2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


És akkor szépen, csendben elcsattant egy Kerényi!

2017. február 14. - Városi Kurir

vernyomi5.jpg

Vannak emberek, akikben nem lehet csalódni! Ezek közé tartozik Kerényi Imre, egykor volt színházrendező, és hű társa az Orbán-benyalásban, a Bencsik tesók bármelyike – jelen esetben Gábor, az újságíró-történész – ha őket hallgatjuk akkor aznap biztosan nem lesz gond az alacsony vérnyomás okozta tünetekkel.

Mégis, miért nézem meg hétről-hétre az ATV-n futó műsort? Mert azt tartom, hogy meg kell ismerni a más elveket, nézeteket vallók érvkészletét, hátha van benne ráció, csak eddig nem gondoltam végig minden aspektust. Az e heti penzum újra ráébresztett, hogy nincs ilyen érvkészlet, csak az van, amit Kerényi így fogalmazott:

„eddig ti voltatok, most mi jövünk!

vernyomi4.jpg

Ezzel nincs mit kezdeni. Azzal hiába próbálnám szembesíteni, hogy ő abban a „ti voltatok”-nak titulált korban sikeres rendezője, majd igazgatója volt a Madách Színháznak, megbecsülte őt a szakma és az emberek, hiszen jó rendezései voltak, és azután sem maradt munkalehetőség nélkül csak azért, mert nem volt neki szimpi Horn, vagy Medgyessy.

vernyomi1.jpg

A beszélgetés első felvetése a moszkvai magyar konzulátuson működő vízumgyárban "sürgősséggel", olykor órák alatt, ellenőrizetlenül kiadott beutazási engedélyek témája volt.  A jó öreg Bencsik -éle cinizmus így próbálta új színre - mondjuk rózsaszínűre - pingálni a feketét:

„a konzulátusoknak az a dolguk, hogy vízumokat adjanak ki, bár jönnének több-százezren, sajnos visszaesett az orosz turizmus”

Az AP nemzetközi hírügynökség jegyzetére, melyben a szerkesztőség hiányolja az Orbán évértékelőből a mocskolódások mögül a konkrétumokat, ez ötlött a Bencsik-agyba:

„az AP nem a Vatikán, nem az Orákulum”

Majd a következő téma kapcsán, "Figyelem, figyelem, felhívjuk az utazó közönséget, hogy a csarnok-külső F vágányra - F mint Fidesz - beérkezik a menetrendszerű vicinális Sorosról ", Kerényi volt a soros:

„a mi politikai oldalunk ezzel nem ért egyet….., hogy migránsok betelepüljenek Európába, hogy Európa népessége le legyen cserélve……az embereknek nem kellene ladikra szállni, és akkor nem veszélyeztetné az életét”

Szerinte a „nagyragadozó” Soros ezt segíti elő minden megnyilvánulásával.

vernyomi2.jpg

Hont így reagált:

„az, hogy Soros szeretné, hogy Európa emberként bánjon a menekültekkel – Fidesz-magyarul a migránsokkal – az nem bűn”

Kerényinek sem kellett több, kis történelmi leckével magyarázta a magyarázhatatlant:

„a mohamedánok még a vallásháborúk idején tartanak, ………és Soros úr lehengerlő módon támogatja a civil szervezetein keresztül ezt a folyamatot”

Bencsik ezután élcelődött azon, hogy az ellenzéknek iszonyú egyszerű a dolga, hiszen csak meg kell buktatnia Orbánt, de – mint látható – erre egy ideig még biztosan képtelen. Azt is megemlítette, hogy Sorost nem választotta meg senki, és nincs igaza semmiben. Ekkor szembesítették azzal, hogy ő maga volt az egyik Soros-alapítvány kuratóriumi elnöke, amire a megszólított így reagált:

„én nem fosztogattam, hanem osztogattam, az volt a feladatom, hogy a Soros pénzét osztottam szét, 1989-ig pozitív volt a társadalomideája”

Szerencsére Kerényi leegyszerűsítette a dolgokat, mielőtt valami konkrétumon összekaphattak volna a beszélgetők:

„Tivadar, - mondta Farkasházynak, akivel anno 1991-ben a boldogult Demokratikus Charta idején még képletesen szólva, együtt emelték a zászlót - annyira sajnálom, hogy ilyen keserű vagy! Ömlik ki belőled a fájdalom és a sérelem. …Valamit meg kellene érteni. Két világkoncepció van…..a Magyar politikában, te ahhoz a koncepcióhoz tartozol, amelyik éppen most vesztes….Csináljatok pártot, nyerjetek választást, és akkor fontos leszel, mint régen.”

vernyomi3.jpg

Farkasházy kijelentette:

 „Ferenc József, Horthy és Kádár százhúsz éven keresztül irányítottak az országot, nem kell egy újabb, demokráciában akarok élni!”

Kerényi összefoglalta:

„A magyarok politikai végzete szerintem a centrális erőtér, a nép szereti a centrális erőt, mindig akkor volt eredmény, amikor centrális volt az erőtér”

Azt nem említette, hogy az egyik bevitte az országot Trianonba, a másik a Holokausztba, a harmadik az államadósságba, szóval mindig nagyon "fincsi" volt a vége. De mi büszkék vagyunk arra, hogy nem tanulunk! Helyette harcolunk, mert az olyan „magyarosch virtusos” cucc.

Hont végszava:

„Aki Magyarországon nemzetállamról beszél, az le akarja vágni rólunk minden környező ország magyarságát”

Hát így évődtek az urak 2017. február 13-án.

Mátrai Anna

süti beállítások módosítása