2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir


Nagycsoportos lett a CÖF!

2017. február 20. - Városi Kurir

 cofszuli1.png

„Higgyétek el nekem, az események után Brüsszelben máshogy néztek rám, Barosso elnök máshogy fogott kezet velem!” – tudatta országgal-világgal Fritz Tamás, visszaemlékezve Orbán hálás szavaira, a mára nagycsoportos ovis-korba érett Civil Összefogás maga-dicsőítő szülinapi rendezvényén.

Szinte látom, ahogy a fapados leszáll Charleroi-n és Brüsszel „máshogy” néz. Miért? – addig, amíg a hős legújabbkori honvédők teljesen saját erőből és főleg pénzből össze nem hozták az emlékezetes sétát 2012-ben, addig hogy nézett az a fránya „bűnös város” arra a szegény vidéki fiúra? De félretéve az iróniát, valamit nagyon benézhetett az Orbán-csapat, ha azt a „máshogy nézést” pozitív előjellel nyugtázta, hiszen melyik demokrata ne venné zokon, ha az egyik „társa jóban, rosszban”, vagyis szövetségese egyszer csak azzal áll elő, hogy

"Nem leszünk gyarmat!"

és mindezt az IMF-nek, az Európai Uniónak és a szerintük országunkat támadó külföldi sajtónak szánták miheztartás okán.

A szülinapot a Szent Margit Gimnázium dísztermében ülték meg az ünnepelni kívánó, „örökös elsősorosok” és a meghívásukra regisztrálók.

cofszuli7.jpg

Bayer Zsolt könnyes szemmel emlékezett a régvolt időkre, őt 2011-ben az hozta ki a sodrából, hogy

„az új kormánnyal szemben olyan mérhetetlen nagyságú, és olyan gátlástalan erő szövetkezik, és ez döntő többségben…..kívül van, a külső erőknek meg voltak az itteni emberei, szervezetei…. 2012-ben úgy éreztem, hogy valamit csinálni kell……mutassuk meg, hogy nem csak olyan emberek élnek Magyarországon, akik gyűlölik Orbán Viktort, hanem itt volnánk mi…”

cofszuli6.jpg

A jó Bencsik András következett a nosztalgiázásban, aki így merengett:

„szerintem nem szervezte a Békemenetet senki….mindenki főszereplő volt, mindenki hős volt….az egész világnak megmutatta, hogy olyan elementáris erő támadt a magyar civil társadalomban, amivel addig a világ nem találkozott….Ezzel a hőstettel megvédtük Magyarország függetlenségét, megvédtük Orbán Viktort.”

Bencsiknek a földtől kicsit sem elrugaszkodott és a „némiképp” túlzó megfogalmazást tudjuk be a beszélő Orbán zsenialitására szűkült tudatállapotának. Tény viszont, hogy a honi szügynek lelkesítő a gondolat, – legyen az bármily fals is – hogy a „világ lesi, és főleg elismeri minden rezdülésünket”. Azonban szó, ami szó, ezen a lelkesítő gyűlésen sem hallottam semmi konkrétumot, sem bizonyítékot arról, hogy rátámadtak volna hazánkra.

cofszuli2.jpg

Csizmadia László következett a tornasorban, aki a „szellemi honvédelemről” szóló riposzttal nyitott. Majd magyarázkodni kezdett, miért nem menetel a béke újabban:

„ A Békemenet egy nehéztüzérség, azt nem lehet mindig felvonultatni. Ahhoz logisztika kell, és kell olyan ellenfél, akire érdemes odafigyelni.”

Na, most akkor szervezték, vagy nem szervezték? Logisztikája nincs a spontán összegyűlőknek.

„A puskapor száraz!”

nyugtatott meg mindenkit Csizmadia – bár a demokráciában bízók millióinak ez kicsit sem megnyugtató, és megreszkírozom, hogy a Fideszben hívők sem szeretnének ennek a puskapor-cuccnak a végére járni. Később a baloldalról és követőikről így poénkodott, és közben arcizma sem rendült, amikor a most regnálók rendszerszintű országrablásának bírálata helyett előhúzta az „elmúltnyolcévezést”:

„folyik a nyál a szájukból, hogy hatalomra kerüljenek és újra ki tudják fosztani az országot.”

cofszuli8.jpg

 Szóval one hátra dőlés egy-egy „jobban teljesít kampányszünetben” –

„Ne essünk révületbe, nem dőlt el a küzdelem”.

Csak tudnám, hogy ez most melyik aktuális küzdelem? Mert azért nem árt, ha a baka tisztában van azzal, így békeidőben is, hogy ki az éppen aktuális ellenség. Mostanság olyan sebességgel változik a maguk előtt lőlapot tartók sora, hogy azért azt meg kell mondani, mondjuk legalább a heti betevő kormányinfón, hogy éppen ki a „hetes”.

cofszuli5.jpg

Stefka István is érezte, hogy „pálya van”, szerinte

„a magyarok egy béketűrő nemzet, de a sértést, megaláztatást rosszul viselik”

és azt, hogy mi sértés, és megaláztatás, azt a kedves vezető dönti el, akit egy életre lekenyereztek a menetelők, hiszen

„ez a csöndes vonulás a lelkek, a szellem tüntetése volt, amely gyakorlatilag megmentette Orbán Viktor kormányát és a parlamentáris demokráciát.”

Aktuális kérdésre fordult rá, amikor ezt találta mondani a Momentum Mozgalom népszavazás kiírásáért indult szavazatgyűjtésével kapcsolatban:

„mindig negatív dolgokkal foglalkoznak”

vagyis a demokrácia igénye szerinte ebbe a kategóriába tartozik, de nem állt meg itt – „tovább is van, mondjam még?” –

„ennyi hülye embert, aki önmaga ellen kampányol….. el fogunk odáig jutni, hogy az akasztófáig is elmennek, és odateszik a nyakukat…..Nem biztos, hogy nem lesz szükség Békemenetre, méghozzá olyanra, ami végleg elveszi a kedvüket ettől a Magyarország elleni kampányolástól.”

cofszuli4.jpg

A nyílt színi verbalitással fenyegetődzés után Dörner György még aggódott kicsit a mostanság legaktuálisabb, akut problémán:

„nem szabad elfelejteni, hogy ötből négy vallásilag üldözött személy keresztény”

csak ellopta előlük a showt a „migráns csürhe”.

A közel másfél órás szeánsz végeztével lélekben megedződve bocsátották útjukra a vastapsra felriadó, és a tenyereit vörösre tapsikoló pár száz eltökéltet.

Mátrai Anna

Messiásváró Budapesten!

buli3-crop.png

Már látom, ahogy a boldogságtól bórgőzős Fidesz-fanok az élbolyt majmolva, önkívületi állapotban ünnepelnek a péntek esti Budapesten. Nem, most nem az Európa-bajnokságról első körben kiesett focistákat éltetik a megvuduzott hívek, hanem Trump-messiás eljövetelét!

A belső kör nem a zord, hideg utcán, hanem feltehetően valamelyik, a "saját lábon állóhoz közeli" vendéglátóegységben ad hálát a Jóteremtőnek, hogy végre megjött az amerikaiak esze, és ők is – követvén vezérünket – torkig lettek a nyugodt élettel és előjött belőlük a harcos!

Hírlik, hogy az '56 Lángja Alapítvány – amely így definiálja magát és célját –

„Alapítványunk célja továbbá az "'56 Lángja" emlékmű felállítása.”

és honlapján Wittner Mária érzékletes megfogalmazásában az alábbit hirdeti a fent nevezett céllal kapcsolatban:

„‘56 igazi üzenete például abban a szoborban ölt majd testet, amelyet Amerikában terveznek, de itthon állítanak fel. Ez egy falat áttörő tankot ábrázol, amelyet egy Molotov-koktélos gyerek vár.”

Az is kiderül, hogy sajna, még nem teljesülhetett be a nemes cél, ezért kérik az adózók 1%-át, hátha abból sikerül a 6 éve húzódó projekt. Szilágyi Ákos, aki az 56 Lángja Alapítványt jegyzi, most jót húzott, ettől biztosan begyorsul régóta dédelgetett álma. Alapítványa nevét adta ahhoz a Fidesz-vezetőséget megmozgató dilihez, amit a Trump-féle beiktatás szült, és a magából teljesen kifordult Magyarországon meg is lehet valósítani.

buli4_1.jpg

A meghívó tanulsága szerint mindenki hivatalos az "ereszd el a hajamra"

"aki úgy érzi, hogy egy új alapokon nyugvó magyar-amerikai kapcsolat kialakulását szeretné támogatni, aki a migráns-kérdés ügyében a korlátozott és ellenőrzött, kvóta-kényszer nélküli politikát támogatja"

és persze azokat is

"akiknek elege van abból, hogy saját nemzetük szeretete miatt szélsőséges elemként kezelik és rendszeresen megbélyegzik, és várunk mindenkit, aki a konzervatív értékek megőrzésének szükségességében hisz".

A party szervezői filozófiáról is gondoskodnak invitációjukban:

"Évtizedek óta várjuk, hogy a pusztulásba rohanó világunkat valami csoda mégis megmenti az utolsó pillanatban. Csak remélni tudjuk, hogy ez a csoda most van születőben"

És, hogy a  libsizés ki ne maradjon:

"Megcsillant a remény, hogy egy mesterségesen gyártott értékrend helyére visszakerüljenek a tradicionális emberi értékek".

Végkifejletként a konklúzió:

"Ez a változás most éppen az Egyesült Államokból indulhat, és reméljük, hogy a szele tisztább levegőt fúj az egész világ és szűkebb hazánk, Európa felé is. Azért jövünk össze, hogy ezt a történelmi lehetőséget üdvözöljük."

buli2_1.jpg

Azért azt, hogy hol és pontosan hánykor tervezik mindezt, persze elfelejtették közölni a nagyérdeművel, akinek szagra, az orruk után bandukolva kell fellelni azt a bizonyos helyet. Ám aki veszi a fáradtságot, együtt bulizhat Bayer Zsolttal, Bencsik Andrással, Nógrádi Györggyel, Bogár Lászlóval, szóval a teljes Echo TV-s szitokbrigáddal. A stílus és a hangulat a meghívott névsorból egyenesen következik.

Érdekes, hogy cseppet sem tompít  az örömittas hangulaton, hogy a magyar kormány által oly nagyra tartott, jelenlegi Megválasztott amerikai, csak a "futottak még" kategóriába sorolja a mi zseb-messiásunkat, amit az is jelez, hogy Orbán és klientúrája hiába törte kezét-lábát, mégsem hívták meg az elnöki beiktatóra. Nem baj, gondolom majd Ő is ott lesz Szilágyi Ákos másodállású kuruc.info-publicista fentebb említett partiján.

Hajrá Viktor, szegény Magyarország!

buli1_1.jpg

 

Mátrai Anna

Bayer, a széthugyozott kocsmafal

bayer11.png

December 15-e fekete-nap lett a kommentelők népes táborának naptárában, most már tényleg közeleg a világvége!  Ez is megtörténhet Pannóniában?! Mi lesz így a temérdek e-aktivistával? Népünk megmondóembere, a bárdolatlan stílusáról közismertté vált Bayer Zsolt, letiltotta blogján a  véleménynyilvánítás lehetőségét!

Tettét  az adventi ünnep hangulatához simuló, szinte csak rá jellemző, szeretetet, békét sugárzó mondatokkal indokolja:  

„A mai napon a blogom alatti kommentelés lehetőségét megszüntetem. Olvasóimtól és a kommentelők 99 százalékától elnézést kérek, sajnos az az egy százaléknyi állat, aki ide szokott, tönkre tett mindent. Kérem, olvassák továbbra is a blogot, s majd meglátjuk, talán egyszer a kommentelés is újra kezdődhet.”

Érdekes, hogy a közszereplőnek minősülő, másokat alpári stílusban minősítő fidesz-szócső – Bayer a neved – milyen csipkés lélekről tesz tanúbizonyságot, amikor esetleg - ó, irgalom atyja, ne hagyj el -  neki szólongatnak be! Nem vitatom a jogát minden bloggernek ahhoz, hogy kedve, gusztusa szerint szabályozza saját felületén a hozzászólás lehetőségét, de aki népcsoportokat bélyegez meg, aki elvhűségük alapján rekeszt ki százezreket megkérdőjelezve még a magyarságukat, aki saját mélymagyarsága teljes tudatában ítélkezik, az ne háborogjon, ha némelyek esetleg  az éppen általa meghonosított tahó stílusban fejezik ki nemtetszését.

A fenti idézetben például „leállatoz” hús-vér magyar embereket csak azért, mert vették a bátorságot és ellenvéleményt fogalmaztak meg az övével szemben. Már ez a megnyilvánulása is elég lenne egy normálisan működő demokráciában, hogy soha többé, sehol, senki egyetlen betűt se olvasson el az ilyen újságírónak nevezett kreatúrától, és akkor majd  nem találna olyan szerkesztőséget – pártállástól függetlenül – amelyik alkalmazná, hiszen ember nem forgatná azt a sajtóorgánumot, amelyik „efféle” sajtómunkással dolgozik.

bayer22.jpg

Magyarország jelenlegi vezetője viszont, ugyan trükköket és hazugságokat alkalmazva - mert egyenesen, népe képébe vágva ő sem merte – felterjeszttette és Lovagkereszttel jutalmazta. Az ő szemszögéből nézve persze igaza volt, hiszen az 5-ös számú Fidesz-tagkönyv tulajdonosa rengeteget ügyködött, hogy Orbánból az lehessen, ami mostanra lett – jelentsen ez bármit is.

bayer33.jpg

Jólfizetett bértollnokként az írásaira fogékony és mindig vevő, mindannyiunk pénzéből fenntartott Orbán-újságok sora publikálja otromba böffeneteit, amikben színre, fajra, nemi identitásra, politikai meggyőződésre való tekintet nélkül pécéz ki, és aláz meg bárkit, akire kilövési engedélyt kap gazdájától.

Néhány idézet a terjedelmes bayer-i életműből:

A humanizmus jegyében Olaszliszka kapcsán:

„Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigánygyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigánygyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.”

A sajtószabadság ürügyén:

„Magyarországból »bűz árad« – írja valami Cohen névre hallgató, bűzlő végtermék valahonnét Angliából. Cohen, meg Cohn-Bendit meg Schiff. A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben...”

A kormány gyűlöletkeltésére kontrázva:

„Csak akkor nincsen riadó, amikor milliószámra özönlenek befelé az idegenek. Akiket a második emeletről kiugorván is még le kell lőni. (...) Sokkal jobb lett volna, ha ellenállást tanúsít, és lelövik, mint egy veszett kutyát.”

Ferenc pápa is megkapja tőle, ami neki jár, mert emberként viselkedett és erre szólította fel a kereszténységet is. No nem az olyat, mint ő, hanem az igazi hívőket:

„A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.”

A kiragadott idézeteket végigolvasva gondolom, a magukat konzervatív jobboldalinak mondók is érzik, hogy ez nem komilfo. Akinek nem az „Ablak-Zsiráf” vágatlan példánya a kedvenc könyve, az zsigereiben kell, hogy érezze, ez nem az a szint, amit közpénzből dotálni, munkájának folytatására ösztökélni szabad és érdemes lenne.

bayer44.jpg

Legyen ez az első dolog, amiben egyetértünk: bojkottáljuk Bayer retorikáját, ne vegyünk olyan sajtóterméket, ne váltsunk a távirányítóval olyan adóra, amelyek őt közlik, és ne vásároljunk azokban az üzletekben, vagy olyan termékeket, amelyek az olyan orgánumokban reklámoznak, amelyekben szót kaphat az ilyen virtigli náci eszméket hirdető, alpári stílusú "fekáliától bűzlő tollú és lelkű" kormányírnok.

Visszatérve - a keretes szerkezet jegyében - posztom alapgondolatához: se Bayer, se a mini(szter)elnök haverja ne feledje a régi mondást arról, aki kardot fog, avagy bayeri stílusban: hamarosan bedőltök, mint a széthugyozott kocsmafal.

Mátrai Anna

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat a legizgalmasabbakat feldolgozzuk. Tárgynak írja be: témajavaslat

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

Kis magyar konszolidáció?

images_4.jpg

A gyűlöletkeltés és az agresszivitás lassan lehetetlenné teszi, hogy jóérzésű fiatal az esti órákban kitegye a lábát a védelmet nyújtó szülői házból. Borzalmas, ami a Bayer fiával és rokonával megesett.

Három gyerekem van – emlékszem – rengeteg estét, éjszakát izgultam át, nem ritkán nekiindultam a világnak, hogy a pesti belvárosban megkeressem egyiküket, aki nem hallotta a nagy bulizás közepette a telefonját, és így nem tudott nálam lejelentkezni. Szerencsére ők megúszták, és lévén már „éltesek” az éjszakai kimaradásokhoz - meglett családanyák-apák - manapság már ezért legalább nem kell összeszorulni a gyomromnak esténként.

letoltes_5.jpg

Tisztában vagyok azzal, hogy ilyen dolgok az én gyerekkoromban, az átkosban is történtek, és a megszépítő messzeség okán, vagy, mert tényleg így volt, ritka kivételként szörnyülködtek ilyesmin a szüleim. Pörög a világ, és benne a bűnözés, az agresszió, a kivagyiság hangsúlyozása lett bizonyos körökben a menő, a követendő. Mindenhonnan nyomul ránk a hamis tudat és azt sulykolja, hogy minden vélt vagy valós bajunkra az agresszió, az önbíráskodás a megoldás. A „beszéljük meg” metódusa elvetett, lenézett liberális baromsággá minősült azok szemében, akiknek - mi tagadás - egyik idolja éppen a napokban agresszió áldozatául esett fiatalember apja. Ez a felelőtlen csoport az, amely egyre nagyobb sikerrel tör fel, ők lettek a megmondó emberek „média-szerte”, ők fröcsögik szét a gyűlöletet, és annak hitét, hogy  aki nincs velük egy véleményen, nem csak, hogy nem magyar, de lassan-lassan már nem is létezik.

images_2_1.jpg

Nincs mit meglepődni azon, ahol az az ország tart, amelynek a minden demokráciát is elsikkasztó kormányfője, már több, mint egy évtizeddel ezelőtt kimondta a  tutit:

 „ Nem lehetünk, és nem is leszünk ellenzékben, mert a haza nem lehet ellenzékbe”,

márpedig az ő felfogásukban, csak az a hazafi, a haza képviselője, a ki vele tart.

Gondoljunk csak bele, mit mondott még többek között, a fentebb már idézett beszédében 2002 májusában, az elvesztett választás után az övéinek a budai várban Orbán Viktor:

 „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Most az összefogás a legfontosabb. Április 7-e estéjén csak azt éreztem, hogy vesztettünk. Időt, teret, lehetőséget, lendületet és talán egy kis hitet is a folytatásban. Aztán két felemelő, erőt adó, lélekgazdagító hét után már tudtam, bár ellenfeleink alakíthatnak kormányt, a legtöbbet mégis mi nyertünk. Barátaim, április 7-én örökre megnyertük egymást! Most tehát az összefogás a legfontosabb, hiszen ez a legnagyobb erőnk.”

Igen, örökre egymást, összefogást, ám, hogy mi mellett, arról már akkor is hallgatott a szónok.

A fentiek, és sok más hozzájuk hasonlóan hazug mondat nemcsak elhangzott, bele is vésetett a lelkekben, pedig soha nem vezethet jóra, ha a hatalom elhiszi, hogy csak ő birtokolja a Bölcsek kövét, ezzel azt sugallva, hogy létezik tökéletes döntés, és így, aki az erőszak mellett dönt, és ne adj isten még velük is van, nem tévedhet.  Gyerekeink – amennyiben otthon nem erre buzdítják őket a szülők – nem tanulnak meg érvelni, beszélgetni, végighallgatni mások, az övéktől eltérő véleményét és az így szocializálódó nemzedék - fogalmazzunk finoman - kevéssé kiművelt tagjai, tömegesen képződnek(alul) nagyon könnyen nyúlnak az agresszióhoz. Amikor pedig ez bekövetkezett, már be is érkeztünk az új évadba, oda ahol, az emberek  szívesebben veszik elő az öklüket, mint az olykor nem is létező érveiket.

images_1_3.jpg

Visszatérve Bayerhez, együtt érzek vele, szörnyű, ha az ember gyerekét bántják. A lapban - ahol dolgozik - közölt reakciója végkövetkeztetésével azonban egyáltalán nem tudok egyetérteni. A támadók, akik brutálisan megverték a fiát, megérdemlik a szigorú büntetést, amit a törvény kiró az ilyen tettért, azonban a sorok közé betüremkedő „vérbosszú” gondolata és a cigányság, mint egy a kollektív felelősség belekeverése a dologba, elfogadhatatlan, de sajnos jellemző Bayer eddigi munkásságára is..

A publicistának  legalább ebből a jelből le kellene vonni a tanulságot, hogy az erőszaknak nincs szeme, az erőszak tevő szemére pedig hályog száll. A tömegek vakká, elvakulttá (?) tételében maga Bayer Zsolt az egyik legfőbb közreműködő, hiába próbálja most elterelni a figyelmet arról, hogy az ország, vagy, ahogy ők nevezik: a nemzet feldúlásában, lelki kettészakításában, és annak könyörtelen sulykolásában, hogy a szemben álló nem érdemes könyörületre, ő maga hirdeti a leghangosabban, olyan hangerővel, amellyel még  barátját és miniszterelnökét, a gyűlöletkeltés másik apostolát is megelőzi.

Ja és tévedés ne essék, nincs „még két életed.

Breking:

A rendőrség példás gyorsasággal állította elő a férfit, aki társaival megtámadta a publicista fiát.

Mátrai Anna

süti beállítások módosítása