2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Jobbik után jön a Még-Jobbik!

2017. március 11. - Városi Kurir

identitesz1.jpeg

Bizony, ahogy öregszenek a fiatal demokraták lassan már számolgatják a „ledolgozott éveiket” a nyugdíjkorhatár közeledtével – úgy a ma „visszafogottan”- bocs, a képzavarért -  szélsőséges Jobbikosok felett is eljárt az idő. Sarkukban az új-pártosdit játszó nyilas párt, akik azt vallják, hogy a nyíl az emblémájukon az „európai heroikus tradíciót jelentő babérkoszorú” fölött, csak az irányt mutatja.

László Balázs,- szerencsére van, aki e nevet nem ismeri -  az Identitesz – mert ez az ő nem kicsit áthallásos nevük - elnöke az Echo TV-ben – hol máshol? – mutatkozott be, és ismertette kusza gondolatait. (2 perc 52-től) 

Földi - Kovács Andrea különösen elmés és nemvárt kérdésére, hogy miért  is alakították meg a csoportjukat, így válaszolt:

„Alapvetően a diákszervezetünk azért alakult meg az egyetemek világában, mert szinte kézzelfogható, hogy az egyetemi szférán belül a liberalizmus az túlsúlyban van. Ezért megalakultunk mintegy reakcióként. Idővel viszont a dinamikus szervezeti fejlődés nyomán ráébredtünk arra nyomatékosan, hogy nem elég a reakció, alternatívát is kell alkotni, erre alkottuk meg ezt az új jobboldali gondolkodásmódot”

identitesz3.jpeg

Megtudhattuk, hogy 2015 szeptemberében jött létre az Identitesz, de előtte sem tétlenkedtek, Konzervatív Hallgatók Szövetsége néven próbálták az egyetemistákat összefogni, de a nemtelen támadások hatására ráébredtek, hogy a „konzervatív” kifejezés a nevükben, lehet az ellenszenv forrása, - mi más?- ami a XXI. században már elhasználódott keret, így – mindannyiunk megnyugvására – elvetették azt, és új karámot választottak borgőzös eszméikhez.

Küllemre nyilasnak tűnő videójuk megnézése után megerősödik az emberben a régi igazság:ami nyilasnak tűnik, az nyilas is.  

Az ifjú vezér az Echo Tv műsorában  leszögezte, hogy egyik jelenlegi párthoz sem kötődnek, nem „ifjú” Jobbikosok, de elfogadják, és támogatják is bármelyik párttal - vajon kikre is gondolhat -  a kettős tagság intézményét. Dicséretes liberális elv, - távozz tőlük Sátán!! - bár gondolom, erre a liberó-attitűdre a legkevésbé sem büszkék.

A titánok párbeszédének következő témája az esetleges szövetségkötés kérdésköre volt, itt megtudhattuk, hogy nem kötnek szövetséget a meglévő pártok egyikével sem, sőt, - mily eredeti ötlet - kritikusan szemlélik azok tevékenységét.

identitesz2.jpeg

Kiderült azt is, hogy nem csak Budapestet örvendeztetik meg jelenlétükkel, hanem pillanatok alatt szétterjedtek az országban: Debrecenben, Békéscsabán és Szegeden is várják az új barna-ingeseket.

Az elnök kifejtette, hogy szerintük a fő probléma az Európai egyének minőségével van, a fejekben nincs rend, nem működik a nemzetállamok közösségeiben élő emberek védekező mechanizmusa. Olyan gondolatokat vízionál, amik

„kiherélik az Európai fiatalokat”.

Szándékaik szerint nem akarnak a „szavazatmaximálás trendjébe” – mint a többi párt - beállni, de mindenképpen indulni akarnak a 2018-as választáson.

A fő:

„az egyének fejlesztése a nemzettudatosság, a jellemesség és az egyenesség oltárán”.

Ezután az értelmetlen szó-katyvasz után még Szálasi Ferenc nemzetvezető is elégedetten tapsikolt volna, akárcsak a csoport fentebb bemutatott toborzó videója végén a pártkatonák.

Kedves, a liberális demokrácia igája alatt megtört, elkorcsosult Magyarok! - nyugiság van, nincs gond, mert „megjött legújabb Fideszes barba-trükkjével Barbapamacs, - egy fekete, szőrös, alakváltó teremtmény - aki rendet tesz, ha hagyjuk!

 Mátrai Anna

Na, most lett elegem!

vona5.jpg

Ezt nem hiszem el! Orbán egyik tévé-szolgája mocsoksága révén odáig jutottam, hogy Vona védelmében ragadtam klaviatúrát! Kikérem magamnak, hogy egy náci eszmékkel kacérkodó párt vezetőjéért kelljen kardoskodnom! Orbán, ezt nem teheted velem! Most lett végleg elegem!

A nagyon régmúltban szebb napokat látott Terry Black lelkiismerete valami csoda folytán – zsarolás?, pénz?, esetleg egy műsor ígérete? – a minap ébredt tudatára és egészen a Lokál nevű nyomtatott papírhoz űzte-hajtotta, hogy feltárja a sötét titkot, miszerint a  sok más fontos és szép tulajdomsága mellett homofób Vona Gábor, a Jobbik elnöke  2001 és 2003 között előszeretettel látogatott homoszexuális orgiákat.  Arról nem szól a fáma, hogy utána átnyergelt-e az úr, vagy csak Terry veszítette őt szem elől.

vona1.jpg

Nem akarok tudni senki szexuális szokásairól!

Ami ebben az ügyben érdekes lehet az az, hogy pont most ébredt öntudatra Terry Geréb Black, amikor Vona szembe ment a megkérdőjelezhetetlennel, minden magyarok első közszolgájával. Megy itt kérem a kérlelhetetlen megfélemlítés, a szocialista pártállami módszerek elbújhatnak az Orbán-daráló mellett! És ez az a pillanat, amikor kötelessége minden magára kicsit is adó demokratának – szégyen ide, szégyen oda – a kikezdett Jobbik-vezér mellé állni. Ugyanis teljesen mindegy, hogy van-e igazságalapja a vádnak, vagy sem, ez magánügy. Csakis rá, a családjára, és, ha van, akkor a harmadik félre tartozik.

vona3.jpg

Gondolt ennek az ördögi tervnek a kitalálója arra, hogy ennek a férfinak felesége, gyerekei vannak, akiknek másnap ki kell menni az utcára, be kell ülni az iskolapadba? A betyárbecsület is ismeretlen fogalom ebben a bagázsban? Még a régi szép idők becsületben kinyiffant maffiózói is tiszteletben tartották a család szentségét!

vona6.jpg

Vonáné azzal próbálta meg kifogni Orbánék vitorlájából a szelet, hogy a közösségi portálon megírta levelét a regnáló klán vezére feleségének, Lévai Anikónak. Szerintem meddő próbálkozás lelket keresni abban a családban, ahol gondolkodás nélkül teszik ugyanezt bárkivel, ha érdekük úgy kívánja. Senki ne áltassa magát azzal, hogy szegény asszony, neki nincs beleszólása a dolgok folyásába, hiszen cselekvő résztvevője férje sumákságainak. Gondoljunk csak bele abba, hogy bármelyikünk párja tesz százezreket tönkre szemrebbenés nélkül hosszú évek óta folyamatosan, és mi azt játsszuk, hogy nem tudunk semmiről, vagy némán tűrünk, és meleg vacsorával várjuk otthon „mindenrosszak” okozóját. Nonszensz! Akit ez zavar, az elválik, de nem, a magyar „first” marad és teszi, amit tennie kell!

 Vonáné így próbál az anyához, a nőhöz szólni Lévainak címzett levelében:

"Természetesen megértem, hogy most nagy a zavar, a sértődöttség és a bosszúvágy, mert elbukott az Orbán Viktor által beterjesztett alaptörvény-módosítás. De bárhogyan is vélekedjenek a felek erről, egyetlen politikai ügy sem lehet indok arra, hogy egy családot megalázzanak, és minden alapot nélkülöző hazugságokkal, kitalált magánéleti karaktergyilkosságokkal igyekezzenek lejáratni a férjemet. Egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy miért nem elég a politikáját támadni, miért kell ilyen eszközökhöz nyúlni.

Miután más megoldást nem látok, feleségként, anyaként Önt kérem arra, hogy állítsa le a férjét. Nyilvánvaló, hogy a politikai színtereken nem lehet Orbán Viktorra hatni. Azt feltételezem, hogy Ön lehet az utolsó, akire talán még hallgat.

Biztos vagyok abban, hogy egyikünk sem szeretne egy ilyen országban élni, gyerekeket nevelni és unokázni. Ez nem lehet a polgári Magyarország. Ez egész egyszerűen méltatlan.

Nem csupán magunk miatt, hanem egy egész ország érdekében kérem Önt, mint Magyarország jelenlegi miniszterelnökének feleségét, segítsen megállítani ezt az ámokfutást.”

Ebben az esetben Lévainál pattog a labda, döntenie kell: vagy leállítja a dühöngőt, vagy egy követ fúj vele, vagy elhagyja. Más megvilágításban: itt most a fekália, vagy a máj esetével állunk szemben.

MA

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

Vona mimóza Gábor

Az ATV fellebbenti a fátylat

vona_a_celeb.jpg

Első hallásra kissé bizarrnak tűnhet, hogy az eddig nézhetőnek gondolt ATV vadiúj műsor-sorozatát pont Vona Gábor felléptetésével harangozta be. De aztán jött a mindent más színben bemutató magyarázat a Blikk online oldalán! Ha nem akarjuk, hogy a Betyársereg masírozgasson, elég a főnökre sandán nézni! Ki hitte volna, hogy Vona ilyen nőies?

Be kell látni, eddig rosszul kezeltük a Vona-jelenséget. Voltak, akik különböző izmusok követőjeként bélyegezték, mások kirekesztő politikáját vetették a szemére, egészen mások orosz-, majd iszlám-közelinek mondták. Nem ez a célravezető megoldás! A gordiuszi csomót ezúttal is nagy formátumú emberek: egy névtelenségét őrző színész-óriás és egy úgyszintén anonimitásához ragaszkodó pincér-óriás vágta ketté.

Találmányuk lényege, hogy úgy kell ránézni a szélsőjobb vezérére, hogy abból egyértelműen levehető legyen, hogy nem nagyon örülünk a jelenlétének, vagy ha ez nem megy, akkor sandán kell méregetni.

images_3_1.jpg

Minderről a „Magánszféra” című, szerdán frissen induló ATV-műsorban vall Vona, ugyanis kikotyogja, hogy azért nem megy többet színházba, (mily meglepő!) mert egy alkalommal a szerinte baloldali nézeteket valló színész felismerte őt, és kicsit sem  repesett az örömtől, és hogy mi a bizonyíték? - hát mi más, mint Vona szava, aki kezdetben még gárdamellényben járt az országházba, majd a mellényt és a gárdát is egyetlen mozdulattal cserélte néppárti álmokra. Az nem derül ki, hogy milyen előadást látott, ugyanis, ha dráma volt az illető produkció, vagy dokumentumjáték, esetleg opera, vagy teszem fel vers-est, akkor lehet, hogy nem miatta volt fagyos a hangulat.  Feltehetően a történet sodra ragadta magával az  aktort, aki a mű fordulataira ugyan fel volt készülve, ám arra a megtiszteltetésre, hogy maga Vona vezér 2.0 is ott lesz,  na arra nem.

Az éttermi étkezést is törölte a programlehetőségei közül a celebbé avatott, mert egy pincér ferde szemmel nézett rá. Ha „helytelenkedni” akarnánk, most szép magyarsággal azt is kérdezhetnénk: nem-e lehet-e, hogy egy kínai vendéglőben járt az érzékeny lelkületi szélsőjobbos vezető?

images_2_-crop.jpg

A két eset következtetése: megvan a megoldás, ami nem más, mint a "csúnyanézés". Ajánlom tehát, minél gyorsabban szervezzünk zordul-néző tanfolyamokat demokratáknak. A végzettek pedig már felgyűrt ingújjal, és félreérthetetlenül felhúzott szemöldökkel sorakozhatnak is a Jobbik fellelhetőségi helyein. A csúnyán néző szakemberek, csak teszik a dolgukat és a Jobbikosok be sem teszik többé a lábukat a környékre. Magyarország demokratái, nézésre fel!

Visszatérve a műsorra:amely szándéka szerint - „emberarcúként” próbál bemutatni mindenféle celebet a politikai palettáról, így ebben az indító  nagyszerűnek ígérkező részből  a fentiek mellett más érdekességek is kiderülnek az aktuális Vonáról. Megtudhatjuk, hogy ő igaziból egy céltábla, és mint ilyenre, testőrök vigyáznak – Ha Orbánnak jár, akkor ő sem akar kimaradni a jóból. Ha már Orbán, akkor azt is megtudhatjuk,  hogy mennyire zseniális vezetőnek is tartja riválisát. Mesél továbbá arról, hogy mit tesz isten! - nőügyei is voltak, de a nagyságos asszony megbocsátó, hogy jobb felső karján egyre több a tetoválás , és így tovább, és így tovább, tehát az ATV szerda este ismét - most már sokadszor - látványosan alámegy a Jobbiknak.

Hajrá ATV, hajrá Fidesz, hajrá Jobbik!  Mi lesz veled így Magyarország?

bolDIzsár

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: Témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

süti beállítások módosítása