegyverkeztek, hogy kordában tarthassák a fenyegetőnek vélteket, de nem számoltak az 5. 6. 7. és kitudja még hányadik hadoszlopokkal.

Legújabb nyilvánosságra kerülő információ, hogy Putyin utasítására orosz hekkerek beavatkozásának köszönhető Trump győzelme. Mivel Trumpról kompromittáló személyes adatok lehetnek az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) birtokában, így az orosz diktátor joggal bízik benne, hogy az elkövetkező négy évben Amerika vígan táncol a csasztuska ütemére. Ha történetünk főhősének sikerült megbundázni az USA-t, ami ugye világelső, mit tehet a magyar miniszterelnökkel, ha „úri” – ja, az neki nincs – jókedve úgy tartja? Ebbe még bele gondolni is rossz.!

Azért mégis gondoljuk csak végig, mi mindent tett Magyarország hasonló babérokra törekvő első embere a nagy orosz medve érdekében - annak bundája zsebéből kikandikálva - amióta lehetősége van mindannyiunk jelenét és jövőjét alakítani. Még legkedvesebb volt szobatársát, a sokat próbált bajtársat, Simicska kollégát is beáldozta, pedig az ő tarsolyában is csoda adatok lehetnek az elmúlt harminc év jópofaságaiból, de mit tehetett, ha barátja kifejezetten oroszellenes nézeteit már nem tudta további kedvenc pávatáncával sem leplezni. Aztán persze bevállalta a közbeszerzés kiírása nélküli Paks II.-vel járó adóssághalmazt is, amit, és aminek kamatait, még unokáink is nyögni fogják, sűrűn emlegetve a nagyszülőket, akik hagyták, hogy ez történjen szeretett hazájukban. Érdemes visszaemlékezni, hogy is történt ez: Orbán egyszer csak fölkerekedett, és raportra ment a főnökhöz, ahogy elődei: Rákosi, majd  Kádár is az orosz fővárosba. A „munkalátogatásról” hazatérve pedig bejelentette, hogy elkötelezett minket egy indokolatlan és brutális összeget felemésztő atomerőmű felépítésére, és ott rögtön alá is írta, amit ezügyben kellett, felvállalva az Európai Unión belül – már nem először - ezzel a „feketebárány” szerepet. Bizony, ezt a megkülönböztetett ellenszenvet sokan a saját bőrükön érezhetik, ha földrészünk boldogabb, európaibb felére látogat.

A teljes mai vezérkar hetven százalékát kitaníttató Soros György sem úszta meg, – ha számítana egyáltalán bármit is a kisegér prüszkölése – Orbán és csapata teljes mellszélességgel ment neki a putyini eszme jegyében, miután az amerikai mágnás megpendítette, hogy köze lehet a migránsok vándorlásának Vlagyimír Vlagyimirovicshoz.

Napokban a DPI hírügynökség közölte azt a levelet, melyet kelet- és közép-európai politikusok írtak a megválasztott amerikai elnöknek, és amit a mi Viktorunk természetesen nem látott el szignójával.  A levél többek között az alábbiakat tartalmazta:

„Putyin nem akarja naggyá tenni Amerikát, irányítása alatt Oroszország militarizmussal, háborúkkal, fenyegetésekkel, megszegett szerződésekkel és hamis ígéretekkel Európát veszélyes hellyé változtatta"

Nagyot változott Magyarország jelenlegi első embere az elmúlt 25 évben, hiszen 1989-ben bőszen hazudta magáról, hogy felszólítására – Ruszkik haza! – vágta vigyázba magát a teljes szovjet hadsereg, és fülét-farkát behúzva vonult ki Magyarországról. Hatalmas mennyiségű vaj lehet a füle mögött, amiről egyelőre – amíg érdeke úgy kívánja – hallgat a "nagytestvér". Riadtan, de azért érdeklődve várjuk a fejleményeket!

Mátrai Anna

Az Országos Roma Önkormányzat volt az idei év első kegyeltje. Történt ugyanis, hogy miután se Orbán, se Lázár nem kívánta magát kompromittálni a messziről bűzlő, csalás-gyanús esettel, így rálőcsölték a náluk semmivel nem különb, ám a hierarchiában lényegesen alattuk álló, a Fidesz-atyuska nélkül még pártot sem alkotó KDNP-s Rétvárira a „tisztességet”, hogy közölhesse: – velünk, a néppel – pártunk és kormányunk átvállalja az ORÖ adósságának tetemesebb felét.

Mint közismert, a Farkas Flórián Fideszt képviselő miniszterelnöki cigány-ügyi megbízott által uralt Országos Roma Önkormányzat 1.600.000.000.-, azaz: ezerhatszáz-millió forint közpénzt – hiszen hiába az Európai Uniótól kapott támogatásról van szó, az közpénz, méghozzá az összes uniós állampolgár közpénze – vissza kell fizetnie, mert szabálytalanul, azaz csalással vertek a seggére. A támogatás célja, amelynek örve alatt a nem kevés  pénzt kicsalták az unótól a keresztségben a „Híd a munka világába” zengzetes nevet kapta és azt szolgálta volna, hogy a mélységesen, szinte behozhatatlannak látszó módon lemaradt cigányságot segítse abban, hogy tanulhasson, munkát vállalhasson, gyermekei előmenetelét biztosíthassa.

Orbán  Flórija nem először csatlakozott a vezére és barátja által diktált legújabb-kori nemzeti módihoz. A biztos úr tehát úgy gondolta, biztos tud sokkal jobb helyet is a váratlanul ölébe hulló pénznek, mint az eredetileg megjelölt célocska, "mert ugye ki nem szarja le, hogy mi lesz a purdékkal?". Nehogy már - gondolta-  kézen-közön elherdálódjék holmi fennkölt, zavaros liberális hókuszpókuszra, azt a kis pénzecske!.

Hozzá csaptak további 500.000.000.- milliócskát, mivel buzgó ténykedésük során elfelejtettek kifizetni néhány ügyvédi számlát, meg pár cég követelését, sőt, még a minisztériumok között is találtak hitelezőket, így érte el az ORÖ adóssága a bűvös kétmilliárd egyszáz-millió forintot.

Rétvári Bence államtitkár jó alattvalóhoz méltón, aki nem kérdez, de annál inkább cselekszik, a főnök parancsára újra felvette az ájtatos megmondó-arcot, ugyan azt, amivel néhány napja bejelentette, hogy a nagy hideg ellenére sem nyittatja ki a kormány a templomokat a hajléktalanok előtt  és rezzenéstelen, mimikától mentes képpel mondta bele minden Magyarok arcába, hogy

„Magyarország Kormánya 1,3 milliárd forint erejéig átvállalja az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) adósságát az önkormányzat működőképességének fenntartása érdekében. A Kormány 2010 óta több mint 1200 milliárd forint összegben vállalta át a települési önkormányzatok adósságát.”

Mit takarhat az a kifejezés ebben az esetben, hogy „működőképességének megtartása érdekében”? Kapjunk a fejünkhöz! – a dolog mindannyiunk bánatára nem működik! Illetve dehogy nem, az ORÖ Farkas irányítása alatt egy jó-, sőt, túlzottan is jól működő pénz-felélési, eltüntetési, lenyúlási központtá nőtte ki magát, A megbízott emberek ugyanis alkalmatlannak bizonyultak az eredeti feladat kezelésére! És mi köze van a 2010 óta az önkormányzatoktól átvállalt adósságnak a jelen esethez? Önkormányzat – önkormányzat?

A Rétvári nevű imádkozó bot-sáska azt is mondta még:

 „Az ORÖ a fennmaradó adósságát magasabb törlesztőrészlettel és fennálló ingatlanvagyonának fedezetével törleszti .Az ORÖ elnöke segítséget kért adósságrendezési szakértő bevonásához.”

Vagyis, a különbözetre részletfizetési lehetőséget kapott az eddig semmi érdemit felmutatni nem tudó tömörülés, mely részletekre Állambácsi mindannyiunk pénzéből vissza nem térítendően jól megtámogatta őket! Hát, brávó! Nem a koncepciótlanság, a kreativitás, de főleg az akarás, a szándék nem volt megfelelő, olyannyira rendben van minden, hogy azon egy cseppet sem kell változtatni. Még annyit sem vár el Magyarország kormánya, hogy foghegyről egy „bocsesz”-t odalökjön a végre leváltott Farkast követő Balogh – a név csak rokon – János, aki nem sokat vívódott, rögtön meg is jutalmazta magát – ahogy illik – a közgyűlés felhatalmazása nélkül a „szépen prosperáló” ORÖ számlájára egy Audi 4-essel.

Azt azért még érdemes megjegyezni, hogy az MTI mindannyiunktól teljesen független hírszolgáltató tudósítása szerint

 „Az összeget a Roma Oktatási és Kulturális Központ létrehozására fordítják majd.”

Az összehasonlítás kedvéért: a magyarországi civil szervezetek összesen 10 milliárd forint támogatásra számíthatnak, aminek az eddig tárgyalt fiaskó a legnagyobb tétele.

"A gép forog az alkotó pihen."  

Mi pedig kussolunk tovább?

Mátrai Anna

Ez a kifinomultság kerül most – a HVG értesülése szerint - mindannyiunk adóforintjaiból 4000.000.000.-, azaz négyezer-millióba. Persze, ha már Orbán, akkor legyen kövér! – nem csak magának vágyja ezt a gondolkodásra késztető, impulzív környezetet, hanem a teljes tizenkétezer négyzetméternyi – ennyi mindenképpen kell egy ilyen gazdag, és hatalmas nemzet potentátjainak – terület minden szegletét kizárólag eredeti műkincsnek beillő bútorzattal akarja ellátni. És amit ő akar, az – ha beledöglünk is – úgy lesz!

Ha nincs ilyen mennyiségben a feltételeknek megfelelő smizett, pohárszék, telefonasztalka, tálaló, és a többi elengedhetetlenül fontos darab az itthoni ócskásoknál, akkor gondolom, miután körülnéztek a múzeumok kínálatában – ahonnan, mint tudjuk, korlátlanul lehet capcarázni, ami kell – akkor irány a világ híres aukciósházai.

Fogják elengedhetetlen hátizsákjukat a külön erre a célra alakult Nemzeti Régiségfelkutató szaktárca jól megfizetett munkatársai és irány Bécs, London, Párizs.

Arról nem lebbent fel a függöny, hogy milyen stílus fogta meg ennyire a köztudottan művészetérzékeny Orbánt. Biztosan kizárható a szecesszió, hiszen a zabolátlanul liberális fodraival, hajlataival operáló, pillanatra sem rendpárti stílus megengedhetetlen lenne a nadrágszíjjal kordában tartott gyerekből a nyugdíjaskor felé közeledő „fiatal demokratánál”.

Név nélkül megszólaló szakértők véleménye szerint, akik jelenleg is múzeumban dolgozó, minden nap e témában ügyködő hozzáértők, a fent említett közpénz töredékéből megoldható lenne a patinás környezet odaillő bútorokkal – legalább valami legyen az! - való feltöltése, ha replikákkal oldanák meg a lakberendezést. Annál is inkább ez lenne  célravezető, mert ahogy az 2002 óta a Sándor-palotában nem okozott diplomáciai csete-patét az odalátogató állam- és kormányfők és az aktuálisan ott állomásozó köztársasági elnök között, minden bizonnyal a miniszterelnökségnek is jó szolgálatot tenne az új-régi berendezés. Ez a megoldás annál is inkább illene Magyarország mai vezetéséhez, hiszen ők is csak replikái a politikusoknak Olyanok mintha, pedig dehogy!

Elnézést a replikáktól, hiszen ők nem hazudnak, tudható róluk, hogy hű másolatai az eredeti daraboknak!

De hát, aki úr, az a pokolban is az! Aki úr.

Aki viszont az országot akarja építeni, annak egy plajbász és egy papírlap is elég lenne ahhoz, hogy összeírja azokat a prioritásokat, amivel megoldani szándékozik az égbekiáltó vacakságokat, amik Magyarországon zajlanak, és a fennmaradó 3999.999.900.- adóforintot a kitaláltak szellemében a jobbításra költené.

De bilibe lógó kézzel felébredvén, rá kell jönnöm, hogy ez csak álom-, ábránd, hiszen ez most az „il…” kora, itt minden máshogy van..

Mi, a nép is máshogyan működünk, mint az az "il" előtti időben normálisnak volt mondható, leszegett fejjel rángatjuk vállunkat, – ha egyáltalán eléri az ingerküszöbünket a dolog – és tűrjük, hogy felkapaszkodott, olykor tudatlan „államférfiak” és „államnők” csináljanak zombit belőlünk. Amíg, mint forró kés a hideg vajon, úgy hatol át rajtunk minden agyament őrület, addig egy magát korlátozni képtelen kormányzattól ez várható el, ez a botrány-ország. Orbánék nem okoznak csalódást, - ebben legalábbis nem -  teszik a dolgukat.

Mátrai Anna