2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Szent István parki Migráncsozós

Pillanatkép Orbániából, 2016 nyarán

2016. augusztus 10. - Városi Kurir

13977950_10207175191122339_2125118521_o-crop.jpg

Csendes hétköznap délelőtt a parkban, a gyerekek játszanak, a szülők - főleg nagymamák - figyelik őket, és néha büszkén néznek körbe, ám ekkor néhány fejkendős asszony és gyerekeik képében megérkezik a jelen idejű Magyarország őrült, gonosz „zaja”.

A homokozó a jól öltözött muszlim asszonyok érkezte után a gyűlölet csendes, fojtogató arénájává válik. A sort az egyébként szintén - akárcsak a frissen érkezők - szemlátomást középosztálybeli, csinos, ápolt nagyi nyitja meg:

„Mit szól ehhez?”

- kérdezi gyűlölettől elfúló hangon a mellette csemetét hintáztató másik nőtől, aki csak a fejét csóválja, mintegy jelezve, hogy szavai sincsenek a történtekhez. A harmadik asszonyság nem ilyen szófukar, hosszú fejtegetésbe kezd arról, hogy neki már régen elege van abból, hogy:

„bármerre nézek, ezeket látom!”.

Többen helyeselnek és lassan, mintegy reflexszerűen felállnak az új magyar néptánchoz, amelyet az Orbán-táncház terjeszt oly nagy sikerrel országszerte a Migráncsozóshoz. Tudják, ez az, aminek a lépéskombinációit plakátok ezrein, újság- és televíziós közvetítések (az olimpia sem kivétel) százain terjesztik, oktatják, nekünk, és még a kéretlen tudás tandíját is fizethetjük. A szülő- és nagyi-tánccsoport lamentálva, foghegyről sértegetve a fejkendősöket - mert ezeknél soha nem lehet tudni, még visszaszólnak, vagy beélesítik a muszlimok ruhája alatt kötelezően viselt bombamellényt - tehát az asszonycsapat felfejlődik a homokozóba védelmi kört formálva a gyerekeik köré, ezzel választva el őket melletük  játszadozó tudjuk kiktől, majd a tánc szabályai szerint lassan, helyben totyognak.

Mindebből a gyerekek az anya-fal egyik oldalán sem értenek semmit, talán csak azt, hogy valami megfoghatatlan baj, feszültség van, valami olyasmi, mint amikor otthon apu és anyu fojtott hangon veszekszik. Azt, hogy van még - de legalább is lehet - remény az értelmes gondolkodásra, egyetlen nagyi mondatai érzékeltetik, ő az, aki a hinta mellől szemlélve az eseményeket egyszer csak felháborodva fakad ki:

„Nem szégyellik magukat? Mit ártottak ezek az asszonyok nekünk, nem látják, hogy a gyerekeik ugyanolyan helyesen játszanak, mint a mieink? Mit szólnának, ha pártunk és kormányunk feje egyszer csak úgy döntene, hogy mi, itt a parkban vagyunk a nem kívánatosak, és egy kis pénzt is rádobva meghírdetné az új ellenséget - ami nagyon könnyen be következhet, hiszen ez a XIII., értik!, a XIII. kerület - és a mi gyerekinktől, tőlünk féltenék attól kezdve valakik a srácaikat? „

Mire mondandója végére ér egy csomó ellenséges szempár szegeződik rá, a Gerébre,  és az unokája melletti hinták is szélsebesen kiürülnek, mert a migráncsozók elrángatják a lázító unokája mellett - aki valószínűleg maga sem más, mint Che Guevara reinkarnációja - felhőtlenül hintázó ivadékaikat.

A kormánynak oly kedves gyűlölet-hétköznap flash mob-jának résztvevői nagy igyekeztükben azt sem vették észre, hogy az akciójuk közben a vád titokzatos tárgyai – Bunuel után szabadon - kicsit értetlenkedve, és nagyon riadtan már el is tűntek, nem csak a játszótérről, de még a környékről is.

Hogy is mondta Harlan Coben?„A gyűlölet felemészti az embert, és megfeledkezik arról, ami igazán fontos.”

Pálmai Tamás

Legyen a külső munkatársunk! Küldjön híreket, fotókat, videókat és mi a legizgalmasabbakat feldolgozzuk.Tárgynak írja be:  Témajavaslat 

Köszönjük. varosikurir@gmail.com

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr5810117122

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2016.08.11. 16:09:35

@eßemfaßom még áll:
"Gyakorlat teszi a mestert?"

Énszerintem is balga dolog!
Jelzem, mindenféle fegyvert utálok mindenki kezében, de gyerekeknél kissé ijesztőbb.
Ma már.
Ekkora koromban "partizánosdit" játszottunk, bár magunknak kellett kattogni meg berregni a "fegyvereink" hanghatásaként, volt ilyesmi akkor is.
Anyám mondjuk akkor sem szerette, még túl közeli volt a valódi fegyverek emléke.

menekse 2016.08.11. 17:04:29

@midnight coder: Én éveket éltem Bagdadban/Irakban és nem féltem tőlük, mert soha nem éreztem, hogy gyűlöltek volna. 26 éve hagytam el Irakot, ahol nagyon sok jó emberrel találkoztam. Egyszer még 1995-ben visszatértem. Embargó volt, az emberek nélkülöztek, de amikor a volt szomszédaim megláttak, azok között a szerény körülmények között egy nagy ebédet rendeztek a számomra. Ma is szeretettel gondolok vissza a bagdadban töltött évekre.

2016.08.11. 17:32:56

@Plumper_: Csak két dolog: terrorakciókat Európában nem kizárólag muzulmánok hajtottak végre.
A Uk-ben 4,2 millió muszlim él. Ezek fele férfi. Ezek tizede követi a sarija előírásait, állítólag... szerinted mi lenne, ha neked lenne igazad? kétszázezer öngyilkos merénylő.... napi 700 robbantás, egy éven keresztül....ezzel szemben....említs meg egyet.

Más aspektus: a merényletek java részében nem me3nekültek vettek részt....az ISIS által kiképzett és bevetett terroristák NEM az ISIS elől menekülő szírek....nem értem, miért nem átlátható ez.... Ja, az előre megrágott és visszaböfögött véleményt könnyebben emészted...saját nincs?
Nemrég volt egy cikk arról, hogy több kutatás eredménye azt mutatja, hogy a kognitív képességek alacsonyabb szintje nagyobb idegenellenességet szül. Világos, valahová tartozni kell, önállóan gondolkodni nehéz, megterhelő. Gyűlölni viszont édes, az akol magába zár.
Nem, nem vagyok migráncsbérenc, nem fogadom el a vallásukat, a külsőségeiket, és az agressziójukat sem. Nem tartom elfogadhatónak, hogy ignorálják a befogadó ország törvényeit, mert nekik mások a szokásaik.

2016.08.11. 17:37:10

@dieter1: Edith Avram, a német menekültügyi hivatal szóvivője a Vice-nak megerősítette, hogy tényleg megkönnyítik a szír menekültek Németországban maradását, bár a dokumentum csak egy ajánlás, nem kötelező érvényű.

Erről szól a cikk. Legalább elolvashattad volna.

V.A. 2016.08.11. 17:38:04

Csodás ez a fantáziálás a rasszista nagyikról, kellett már egy ilyen is a sok magyarokat és/vagy Orbánt fikázó, rasszistázó, birkanépező napi felhozatal mellé. Mert félreértés ne legyen, ez csak a napi kötelező, amit egy bértollnoknak hoznia kell az Indexen.

Attilajukkaja 2016.08.11. 17:38:31

@eßemfaßom még áll:
Ismetlem, ha elsore nem volt vilagos: a menekultekett SENKI nem hivta Europaba. Maguktol jottek.

@menekse:
" Ma is szeretettel gondolok vissza a bagdadban töltött évekre."
Normalis korulmenyek kozott nagyon is vendegszereto nep.

2016.08.11. 17:40:40

@Androsz: Félnek az emberek az írektől is? Pedig robbantgatásokkal hívták fel magukra a figyelmet. A németektől? Olaszoktól? Spanyoloktól?
Svédektől? Hogy ki ne hagyjam....

2016.08.11. 17:44:30

@eßemfaßom még áll: Egy idő után feltűnt egy folyamatos tyutyutyu hang.

Én babos pisztolyt kaptam Németországból ajándékba. A szüleim valószínűleg terroristát akartak nevelni belőlem, mert hagyták, hogy levigyem az udvarra, és halomra lőjem a tyutyutyu fegyveres többi gyereket. A pisztoly fehérbabbal volt töltve, amit kellően nagy erővel lőtt ki. Nem volt ellenfél....

Aki nincs velünk az SOROSBÉRENC 2016.08.11. 17:56:09

Nem kell a duma, ezek mind terroristak szuletesuk pillanatatol, halalukig.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.08.11. 17:58:12

@Attilajukkaja: @dieter1: Arról, hogy Németország állítólag nem hívta a menekülteket, egy újságír: "Germany's top migration authority said Monday that the country would not impose an upper limit on the number of refugees it would welcome" Magyarul: Németország bevándorlásügyi főhatósága hétfőn kijelentette, hogy az ország nem szab felső határt annak, hogy hány menekültet fogadnak be szívesen. (2015. aug. 31.) Pedig csak augusztusban már 104 ezer ember ment oda. Ráadásul a német alkancellár már egy héttel ez előtt bejelentette, hogy szét akarja szórni a menekülteket a többi országban. Más fszával a csalánt verni, így nagyon könnyű a Willkommenskulturral és virágcsokrokkal a pályaudvarra csődíteni a megvezetett tömeget.

Egyébként nem Merkel volt az első ostoba "Willkommer". Az alkancellár már júniusban kijelentette, hogy "humanitárius vízumot" kellene osztogatni, "meg kell adni a legális beutazás lehetőségét a háborús övezetekből menekülő embereknek, mindenekelőtt a szíriai menekülteknek". (atv.hu)

Ha azt fontolgatnám egy szar országban, hogy a gazdag Nyugat-Európába szeretnék átköltözni, akkor a magam szűklátókörű módján ezt meghívásnak tekinteném.

Amikor Orbán még tavaly áprilisban a gazdasági menekültek iránti felelősség követelésének értelmetlenségéről és emberek várható százezreiről beszélt, a németek elsőként estek neki az embertelen és európaiatlan hozzáállása miatt. Aztán júniusban: "azt is világossá kell tenni, hogy nem maradhatnak mindazok a menedékkérők, akiket nem ér üldöztetés", mondta a német alkancellár.

Értem én, hogy humánum, meg szegény migránsoknak milyen rossz, de legalább ennyit ne vitassanak már a liberánsok, mert hülyét csinálnak magukból.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.08.11. 18:04:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Félnek az emberek az írektől is? Pedig robbantgatásokkal hívták fel magukra a figyelmet."

Tudod, amikor az írek robbantgattak, akkor Belfastban és Angliában robbantgattak. Másrészt pedig akkoriban ide nem jöhetett be senki ellenőrzés nélkül, különösen nem nyugatiak. Akkoriban még védve érezhettük magunkat. Ma kötelező volt megszüntetni a határőrizetet, ezért ha egy terrorista bárhol bejutott a schengeni határokon belül - és ez még ma sem egy nagy mutatvány, tudjuk -, akkor bármikor háborgatás nélkül idejöhet, észrevétlenül, mindenki tudta nélkül. A marha nagy szabadság, Európa szándékosan felszámolta a saját védelmét, aztán meg csodálkozik. Barmok. Kár, hogy a mi bőrünk is a vásárra került velük együtt.

nu pagagyí 2016.08.11. 18:08:27

@Androsz: Németországban nincs komolyabb probléma a migránsokkal. De nyilván ott is lehet még "migránsprobléma", ha sikerül normális embereket állattá uszítani. Persze jöttek terroristák és bűnözők is a tömeggel, de arra van az állam, hogy megvédje tőlük a lakosságot, beleértve a menekülteket is.

dieter1 2016.08.11. 18:16:50

@Könnyen elkaptuk, uram!: "tényleg megkönnyítik a szír menekültek Németországban maradását, bár a dokumentum csak egy ajánlás, nem kötelező érvényű.
Erről szól a cikk. Legalább elolvashattad volna."
Én elolvastam, te viszont szemmel láthatólag nem olvastad el, amit én írtam. Ha Szíriában (és nem csak ott!) ennek és egyéb német megnyilatkozásoknak alapján elterjed a hír, hogy "nyugodtan indulhatunk, most már nem küldenek vissza", akkor az meghívás. Nem formálisan, hanem tényleges hatásában.

Attilajukkaja 2016.08.11. 18:21:58

@Androsz:
Sajnos nem sikerult bizonyitanod azt a fals infot, amit annyira nyomat a Fidesz, mert a nemetek valoban soha nem hivtak Europaba senkit. Az altalad linkelt oldalak is ezt bizonyitjak. Koszonom!
" a magam szűklátókörű módján ezt meghívásnak tekinteném"
Ehhez megvan minden jogod. De attol ez meg nem volt meghivas.

dieter1 2016.08.11. 18:35:12

Rákérdezek negyedszer is, úgy látom, a sok ballibbant folyamatosan megpróbál elsiklani a lényeg felett. Mindenki csak a muszlimokról ír, hogy kedvesek és békések, bla, bla, bla. De a cikk NEM erről szól!
Tehát: mit szóltok ahhoz, hogy a cikkben a deklaráltan zsidó nagymama végeredményben a következőt mondja: nekünk, zsidóknak nem kell félnünk a muzulmánoktól, viszont bármikor fordulhat a szél, ezért félnünk kell Orbántól és a magyaroktól?! Vagyis megint lefasisztázták a magyarokat, mert azoktól bármi kitelik.

Attilajukkaja 2016.08.11. 18:38:25

@dieter1:
"megint lefasisztázták a magyarokat, mert azoktól bármi kitelik"
Miert? Talan nem?

eßemfaßom még áll 2016.08.11. 18:56:56

@Attilajukkaja: "a menekultekett SENKI nem hivta Europaba"

csak azt mondta: "jöhettek bátran bármennyien, mindenki szeretettel fogaunk"

dieter1 2016.08.11. 18:57:04

@Attilajukkaja: Cseppet sem lepődöm meg, az eddigi hozzászólásaidból is nyilvánvaló volt, hogy te is a fasisztamagyarozók közül való vagy. Mindenesetre ezt úgy veszem, hogy teljes mértékben egyetértesz ezzel a jó kis uszítással.

Ezek után már csak az a kérdés, miért ír cikket valaki az indulatok gerjesztése ellen, amikor maga is pontosan ugyanazt teszi, csak más előjellel.

eßemfaßom még áll 2016.08.11. 18:59:40

@Könnyen elkaptuk, uram!: ha nem érted, hogy miért gáz 2016 második felében Európában egy arab kinézetű gyereknek egy jóminőségű játék Kalasnyikovval hadonászni egy boltban akkor nincs miről beszélnünk.

eßemfaßom még áll 2016.08.11. 19:05:39

@Attilajukkaja: "De attol ez meg nem volt meghivas. "

Gondolom ha a kedves húgod kiirja a fészbukra, hogy "Uraim, egyetlen errejáró péniszt sem utasítok vissza, cimem: xxxx " az szerinted nem "meghívás" a megdugására

Valandil 2016.08.11. 19:05:46

@Jolka40: Az ugye megvan, hogy az _arab_ számok valójában indiaiak?

Nancsi 2016.08.11. 19:08:34

"Mit ártottak ezek az asszonyok nekünk"
Még semmit, de ha ártanak már nem lehet őket számon kérni, mert jellemzően öngyilkolva merényelnek. Ezért nem tud velük Európa mit kezdeni, mert ahol nem ilyen polkorrektek mint nálunk, ott ilyen esetben kiirtják az egész családjukat (falujukat, nemzetjüket), mi meg csak vakarjuk a fejünket, hogy egy arab megint felrobbantott 100 európait + magát - hát most mit tegyünk. El kell zavarni innen az összes szart haza. Ha nincs nekik haza, akkor így jártak - a miénket nem adjuk!

micsoda? 2016.08.11. 19:16:02

Nincs itt mit magyarázni, óriási a gyűlölet keltés kis hazánkban. Sajnos sok rá a vevő is. Már csak azért kell imádkoznunk, hogy nehogy a külföldre menő honfitársainkon - családtag, barát - csattanjon az ostor.

midnight coder 2016.08.11. 19:24:55

@micsoda?: Előbb-utóbb rajtuk is fog. A bomba nem válogat nemzetiség szerint.

midnight coder 2016.08.11. 19:27:46

@menekse: És normál európai öltözetet viselő nő voltál ? Vagy szakáll nélküli európai férfi, európai öltözetben ? Vagy szépen belesimultál az ottani környezetbe öltözködésben, bőrszínben, esetleg nyelvtudásban ?

eßemfaßom még áll 2016.08.11. 19:28:22

@micsoda?: " óriási a gyűlölet keltés kis hazánkban. Sajnos sok rá a vevő is. Már csak azért kell imádkoznunk, hogy nehogy a külföldre menő honfitársainkon - családtag, barát - csattanjon az ostor"

Ha jól érem szerinted azért robbantgatnak, késelgetnek, lövöldöznek az iszlámista tenoristák nyugateurópában, mert felbaszta az iszlámista agyukat orbán viktor magyarországi Gyűlölet!!444!!!!!propagandája.

Attilajukkaja 2016.08.11. 19:29:31

@dieter1:
"miért ír cikket valaki az indulatok gerjesztése ellen, amikor maga is pontosan ugyanazt teszi"
Mert nem mindegy, milyen indulatokat gerjeszt valaki. @micsoda?: -t dezve: " óriási a gyűlölet keltés kis hazánkban."
Engem ez aggaszt,
A gyulolet eddig meg nem hozott semmi jot. Vagy te maskepp tudod?

midnight coder 2016.08.11. 19:36:21

@nu pagagyí: A németeknél még egy darabig nem is lesz merénylet, elvégre az iszlamistáknak semmi nem érdekük kevésbé mint az őket betelepítő Merkel pozícióinak gyengítése. De azt az egymillió muszlimot és kedves kis családjaikat soha a büdös életben nem fogják visszatelepíteni, ahogy a további bevándorlókat sem. A szent a béke pedig addig tart, amíg a migránsok megkapják a kis zsebpénzüket. De ebből 10 éven belül igencsak komoly bajok lesznek ott, nem véletlenül szeretné Merkel szétszórni őket Európába - ami persze ugyancsak hamvába holt elképzelés, ráadásul csak elodázza a problémát, mert a migri pont addig marad itt, amíg a segílykét csak itt kapja meg. Aztán, ha már nem kapja meg (mi aligha fogjuk sokáig finanszírozni, ha az EU egyszer csak elzárja a pénzcsapot) akkor ugyanúgy mennek a németekhez. Már persze, ha addigra még van miért odamenni. De akkor már Merkel néni nyugdíjban lesz.

midnight coder 2016.08.11. 19:43:00

@Attilajukkaja: Te kevered a gyűlöletet az önvédelemmel. Semmi baj azzal, ha ezek odahaza azt csinálnak amit akarnak. Ha odahaza csadorba csomagolják az asszonyt, levágják a homokosok fejét, megerőszakolják a tüntető feministákat, felrobbantják a másik irányzatot képviselő iszlamistákat, hát lelkük rajta, odahaza minden nép úgy él ahogy szeret. De ne jöjjenek Európába. Ez valahol jogos kívánság: ha a Szaud-Arábiaiak akiknek épp lenne miből etetni őket nem akarják őket befogadni, akkor mi miért is kellene hogy megtegyük ?

Attilajukkaja 2016.08.11. 19:44:56

@eßemfaßom még áll:
"ha a kedves húgod kiirja a fészbukra, hogy "Uraim, egyetlen errejáró péniszt sem utasítok vissza, cimem: xxxx " az szerinted nem "meghívás""
Te nyilvan a kurvakhoz hasonlitod a menekulteket vagy Merkelt. Gratulalok. Ebben latszik, hogy a Fdesz, plakatpropagandaja mennyire sikeres. Mindig orommel tolt el, amikor latom, hogy a Fidesz nem hiaba koltotte el adofizetok milliardjait a propagandara. Mindig van, aki ezt gondolkodas nelkul beszopja.
Es szisztematikusan beszopjatok.

dieter1 2016.08.11. 19:54:00

@Attilajukkaja: "A gyulolet eddig meg nem hozott semmi jot. Vagy te maskepp tudod?"

Én is így tudom. Például a merénylők kifejezetten gyűlölik az áldozataikat, pont azért csinálják. A muszlimok igen nagy százalékban gyűlölik a keresztényeket, és ennek hangot is adnak ott, ahol nagy számban vannak, esetenként tettlegességre is ragadtatják magukat, plusz zaklatják az asszonyokat, ami egyfelől jó szórakozás, másfelől meg lehet vele alázni a keresztény férfiakat.
Mi pedig nem gyűlöljük őket, csak távol szeretnénk tartani, önzetlen módon nem csak Magyarországtól, hanem lehetőség szerint Európától. Persze ha valaki nem látja a különbséget az óvatosság és a gyűlölködés között, az megérdemelné a sorsát. Azért feltételes módban, mert - feltéve, hogy Magyarországról írsz - itt biztonságban vagy :-P

dieter1 2016.08.11. 20:04:25

@Attilajukkaja: "Te nyilvan a kurvakhoz hasonlitod a menekulteket vagy Merkelt. Gratulalok."
Jesszusom, a szövegértéssel hatalmas bajaid lehetnek. Abban a hasonlatban a "menekültek" nem a kurvák, hanem az "Uraim".

eßemfaßom még áll 2016.08.11. 20:14:13

@Attilajukkaja: Te nyilván funkcionális analfabéta vagy. Ez persze megválaszolja azt a kérdést, hogy miért nem tudsz kipréselni magadból valami értelmes gondolatot.

Ormi 2016.08.11. 20:24:15

Ugye, ez csak afféle kamu szöveg?
Mert akkor a kurva anyádat, pálmai. (kis p-vel)

A fiam óvodájába (VI. ker., Lendvai /!!!/ utca), mindenféle --- ha úgy tetszik, "színű" -- gyerekek jártak , köztük Omar és Musztafa is akadt. Némelyikükért valóban fejkendős anyák érkeztek --- volt köztük bizony magyar is.
Soha senki nem kárált/ágált ellenük, mint ahogyan a kínai, meg a többi másik nemzet fiai/lányai ellen sem.
(Igaz, fel sem robbantottak még semmit --- nagy valószínűséggel ez nem általános azért közöttük sem.)

Szóval, gyenge eresztés ez.
Mármint a bejegyzés.

Krumpli Bogart 2016.08.11. 20:35:46

Jönnek szembe az emberek az utcán. Senkiről nem tudom, hogy milyen vallású, ateista-e, pogány-e.... nem is érdekel.
Csak a muszlimról tudom, hogy muszlim.
Miért kell ezt nekem tudnom?

Krumpli Bogart 2016.08.11. 20:51:02

@Ormi: Az én gyerekem már egyetemisták. A Műegyetem óvodájába jártak néger, ázsiai gyerekek közé, sosem volt gond. Nem ismerték a cigány kifejezést sem. De ha szembejöt egy "laza" OLYAN cigánygyerek az utcán, azonnal a fal mellé álltak és intarziát játszottak jó feltűnően, míg biztos távolba nem ért.
Nem bőrszín alapján..... valami mást éreztek, mert a házban lakó cigányzenész gyerekeivel teljesen normálisan viselkedtek.
Az iskola első osztályának végére már pontosan tudták, hogy ki a cigány (viselkedésű ember). A cigány származás nem zavarja, csak a cigány viselkedés és ez utóbbiból általánosít, amikor a cigány viselkedésű emberekre gondl.
Nagy tévedés, hogy a bőrszín alapján általánosítunk.

Nincs hivalkodó muszlim viselet, nincs probléma. Fel se tűnsz, ha úgy viselkedsz, mint a többiek.. De a muszlim dafke fel akar tűnni és el kar különülni.
Hát ez van....

dieter1 2016.08.11. 21:13:58

Nézzük a dolgot más oldalról. Rengetegen számoltak be itt olyan élményükről, hogy semmi bajuk nem volt muzulmán vallású ismerőseikkel, illetve arról, hogy más magyarok se próbálták kiutálni őket. Most azzal ne foglalkozzunk, milyen barátságos egy iraki Irakban. Csak azokra összpontosítsunk, akik Magyarországon élnek - nekem is volt például ilyen tankörtársam, jó tapasztalataim voltak nekem is. Szuper.
De! Vajon a kvóta-népszavazás is ilyen emberekről szól, akik eleve hozzánk akartak jönni, be akartak illeszkedni, és nincs velük gond? Nem. A kvóta azokat telepítené Magyarországra, akik már valahol Nyugat-Európában voltak, de az az ország valamiért nem tartott rájuk igényt. Ez már eleve valószínűsíti, hogy nem a legalkalmazkodóbb migránsok jutnak majd nekünk. És most képzeljük el, mit érez az, aki már ott volt az Ígéret Földjén, és erre kitelepítik egy távoli "provinciába", sokkalta rosszabb anyagi körülmények közé. Olyanok érkeznek majd, akik esetleg már a nyugati minimálbért se találták munkára csábítónak, itt pedig annak tört részével kéne beérniük. Vagyis elégedetlen, frusztrált migránsokra kell számítanunk. Vajon velük is ugyanúgy ki fogunk jönni, mint a már itt élőkkel? Kötve hiszem.
Akkor már inkább próbáljuk ezt megakadályozni, és helyettük fogadjuk szeretettel azokat a németeket, akik eleve hozzánk akarnak menekülni - erre van már számos példa :-)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.11. 21:22:18

Ostoba libsi. Remélem seggbőlszájba erőszakol majd meg az arab csürhe.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.08.11. 21:28:00

@eßemfaßom még áll: A hasonlat sajnos túlságosan is jó.

Azzal pedig, látom, kár próbálkozni, hogy ez a majom annyit hajlandó legyen kinyögni, hogy hát igaz, a németek valóban ellenállhatatlanul csábító vendégszeretetüket tették közhírré, kifejezetten a szíriaiakat, mellékesen pedig minden, magát menekülésre kényszerítettnek mondó embert megszólítva. Ez még a példádat sem tudta felfogni, nemhogy arra rájöjjön, hogy ha neked valamiben igazat ad, attól más dologban még neki is lehetne igaza. Ezek a bináris liberánsok alkalmatlanok az értelmes kommunikációra. Ha nincs igazuk, akkor én vagyok az agymosott, ez az alapelv.

bandigyerek 2016.08.11. 21:49:13

@Motorhead: A hülyeségfaktor ilyen szintű birtoklásához csak gratulálni tudok, ezt őszintén mondom. A megtapasztalás és az előítélet ilyen szintű keveréséig egyedül jutottál el, vagy segített valaki?

Advanced Flight 2016.08.11. 21:53:31

@Attilajukkaja: "de segiteni nem akarnak a bajban. "

Baj? Milyen baj? Csak nem a MENEKÜLTEK? Hát miféle embertelen, rasszista véglény vagy te?? Ez a sok millió menekült, ez nem baj, ez örömebódottá. Szégyelld magad, náci XD

Advanced Flight 2016.08.11. 21:56:11

@enpera: ez volt a leginkább adekvát komment erre a szánalmasan didaktikus, nyáltenger libsi szófosásra, ami mellesleg az első szótól az utolsóig hazugság.

+1

micsoda? 2016.08.11. 22:22:33

@eßemfaßom még áll: Félre értesz. Az a gyűlöletkeltés ami nálunk van, meg fütyülünk Brüsszelre, nagyon sok embernek nem tetszik. Bizony elképzelhető, hogy a külföldi politikusok visszavágnak nekünk, akár úgy is, hogy ellenszenvessé teszik a külföldön élő/járó magyarokat.

Egyébként meg hol, kik szurkálnak, a tálalása olyan amilyenre éppen szükség van. Ha gyűlölet kell akkor még a csapból is csak az folyik. Szerencsére a másik oldal azt is megmutatja mit szenved a rengeteg menekült.

andatti 2016.08.11. 22:29:02

Talán ugyanezen el kellene gondolkodni a Roma közösség, lakosságot illetően is... Arra mit tetszenek mondani, hogy a romák is azon a véleményen vannak, hogy ne jöjjenek a migránsok! Van, aki ezt úgy kommentálja kissé szarkasztikusan, hogy nem kell a konkurencia... A kétezres években dolgoztam médiásként, /tv-rádió-újság.../ Volt olyan falu, ahol az iskola igazgató büszkén, de csöndben mondta, (súgta négyszemközt) hogy nincs a településen roma. 1 volt, de azt "szépen rávették", hogy távozzon. Pedig akkor épp baloldali kormányzás volt... Én napi szinten beszélgetek emberekkel, már 25 éve... (Romákkal is) Ez a bizonyos elutasítás igenis nem mai keletű dolog... A Pirézieket sem az utóbbi 5-10 évben kezdték el úgy utálni, hogy azok se jöjjenek... és ezt minden évben többször mérik a kutatók... Nem tudom, szabad-e linket megosztani... De érdekes a hvg összeállítása a legújabb (Szonda Ipsos-Die Welt (liberális német újság) közös) felméréséről... Egész véletlenül az egyik biztonságpolitikai szakértő is megosztotta az eredményeket, (nem a botrányos, a másik, a Spöttle... (természetesen vannak átfedések, de egyikben sincs meg minden adat...) Előbbin sok a körítés, utóbbi inkább száraz statisztika, kommentár nélkül... utóbbiból szemezgetve:

A lakosság hány százaléka szeretné a határok komplett lezárását?
Magyarország 55%
Németország 44%
Törökország 64 %
Hány százaléka a lakosságnak gondolja, hogy a bevándorlókkal terroristák is érkeznek?
Magyarország 72 %
Németország 71 %
Oroszország 77 %
Hányan gondolják, hogy a migránsok sikeresen integrálódni fognak?
Magyarország 44 %
Németország 38 %
Spanyolország 43 %
Franciaország 22 %
Forrás Sonda Ipsos és a Die Welt online
Pedig az utolsó kérdés válaszai arról tanúskodnak, hogy nagy liberális, befogadó országok közül még mi bízunk leginkább az integrációban, pedig még a saját házunk táján a Roma integráció sem sikerült soha, sem az átkosban, sem pedig 1989 óta... Hiszen külön településeken, vagy városrészekben, telepeken élnek, (elszórva nem szeretnek...) stb. stb. Ezen is el kellene gondolkodni... /Az meg magától értetődő, hogy hazánkban nincs terrorveszély és aki nálunk kért menedéket,/regisztrálták az egyik se volt terrorista, "csak" egy éhes-szomjas, megfáradt vándor./
Az is tény, hogy a jövőben nem robbantásokból lesz több, mert úgy nem lehet elég embert kiiktatni, a módszerek finomodnak, Amerikában is inkább a lövöldözés átvette a helyét, hisz hatékonyabb. Azaz nem értem a játszótéren félő szülőket sem... hisz túl kevesen voltak, ez az ISIS-nek nem pálya... (több szakértő lenyilatkozta már ezt, (hogy hatékonyságra mennek a csúnya bácsik) nem csak a királyin, az ATV-n és a Klubrádióban is...)

Advanced Flight 2016.08.11. 22:57:38

@andatti: ne zavard meg őket tényekkel, mikor éppen saját nagyszerű, humánus voltukon ájuldoznak :-)

M/n8rK*frS 2016.08.11. 23:41:31

@midnight coder: @E.Katolnai: @Proud Mary:
hé kicsi fotelnácik, jól betanultátok az agymosást...amit írtok, nagyon hasonló a '44-ben írottakhoz, csak akkor még papírra hányták a bűzös pofájukat az ilyen "bátrak"...összemosni a menekülteket a terrorizmussal pont olyan, mint benneteket hitlerrel: fehér, európai, szereti a hegyeket, iszik sört és csajozna de félénk...

ui: amúgy szólok, azok a szegény magyarok naponta késelik meg gyilkolják egymást, családban, körúton, blahán, olaszliszkán, ez megvan? szerencsétlen idióták...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.08.11. 23:42:08

@bandigyerek: Miért, @Motorhead: -nek teljesen igaza van. Helyettesítsd be a menekülteket bármivel, amitől te félsz. Már ha mersz őszinte is lenni.

dieter1 2016.08.12. 00:28:32

@Androsz: "@bandigyerek: Miért, @Motorhead: -nek teljesen igaza van.

Á, hagyd ezt a bandigyereket. Fogalma sincs, melyik szó mit jelent. Egyetlen embernek meg lehet előlegezni a bizalmat, ne legyünk előítéletesek vele szemben, bár érhet így is kellemetlen meglepetés.
Node egy egész csoporttal szemben nem beszélhetünk előítéletről. Ha a csoportnak bizonyíthatóan voltak már olyan tagjai, akik okot adtak a félelemre - márpedig voltak épp elegen - akkor a csoporttal szembeni félelem már tapasztalaton alapszik, így teljességgel indokolt.

Amúgy pedig unalmas már ez a "szegény menekült" duma. Akik Németországba vagy még tovább tartanak, NEM menekülnek, hiszen már rég nincs ki elől - ehelyett céltudatosan törnek át minden akadályon, hogy az Ígéret Földjére eljussanak, bármit is szándékozzanak ott csinálni.

(Na jó, most megyek inkább "csillaghullást" nézni.)

fehérfarkas 2016.08.12. 01:59:40

@Plumper_: "Hogy véletlenül, egészen véletlenül arabok az illetők, vagy ha nem arabok, akkor muzulmánok, vagy semmi köze a vallási tanításaiknak a terrorhoz, ez elszigetelt jelenség? Akkor hogyhogy nincsenek buddhista terroristák?"

Vannak, csak te nem tudsz róla nagyon sötét szellemi primitív agyaddal. Elég neked a muszlimok ellen gyűlölködni. Az ISIS is pont ugyanolyan primitív gyűlölködőkből áll mint te. Nem akarsz hozzájuk belépni? akkor legalább szabadon gyilkolhatnád írhatnád, pusztíthatnád a muszlimokat. Ugyanis az ISIS áldozatainak 95%-a muszlim, és a terrorcselekményeik meg gyilkosságaik 99%-át muszlim országokban követik el. ráadásul a 14 évszázados muszlim civilizáció emlékeit, mecseteit, mauzóleumait is sorra rombolják le. Pont neked való társaság. A céljaidat pont megvalósíthatnád ott náluk.

fehérfarkas 2016.08.12. 02:09:20

@Plumper_: "mondjuk pl. Szaúd-Arábiába ne nagyon menj így. Mekkába és Medinába nem muzulmánok nem tehetik be a lábukat."

Abba a 2 városba valóban nem, de a többi igen. Dzsiddában, Rijádban (főváros) és al-Khobarban nagyon sok nem muszlim nyugati él és dolgozik.

fehérfarkas 2016.08.12. 02:26:12

@M1nd3gy:

A kommented alapján látom, a te agyadban is a negró világít az ész helyett.
Láttál már élőben hús-vér muszlimot? Beszélgettél legalább eggyel is?

Egyébként, ha a muszlimok ennyire ki akarják nyírni a nem muszlimokat, akkor hogy lehet az, hogy Indonéziában, a legnépesebb muszlim országban lengyelországnyi nem muszlim él, vagy Egyiptomban (a legnépesebb arab országban) Magyarország lakosságánál több keresztény él? Vagy hogyan lehet akkor Malajzia és Libanon lakosságának 40%-a nem muszlim? Vagy hogyan lehet az, hogy Iránban a keresztények, zsidók és zoroasztrók törpe minoritás, de mégis alanyi jogon jár nekik a parlamenti képviselet? Vagy, hogyan lehet, hogy az Arab Ligának rengeteg keresztény alkalmazottja van, de volt amikor a vezetője is keresztény volt?
Ja, hogy ezekről semmit sem tudsz? De az észt osztod és a gyűlöletet terjeszted.

fehérfarkas 2016.08.12. 02:34:05

@Jolka40: "És te jól ismersz minden egyes bevándorlót, a érzéseiket, gondolataikat. Szerinted mind egyformák. Volt már ilyen a világon, nem is olyan régen. Úgy hívták, hogy zsidógyűlölet. Azt is tudjuk, hova vezetett. Ezt akarjátok? "

A gyűlölet és butaság vallástól és etnikumtól független. A kommentelők nagyon jól bizonyítják, hogy a náciktól, Breiviktől és az ISIS-től csak az különbözteti meg őket, hogy nekik még szerencsére senki nem adott fegyvert a kezükbe. De az igényük meg van rá.

Bár ezek a kommentelők még az ultralightosak, mert vannak, akik simán leírják azt, hogy ők biza atombombát dobnának le a muszlim országokra.

fehérfarkas 2016.08.12. 02:55:14

@Plumper_:

Te nagyon sötét agyukám, egy kis ténybeli felvilágosítás neked Európáról.
Európában az Iszlám régebb óta itt van mint mi magyarok. 711 óta itt van az iszlám Európában. Nagy Károly még meg sem született amikor a muszlimok az ibériai-félszigeten létrehozták a birodalmukat, amelynek legutolsó emírsége 8 évszázadon keresztül fennállt és 1492-ben szűnt meg. Amikor II. János Pál pápa a mi Szent István királyunknak a Szent Koronát adta 1000-ben, akkor Európa 2 legnagyobb városa Cordoba (Cordobai Kalifátus fővárosa) és Palermo (Sziciliai Emírség fővárosa) voltak. És fiatalkorában Gerbert d'Aurillac néven Cordobában, Sevillában és Fezben tanult.
A Kaukázusban (mert ugye, ha a földrajzi tanulmányaidra még emlékeznél, akkor tudnád, hogy az is Európa része) már a 7. sz. óta jelen van az iszlám a Kaukázus déli része az Omajjád- és Abbaszida kalifátusoknak is a része volt.
Lengyelország területére pedig 7 évszázaddal ezelőtt, a 14. sz-ban érkeztek a muszlimok. A Balkánra szintén 7 évszázaddal ezelőtt a 14. sz.-ban.
Jelenleg Európában kb 50 millió muszlim él. Ebből 25-30 millió évszázadok óta őslakosként a Balkánon, Kelet-Európában és a Kaukázusban. Oroszországban több muszlim él mint Libanon + Jordánia + Katar + Kuvait + Bahrain + Omán együttes lakossága.
Meg arról sem tudsz, hogy az európaiak által elüldözött zsidókat az Ottomán birodalom, és Marokkó fogadták be a 14., 16. és 17. sz-ban. Ahogyan arról sem tudsz, hogy a marokkói szultán (akkor még szultán titulusban) megtagadta a zsidók deportálását és nemet mondott Hitlernek és a francia Vichy-kormánynak is, amikor azok a marokkói zsidók deportálását kérték. Ahogy arról sem tudsz, hogy több tízezer zsidó menekült a nácik elől Törökországba (az Isztambuli Egyetem egyik karát is ezen menekült zsidók közül hozták létre), és Iránba is több mint 5000 zsidó menekült Európából a nácik és szövetségeseik elől.

Nagyon nagy szellemi sötétség van az agyadban, és csak uszítani meg gyűlölködni tudsz. Nem ártana a gyűlöleted helyett egy kis tudást szerezned a nagyvilágról. Igaz, a gyűlölködés legnagyobb ellensége a tudás: más népek, civilizációk, országok, kultúrák megismerése.

fehérfarkas 2016.08.12. 03:28:54

@menekse:

Azok a régi szép idők, amikor Irak még országként működött. Még a nemzetközi szankciók ellenére is tudott valódi országként működni. De 2003-ban a sötét ókorba kellett visszabombázni őket, és azóta vált a nemzetközi terrorizmus fészkévé. Majd ugyanezt megismételtük Líbiával is. Szíriát ugyan nem bombáztuk annyira, de a szír kormány elleni fegyvereseket fél évtizede folyamatosan támogatjuk - és így a háború nem is tud véget érni, ha a a szír kormányt az oroszok, az ellene harcolókat meg mi a Nyugat támogatjuk. És Szíria és Líbia is 2011 után váltak a nemzetközi terrorizmus fészkévé.
Több ezer éves civilizációkat pusztítottunk el. De ezek a civilizációk túlélték a mongol hordát is, ami a mostaninál is nagyobb pusztítást jelentett. Túlélik ezt is.
Mi viszont veszítünk: a nyugati civilizáció bölcsőjét pusztítottuk, és a saját civilizációs ősi emlékei pusztultak el.
A sok buta nyugati ember nem is tudja, hogy amikor 1991-ben meg 2003-ban Irak bombázásának szurkolt és közben ránézett az órájára a híradó hírei alatt, akkor a babilóniaiaktól származó időegységeket nézte, amelyeket a mai napig használunk. Fel sem fogta, hogy ennek a civilizációnak a romjait is bombázzuk (igaz, a cenzúrázott híreink csak és kizárólag katonai dolgok bombázását engedték bemutatni - de az internet korszakában cikkek, publicisztikák és tanulmányok sokaságát lehet elolvasni, hogy valójában mennyi mindent pusztítottak el a nyugati katonák, tankok, bombázók Irakban).

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.08.12. 03:29:35

Én majd horogkeresztes karszalagot kötök és Hitlerjugend egyenruhába öltöztetem a gyerekeket és sokatmondóan szenvedek, amikor Újlipócia vagy Izarel játszóterein megszólnak a nénikék, hogy ezt most hogyan.

Mert ezek az arabeusok nagyon nagy áldozatok ám és erről elsősorban azok a nénikék tehetnek akiknek az országába elmenekültek a saját népük elől.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.08.12. 03:47:19

@fehérfarkas: Igen, igen, nagyon érkeztek azok a muszlimok. Nekünk is bőven jutott 1526 után. Alig éltük túl, de biztos a mi hibánk volt, hogy nem voltunk elég fejlettek és toleránsak azzal a csodálatos civilizációval ami annyi mindent adott az emberiségnek, hogy úgy 1200 után már nem maradt benne lendület és kicsit átadta a stafétabotot a primitívebb európai népeknek. :^)

Amúgy viccet félretéve, teljesen egyetértek azzal, amit Irakról és Szíriáról írsz. Tényleg sok szörnyűséget elkövettünk mi is, habár persze főleg az olyan NATO országok, amiknek jelentősebb katonai jelenlétük volt a térségben.

Ezért is kell lavírozni aközött, hogy egyrészt szükségünk van Nyugat-Európára és az USA-ra, hogy megvédjenek minket más hatalmak és erők ellen, de mi minél kevésbé vegyünk részt az imperialista szörnyűségekben, amik sajnos minden birodalomnál megvannak.

Kicsit, mint a finnek és a nácik. Arra jó, hogy a szovjeteket távoltartsa, de jó felkészülni arra, hogy egyrészt, ha úgy tartja érdekük, akkor minket is bármikor odadobnak, másrészt ha nagyon belefolyunk a dolgaikba, akkor minket is elővehetnek amikor kiborul a bili.

A tolerancia példái mellé pedig legalább ugyanennyi atrocitást is fel lehet sorolni. Ez együtt jár azzal, hogy az emberek emberek. Sosem jó, ha mások diktálhatnak neked, sosem jó, ha mások jóindulatára kell hagyatkoznod. A jó szomszédság alapja a jól karbantartott kerítés.

Nekem semmi bajom sincs a muzulmánokkal, egy kicsit sem tartom őket rosszabb embernek, mint bárki mást. De tudom, hogy ha Európát elözönli egy más kultúrájú hatalmas tömeg, abból csak konfliktus fog születni. Ez már most látható.

Kinek kell ez? Miért jó ez? Maguknak a muzulmánoknak, akik láthatóan muzulmánok nagy többségükben nem lenne jobb otthon, a saját kultúrájukban? Mert ha nem, akkor valószínűleg nem nálunk van a hiba.

Igen, Irakot rommá lőtték. De Németországot is. Japánt is. És sokan el is menekültek. De utána felálltak és újjáépítették az országukat.

Én a legjobbakat kívánom minden szírnek, minden irakinak, de soha nem fogom elfogadni, hogy az egy értelmes megoldás a problémáikra, hogy otthon minden egyre megy szarrá és polgárháború van, az emberek pedig vadidegen emberek országaiba menekülnek.

chrisred 2016.08.12. 05:50:52

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: A II. világháborúban Németország területén - tehát a német polgárok lakta területeken - egy évnél rövidebb időszakon keresztül voltak háborús cselekmények, a japán anyaországban (ha a csöppnyi Okinawát nem számoljuk oda) egyetlen percig sem. Szíriában pedig idestova öt év óta tart a polgárháború, és nem úgy néz ki, hogy hamarosan befejeződik.

Conchobar 2016.08.12. 06:22:33

@chrisred: "A II. világháborúban Németország területén - tehát a német polgárok lakta területeken - egy évnél rövidebb időszakon keresztül voltak háborús cselekmények...a japán anyaországban egyetlen percig sem" - A polgári lakosság szisztematikus lebombázása nem háborús cselekmény, ugye? A vegytiszta békés cselekmény, ugye?

Behajtó70 2016.08.12. 06:29:16

Nagyon kívánom a cikkírónak (aki nyilván bértollnok) és a neki lelkesen helyeslő gyűlölködőknek (igen, ők a magyarságot, a jövőnket gyűlölik, a magyar gyermekeinket gyűlölik, a kereszteket a temetőinkben, a bikinit, a nyugalmat, a nők tiszteletét gyűlölik), szóval nekik kívánom, hogy legyen minél több illegális bevándorló a környékükön, az iskoláikban, a kollégáik közt! Hogy a gyermekeik ismerjék meg jól a muszlim vallás rejtelmeit, hogy lányaik csadorban járjanak, és egy többnejű arab férfinek legyenek harmadik, negyedik feleségei! És persze azt, hogy unokáik Szíriába kóltözzenek, meg Líbiába, ha eljön az ideje!

(és persze kívánom, hogy mindez NE Magyarországon történjen meg velük!)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.08.12. 06:58:10

@Advanced Flight: kár hogy a tények már rég engem igazolnak

midnight coder 2016.08.12. 08:30:39

@M/n8rK*frS: Nem a menekültekkel van a baj. A baj a különféle, egymással össze nem egyeztethető kultúrák keveredésével van. Ha teszem azt Ukrajnából, vagy Svédországból, vagy Németországból érkeznének ukrán, svéd vagy német menekültek, azzal semmi gond. Amerikai menekülteket is tudnánk integrálni, bár a harlemi néger és a spanyolajkúak már okoznának kihívásokat. De az iszlamistát nem fogod integrálni. A másik probléma a mennyiség. Egymillió iszlamistát még esetleg elbírna Európa. De több száz millióan várják hogy ide jöhessenek. Európa pedig így is szarban van. A magyar hajléktalan sincs jobb helyzetben mint a legtöbb menekült, és nem csak kis hazánkban vannak nagy tömegben nyomorultak. Ehhez importálni még pár millió eltartottat nem tűnik jó ötletnek.

midnight coder 2016.08.12. 08:38:51

@fehérfarkas: "Azok a régi szép idők, amikor Irak még országként működött."
Igen, ebben tökéletesen igazad van. Ezzel csak az a baj, hogy Szaddamot nem az európaiak bombázták ki, hanem az amcsik. Ahogy az arab tavaszt is az amcsiknak köszönhetjük, és mellesleg az ukrán konfliktus sem hiszem hogy létrejött volna nélkülük. A cél az utóbbi időkben egyértelműen Putyin levadászása. A mai európai vezetés pedig az amcsik pincsikutyája. Ennek a kérdésnek bizony van egy ilyen vetülete is: az amcsik keverik a szart (Arab tavasz, Ukrajna) az európaiak pedig viselik a következményeket (orosz embargók költségei, menekülthullám, ennek kapcsán Törökország zsarolása).

Motorhead 2016.08.12. 08:42:21

@bandigyerek: Tudod van egy régi MAGYAR közmondás. Más kárán tanul az okos. Miért kellene személyesen megtapasztalni valamit ? Nézd meg a híradókat, olvass újságot, hallgasd a a híreket . Majd vond le a következtetést. Ha magad nem tudod , akkor kérj fel valaki hozzáértőt, aki hallott a nizzai, párizsi, vonatos, ankarai, stb esetekről. Példa hogy jobban értsd : Soha nem volt hangyacsípésed mert nem volt a házadban hangya. Egyszer csak megjelentek a házadban a hangyák, mert valami nekik csalogató ételt, édességet elől hagytál. Nem törődsz velük , mert ilyen vagy. Azonban másnap magadon, a lányodon, a feleségeden észreveszel néhány piros pöttyöt ami hangya csípésnek diagnosztigál a kihívott orvos. Elgondolkodsz : hiába volt a házadban kb 8000 hangya , az összes csípés pedig csak 5, mégis úgy döntesz, hogy nem kérsz a hangyák látogatásából és szépen az élelmet inkább a kertben a hangyaboly mellé teszed.

Jolka40 2016.08.12. 08:45:42

@fehérfarkas: Köszönöm. Már-már félve olvasom a nekem szóló válaszokat az európai kultúráról papoló kommentelőktől. És még tanultam is Tőled. Még egyszer köszönöm.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.08.12. 08:49:25

Óvatosnak kell lenni az iszlamizáció első jelére. Ma még gyereket játszat, holnap robbant a villamoson.

midnight coder 2016.08.12. 08:50:32

@fehérfarkas: "Te nagyon sötét agyukám, egy kis ténybeli felvilágosítás neked Európáról. Európában az Iszlám régebb óta itt van mint mi magyarok."

Ez igaz. Csak a vallások erősen változnak. A mainstream kereszténység sem ugyanaz mint 1000 éve, és az iszlám is változott az 1200-as évek óta, ráadásul ma sem annyira egységes, még Közel-Keleten sem. Nagyon nem mindegy hogy Iránban vagy vagy Afganisztánban a tálibok között.

Faszerkezet 2016.08.12. 09:25:36

A vicc az, hogy egy egyszerű emberi reflexet próbál az író beültetni mint valami gyűlöletbűncselekmény.-:)

Más aspektusban.

Évente többszáz halálos kimenetelű tigristámadás történik azokon a területeken ahol sok kis Sirkán mozog.

Persze a valós találozások ember és tigris között jóval nagyobbak, csak másképp érnek véget, -tigris elmenekül, hiszen alapjában fél az embertől, épp nem éhes stbstbstbs-

Namost akkor a tigris veszélyes vagy nem? Ki az aki bátran besétál egy tigrisketrecbe, mondván, hogy csak úgyis az esetek 0,01%-a végződik halállal?

Mert magam részéről, ha összefutnék egy tigrissel, bizony én félnék, bizony én nem szeretném, hogy tigrisek szabadon kóboroljanak a környezetembe. És ezt nem a patásorbán gyűlöletkampánya beszélte belém.

Attilajukkaja 2016.08.12. 09:56:24

@Advanced Flight:
"Baj? Milyen baj? Csak nem a MENEKÜLTEK? Hát miféle embertelen, rasszista véglény vagy te??"
A baj a haboru es mas megprobaltatasok elol menekulo, a hazajukat elhagyni kenyszerulo, a hosszu uton elgyortott es a menekulttaborokban megalazott embertomegek tenye. Europa dolga pedig az, hogy segiteni kell rajtuk, ami szinten sok megprobaltatassal, energiaval es penzzel jar. Itt osszefogasra lenne szukseg, hogy segitseget tudjunk nyujtani, nem pedig gyuloletkeltesre, szethuzasra es Brusszel folyamatos piszkalgatasara. Orban a hozzaallasaval a magyarok alatt vagja a fat!

"Szégyelld magad, náci"
Ha hozzam beszelsz, akkor tisztelettel tedd! Az ilyen mocskolodasokat nem turom.

dieter1 2016.08.12. 10:04:06

Köszönöm! Azt a tényt, hogy a kommentjeimmel még senki sem szállt vitába, bár van bennük pár húzósabb megállapítás is, dicséretnek veszem :-) Igaz, én a "jobboldal" képviselőjeként legalább annyira elítélem a gyűlölködést és a gyűlöletkeltést, mint ahogy a "baloldaliak" teszik, igaz, ők gyakran csak szólamok szintjén. Tehát összefoglalva:
- Senki nem tudta megcáfolni azt az állításomat, hogy ez a hatásvadász cikk, amelyben kizárólag magyar(országi) muszlimok és magyar zsidók a szereplők, csúnya logikai bakugrást tartalmaz, és egyértelműen magyargyűlölő (lásd itt: 2016.08.11. 12:35:29 és itt: 2016.08.11. 13:54:43)
- Senki sem szállt vitába azzal a ténnyel, hogy a kvóta alapján történő kényszeráttelepítés során a gazdag nyugati országokban nemkívánatosnak, de legalábbis feleslegesnek nyilvánított muszlimokat küldenék hozzánk, lényegesen rosszabb anyagi körülmények közé. Emiatt ők igen nagy valószínűséggel frusztráltabbak és együttműködésre, alkalmazkodásra sokkalta kevésbé hajlandóak lesznek , mint azok, akik eleve hozzánk szerettek volna jönni (lásd azoknak a beszámolóit, akiknek a kollégájukról, diáktársukról, stb. jó tapasztalataik vannak.). Így a "kvótázás" igenis veszélyt jelent a gazdaságilag elmaradottabb országokra még akkor is, ha egyetlen terrorista céllal elindult muszlim sem lesz közöttük. Már csak ezért is meg kell próbálnuk ezt a tervet megakadályozni.
- Az iszlám vallással és a muszlimokkal pedig semmi bajom, amíg vagy a saját kulturális környezetükben maradnak, vagy pedig hajlandók elfogadni a befogadó országok vallását, kulturáját, törvénykezését és egyéb lényeges tulajdonságait. Valamint addig, amíg garantáltan olyan kisebbségben maradnak Európában, ami a mi életformánkat nem veszélyezteti. Csakhogy sajnos egy-két helyen már most is veszélyezteti, és a demográfiai törvények alapján hosszú távon akkor is azt fogja tenni, ha mától egyetlen gazdasági bevándorlót sem engednek be, a háborús menekülteket pedig a harcok elmúltával hazaküldik, hogy lehetőségük legyen újjáépíteni a saját országukat, ahogy az európaiak vagy a japánok is tették a II. világháború után. (Vajon el fognak-e indulni visszafelé maguktól tömegesen, ha egyszer tényleg idáig jutunk? Nyugalom, ez csupán kötői kérdés volt...)

Habony Árpád. 2016.08.12. 10:07:51

Oke rendben a post meggyozott, hogy az egyetlen jo megoldas, szetzavarni a magyarokat, es atadni az orszagot az araboknak. Ennyi volt, igy jartunk.

dieter1 2016.08.12. 10:13:59

@Attilajukkaja: "A baj a haboru es mas megprobaltatasok elol menekulo, a hazajukat elhagyni kenyszerulo, a hosszu uton elgyortott es a menekulttaborokban megalazott embertomegek tenye."
Ó, ez igazán megható. Ahogy a tévéközvetítések is mutatták, magam előtt látom a rengeteg szerencsétlen elcsigázott menekülőt, akik országról-országra, menekülttáborról-menekülttáborra halandnak, az útjukban álló kerítéseket ledöntik, az eléjük állókat félrelökik, és addig nem tudnak megnyugodni, míg például Skandináviába nem érnek. Micsoda embertelen félelem élhet a lelkükben, ha addig nem érzik magukat biztonságban, míg nincs legalább fél tucatnyi országhatár és több ezer kilométer a hazájuk és az úticéljuk között :-P

Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. 2016.08.12. 10:25:30

A post a szokásos aljas, ocsmány Soros féle libsi hazugság. Mert ugy tesz, mintha többszáz millió arab beözönlése Europába, mindössze néhány békésen játszadozó gyereket jelente, nem pedig az europai civilizáció teljes megsemmisűlését, fizikailag és szellemileg is.
Hazugsággal akar kollektiv öngyilkoságra rávenni minket.

Hajdú Peter 2016.08.12. 11:28:05

A POST SIMAN CSAK HAZUDIK !
MERT EGYETLEN ITT ELO ARAB ELLEN SEM FOLYIK KAMPANY !!
A KAMPANY, A JOVOBEN EUROPAT ELFOGLALNI AKARO 100 MILLIOS ARAB SEREGEK ELLEN FOLYIK !!!

Attilajukkaja 2016.08.12. 12:13:09

@dieter1:
"magam előtt látom a rengeteg szerencsétlen elcsigázott menekülőt"
Na es? Mit akartal ezzel mondani?

@Hajdú Peter:
Te meg mit ordibalsz?
Amugy nem minden menekult arab. A kurdok vagy torokok pl. nem azok.

dieter1 2016.08.12. 12:56:32

@Attilajukkaja: "Na es? Mit akartal ezzel mondani?"
Már megint szövegértési nehézségeid támadtak? Csak annyit, hogy nem veszed észre, ami majd' kiveri a szemed. Azt, hogy az állítólagos menekültjeid közül csak azok jutnak el idáig, akik már rég nem menekülnek, hanem akár erőszakkal is törnek a vágyott könnyű élet, bőkezű szociális juttatások (és esetleg könnyen elérhető nők) felé.
Tudom, vannak szerencsétlen menekültek is, akiknek elkél a segítség, amit magam is támogatok. Mert mit is mondott Kurz, az osztrák külügyminiszter? Érdemes odafigyelni a szavaira:
"“Időközben már tudjuk, hogy ugyanennyi pénzből ott helyben sokkal többet tudunk segíteni, mint ha megpróbálunk mindenkit Közép-Európában befogadni – mondta az osztrák miniszter. Ugyanakkora összegből, amekkorából Ausztriában egy menekült egyévi ellátását lehet fedezni, az érintett régióban legalább húsz embert lehet ellátni – fejtette ki."

dieter1 2016.08.12. 13:03:07

Utóirat: most látom, hogy ezúttal talán nem a szöveget, hanem az iróniát nem értetted. Pedig ez sem volna számodra haszontalan :-P

fehérfarkas 2016.08.12. 13:50:10

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "Igen, Irakot rommá lőtték. De Németországot is. Japánt is. És sokan el is menekültek. De utána felálltak és újjáépítették az országukat."

Irak is elkezdte magát újjáépíteni, annak ellenére, hogy a megszállt országba a külföldi befektetők nem igazán akartak (mert féltek a politikai instabilitástól, hogy a befektetésük bármikor odaveszhet) bemenni oda. Így saját erőből, meg néhány szomszédos régióbeli ország segítségével kezdték el újjáépíteni magukat.
Irak déli része most is fejlődik annak ellenére, hogy az ország északi részét 2014-ben egy terrorista söpredék szállta meg.
Bagdadban szinte minden utcában robbantottak már a terroristák azóta, hogy 2003 után befészkelték magukat az országba (amit nem az amcsik bombáztak le, azt a terroristák robbantották fel). Ennek ellenére Bagdad mégis fejlődik, a Bagdadi Egyetem benne van a világ top 700 legjobb egyeteme között. A város legújabb főpolgármestere pedig egy nő. Vajon Európában hány fővárosnak van női főpolgármestere (nagyon kevésnek)?
Az északi rész legnagyobb városa, a 2 milliós Moszul volt az ókori Asszíria fővárosa: Ninive. Éppen ezért ott építették meg az Assurbanipalról elnevezett modern könyvtárat, amely a világ összes asszír emlékét (vagy annak másolatát, mert pl. egy csomó a British Museumban van) összegyűjtené. 2014-ben az elsők között volt, amit a terroristák leromboltak. De az Abbaszida Kalifűtus idején épült, és Jónás prófétáról elnevezett mecsetet is lerombolták (meg még több tucat más mecsetet is). Ezt azért emelem ki külön, mert ez volt Moszul legnagyobb és legszebb mecsete (amely ráadásul messziről látható volt, mert egy domb tetejére épült), ez volt a város egyik landmarkja. Volt. Múlt időben. Sokat elmond a Jónás mecsetről és méretéről, hogy simán robbanóanyagokkal az ISIS nem tudta lerombolni, ezért bulldózereket is bevetett a romboláshoz. Ja, meg a moszuli vallási vezetők likvidálásával kezdte a gyilkolásokat, hogy ne legyenek, akik a valódi iszlámot tudnák tanítani, és rá tudnának mutatni az ISIS hamis értelmezésére.

Mondjuk Japán és Németország azért rossz példák, mert ők a hidegháború alatt jelentős amerikai segítséggel és befektetői tőkével építették újjá magukat. Akkoriban az egész Nyugati világnak fontos volt, hogy fel tudja mutatni azt, hogy a legelmaradottabb nyugati ország is jobb és fejlettebb, mint a legfejlettebb szocialista ország (Görögország és Portugália is a nyugati pénzekből gazdagodott meg, most meg, hogy már kevesebb pénzt kapnak egyből csődbe is mentek, mert a pénzt felélték ahelyett, hogy kiépítettek volna belőle egy erős gazdaságot). A hidegháború vége óta, amióta magát a világ csendőrének képzeli az USA már csak rombol.

Lakosságarányosan nem jött kezelhetetlenül sok menekült Európába. Maga a kontinens 700 milliós, ebből az EU 500 milliós. 2 év alatt 1,5 millió menekült Nincs 1% sem.
Rosszul kezeli az EU a menekültkérdést. Menekülttáborokat kellene építeni (kezdteben volt erre terv, és pénzeket is elkülönítettek, csak miután Orbán visszautasította, utána a többi populista EU-s politikai vezetői is elutasította és egymásra kezdték tolni a menekültekkel való foglalkozás felelősségét). A menekülttáborokban van idő leellenőrizni őket (tényleg háború menekültek-e, nem-e pedig csak a hatóságok elől menekülő bűnözök, menekülteknek álcázott terroristák, stb), van idő tanítani őket a befogadó ország nyelvére, kultúrájára, szokásaira, esetleg még valami itt használható szakmát is tanítani nekik (hiszen az otthoni szakmájukra az új országban nem biztos, hogy szükség van), illetve sok menekült a háború befejeződése után visszamenne a saját hazáját újjáépíteni. Vagyis csak egy részük maradna itt.
Nem véletlenül találták ki a menekülttáborokat. És a muszlim ország is a tömeges menekültáradatot nem egyből eresztik rá a saját városaikra, hanem először menekülttáborokba helyezik őket, és szép lassan onnan költözhetnek be. Illetve néhány menekülttábor, amelyek sok évig működik, mert maradnak ott az emberek, önálló várossá szerveződik iskolákkal, rendőrséggel, kórházzal, út és csatornahálózattal. Jordániában vannak olyan menekültvárosok, amelyekről meg nem mondanád, hogy valójában menekülttáborok, mert annyira kiépültek és felfejlődtek, csupán az ott lakóknak nincs állampolgársága, és csak korlátozottan, engedéllyel hagyhatják el a várossá fejlődött menekülttábort.

fehérfarkas 2016.08.12. 13:52:57

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "Na ezt kerestem: www.youtube.com/watch?v=xhz6W9lZ3b4
És az ő tanácsát a muzulmánoknak. "

Gondolom arra a tanácsára gondolsz, hogy az Európában élő muszlim bevándorlók (függetlenül attól hányadik generációsok) költözzenek vissza a saját országukba.

fehérfarkas 2016.08.12. 14:18:59

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:

Sok mindennel nem értek egyet vele, de abban igaza van, hogy Oroszországban a kereszténységet még komolyan veszik. De nemcsak ott veszik komolyan, hanem a Közel-Keleten vagy Latin-Amerikában vagy a Fülöp-szigeteken (Ázsia legnagyobb keresztény országa) is.
Amiben viszont teljesen egyetértek vele az az, hogy aki a Nyugatot (ő konkrétan Franciaországról beszél, de általánosságban is igaz) elnyomónak tartja, és az elnyomók ellen akar harcolni, az költözzön el onnan! Képmutatás úgy az elnyomók ellen harcolni, hogy közben a jóléti életszínvonalát és szociális támogatásait élvezzük. A beszéd érdekessége, hogy ezt még évekkel azelőtt mondta, hogy az ISIS elkezdte volna az európai 3. generációs fiatal muszlimokat beszervezni.
És ebben teljesen igaza van. Akinek nem tetszik a nyugati ország ahol él, az költözzön vissza a saját anyaországába!!! És éljen ott igazi muszlimként. Ugyanis ez a sejk azt is mondja, hogy az európai muszlimok költözzenek vissza a muszlim anyaországaikba és ott igazi hívő muszlimként éljenek!!!
Ez az amit az ISIS-es söpredék akarva sem tudna megcsinálni. Nemcsak visszaköltözni nem akarnak, de igazi hívő muszlimként sem akarnak élni. Hiszen kik álltak be az ISIS-be? Olyan 14-30 év közti fiatalok, akik előtte mecsetekbe járás helyett drogoztak (jobb esetben, rosszabb esetben drog dílerek voltak), kocsmáztak, kurváztak, vagy loptak, raboltak és egyéb köztörvényes bűnöket követtek el. Van köztük bankrabló, aki a rablás után a rendőrökre lőtt. Most képzeld el, hogy a muszlim anyaországaikban vajon ott is szabadon mászkálhatnának a drogosok, drogdílerek, tolvajok, bankrablók? Vagy aki rendőrre lő?
Az ISIS által beszervezett 30 év alatti fiatalok 20%-a legújabb jelentések szerint skizofrén, de 50% feletti a szociopaták aránya. A nizzai kaminonos merénylőről is kiderült, hogy orvosi papírja van arról, hogy skizofrén, és orvosi felügyelet és gyámság nélkül szabadon mászkálhatott.

fehérfarkas 2016.08.12. 14:29:33

@Behajtó70:

Ha már a keresztekét aggódsz: tudod hol van a világ legnagyobb keresztény keresztje? Pakisztánban, a világ 2. legnépesebb muszlim országának a legnagyobb metropoliszában: Karachiban. 2 éve már nem a riói kereszt a legnagyobb, hanem a pakisztáni.

És, ha már kereszténységre hivatkozás? Te a Biblia és Jézus tanításai szerint élsz? Te betartod a Biblia törvényeit? Vagy csak beszélsz a kereszténységről, de valójában nap mint nap megszeged a tanításait és törvényeit?

gyokkkettto 2016.08.12. 14:47:26

A posztolo azert azt is leirhatta volna, hogy azok a kedves arab kisgyerekek eppen, ongyilkosmerenylosset jatszottak. A bubajos Habibka buszken meselte a nagymaminak, hogy tobb mint ketszaz hitetlent robbantott fol az elobb a csuzdanal. A nagymami pedig biztatoan megcirogatta a kis Habib buksijat.

eßemfaßom még áll 2016.08.12. 14:49:39

ne végre megjelent a blog.hu hivatalos iszlám hittérítője a farkas

Attilajukkaja 2016.08.12. 17:16:07

@dieter1:
"az állítólagos menekültjeid közül csak azok jutnak el idáig, akik már rég nem menekülnek"
Ez a te maganvelemenyed. Semmi tobb.
"ugyanennyi pénzből ott helyben sokkal többet tudunk segíteni, mint ha megpróbálunk mindenkit Közép-Európában befogadni"
Uzenem Kurznak, hogy csak rajta. En szoritok nekik, mert Orban ebbol is ki fogja vonni magat.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.08.12. 19:56:22

@fehérfarkas: arra gondolok, hogy nem a pénz az Isten. Ha valaki valóban jó muzulmán vagy jó akármi akar lenni, akkor nem adhatja el magát olcsó kurvaként a globalizált nagytőkének. Az imám, ugye a hátteréből adódóan is a zsidókra utalgat, de ez nem csak a zsidókról szól.

Abban nincs igazad, hogy Irakot vagy Afganisztánt a nyugati pénzüygi világ akarná kiéheztetni. Egyszerűen nemzeti szinten nincs meg az a közösség, ami kell bármilyen emberi tényleges civilizáció kiépítéséhez. A kurdok viszonylag szervezettek, a síiták is, afgánoknál is volt pár törzs és terület akik együttműködtek az amerikaiakkal (előtte meg a szovjetekkel) és rohantak előre, miközben az országon belül nagy csoportok egyre jobban feldühödtek azon amit látnak.

Bagdadban is lehet nő a polgármester. Ez nem jelent abszolút semmit. Kirakat. A frissen megtértek buzgalma. Aki szerint női egyenjogúság van az iraki társadalomban, vagy akár az öbölmenti társadalmakban az egyszerűen hazudik.

Lehet, hogy valamelyik európai nagyvárosban épp nem nő a polgármester. Nem az a lényeg, nem attól lesz jobb nőnek lenni ott.

Én sem azt implikáltam, hogy a japánok vagy németek fajilag mindig felsőbbrendűek és arra voltak predesztinálva, hogy pikk pakk lábraálljanak. Nagyon is jól látható, egyszerű oka van a különbségnek.

Japánban és Németországban nem a terrorizmus, a felszabadítás vagy a hatalmi harc, a felekezeti testvérháború volt a fontos, hanem az újjáépítés. A nyugat ugyanígy presztízskérdést akart csinálni a muzulmán országokból is. A demokráciaexportból, hogy bármelyik országba beteszik a lábukot ott eljön a Kánaán. Csak ez nem jött be.

Egyrészt a kesztyűs kéz miatt. A németek és japánok ugyanis komolyan retteghettek, hogy őket akár mind egy szálig kiirtják, ha tovább folytatják a tusakodást. Japánban és Németországban nagyságrenddel több nőt erőszakoltak meg és druvább módon bántak a lakossággal, mint most az arabokkal. Érdemes lenne ott is azt a kevés beszámolót elolvasni az éheztetett, meglincselt, minden különösebb indok nélkül agyonlőtt emberekről.

Csak ez a világháború tükrében senkit sem érdekelt, mindenki úgy volt vele, hogy ez a legkevesebb, ez jár a veszteseknek. Mert senkiben nem éltek hamis toposzok a "jó háborúról", senki nem hitte el, hogy a gáncsnélküli lovag nem csak egy mese és ahol fát vágnak ott nem fog hullani a forgács. Németország szenvedése nem számított a Szovjetunió és a megszállt népek sérelmei mellett, szintén a Japánokkal.

Ezért és sok egyéb másért ott az építkezésre tudtak koncentrálni. Irakba is áradt volna a megrendelés az újjáépítésre, főleg Bush alatt, aki ebből presztízskérdést akart csinálni. Csak éppen nem lehetett, mert Irak, pontosabban az arab szunnita, volt baathista legnépesebb felekezet nem volt hajlandó megadni magát, mint a németek.

De ugyanez megismétlődhet bárhol, ahol nincs meg az egység, nincs összetartó társadalom. A globalizmus nagy mantrája, hogy a nemzetállamok elavultak. Az ember azonban nem csak társas, de törzsi társadalomra épített lény. Amíg eltérő életfilozófiák, eltérő kultúrák vannak jelen, addig a harmónia mindig egy finom egyensúly.

Sokszor utólag idealizálják a középkori iszlám társadalmat, mintha az békésebb lett volna, pedig egyszerűen ignorálják a sorozatos konfliktusokat. De ott is a konfkiltuskezelés módszere a szegregáció és a közösségtudat volt.

Mint a törökök millet rendszere. Ha más emberek más törvények szerint akarnak élni, akkor értelemszerűen tagozódniuk kell más törvényi megítélés alá tartozó csoportokba és ez az amit nem lehet megtenni a modern szekuláris Európában. Nem élhet valaki más kultúra szerint és várhatja el, hogy őt nem fogják kinézni.

Mindenki tartozzon oda, ahova tartozni akar és ha ahova tartozni akar egy sikertelen csoport, akkor vagy vállalja fel, hogy ő is küzdeni fog az igazukért és felemelkedésükért, vagy tartson önvizsgálatot, hogy nem él-e egy illúzióban, egy hamis világban, mint a kanadai frissen betért muzulmánok a meleg imámjukkal, akik azt hirdetik, hogy az iszlám a melegtolerancia vallása, csak éppen soha nem tennék be a lábukat egy muzulmán országba.

@Attilajukkaja: ha semmit nem teszünk, akkor is jobbat tettünk velük, mint ha annyit tennénk, mint Franciaország, akik a nettó negatívban vannak a "demokratikus ellenzék" felfegyverzésével és polgárháború szításával.

dieter1 2016.08.12. 21:13:27

@Attilajukkaja:
""az állítólagos menekültjeid közül csak azok jutnak el idáig, akik már rég nem menekülnek"
Ez a te maganvelemenyed. Semmi tobb."
Nem, ez egyáltalán nem magánvélemény, hanem a menekülés definíciójából következik. Akit senki se kerget, mert már rég biztonságos helyre ért, az nyugodtan álljon meg, vége a menekülésének.
És ha mégis továbbmegy valamiféle maga válaszotta cél felé, mert valami csábítja, például könnyű élet akár munka nélkül is és megkapható (?) fehér csajok, az már rég nem menekül. Minél több akadályon gázol át közben törvénytelen módon, annál kevésbé.

fehérfarkas 2016.08.12. 22:52:36

@midnight coder: "Ez igaz. Csak a vallások erősen változnak. A mainstream kereszténység sem ugyanaz mint 1000 éve, és az iszlám is változott az 1200-as évek óta, ráadásul ma sem annyira egységes, még Közel-Keleten sem. Nagyon nem mindegy hogy Iránban vagy vagy Afganisztánban a tálibok között. "

Maga az iszlám nem változott. Ma is ugyanaz mint 14 évszázada.
A szélsőségesek soha nem tartoztak a fő irányvonalba az iszlámnál ugyanúgy, ahogy a keresztényeknél vagy a buddhistáknál sem (ott is vannak szélsőségesek, pl. jelenleg a burmai buddhisták üldözik és népirtják a burmai muszlimokat - csak ők nem ide Európába menekülnek, hanem a régióbeli Bangladesbe, Pakisztánba és Indiába; a keresztényeknél meg a fekete afrikai Lord Resistance Army 1987 óta több mint 30 ezer embert gyilkolt meg, több mint 10 ezer nőt kényszerített prostitúcióra és szexrabszolgaságra, és több mint 10 ezer gyermeket sorozott be katonájának - Voltaképpen az LRA az ISIS fekete afrikai keresztény változata - csak ezek messze vannak tőlünk, ezért max az ún. mínuszos hírekbe kerülnek be. Az al-Nusra Front és az ISIS is csak azóta kerül be a mainstreim média címlapjaira, amióta nyugatiakat is gyilkolnak, és az előlük menekülők olyan nagy számban jöttek ide Európába, hogy menekültválságot okoztak; amíg csak szimplán a szíreket, irakiakat és líbiaiakat gyilkolták, addig be sem kerültek a nyugati mainstream média híreibe)
De az al-Kaida, al-Nusra Front, Boko Haram, ISIS és egyéb terrorista szervezetek nemhogy nem részei az iszlámnak, hanem az összes muszlim vallási vezető és politikus elítéli őket. A muszlim országok hadseregei pedig harcolnak ellenük. És az elfogott terroristára ott nem háziőrizet vár elektronikus megfigyelővel, amit napi 5 órára levesznek róla, hanem számára jobb esetben kivégzés (számára rosszabb esetben az ottani börtönviszonyok, ahol az elítélteknek nincsenek emberi jogaik).

De ki a terrorista? Na ez a fő kérdés. Ezért sem tudja a Nyugat a terroristákat megállítani a saját háza táján belül sem. Nagyon jó példa erre, hogy Alappót az al-Nusra és az ISIS foglalta el. De amikor a szír hadsereg az orosz hadsereggel közösen elkezdte a város a terroristáktól visszafoglalni, akkor még az olyan mainstream médiák is mint az index.hu vagy népszabi képesek voltak úgy cikkeket írni, az al-Nusra meg az ISIS neveit le nem írták, hanem helyettük a "diktátor ellen harcolók", "lázadók", "ellenzékiek" kifejezéseket használták. Wazze!!! az ISIS és az al-Nusra Front nem lázadók, nem ellenzékiek, és nem a diktátor ellen harcolnak. Ők terroristák, akik elől az ottaniak menekülnek, akik mindent lerombolnak ami az útjukba kerül. Amelyik újságíró őket a "diktátor ellen harcolóknak", "lázadóknak", "ellenzékieknek" nevezi, az az újságíró a terroristák pártján áll, a terroristákat segíti a hazug propagandájával, a terroristákat mosdatja tisztára. Csak az a gond, hogy a mainstream médiánk újságíróinak többsége terrorista-mosdató.
(az, hogy mi Assadról a véleményen az teljesen indifferens abból a szempontból, hogy az al-Kaida, al-Nusra Front és az ISIS nem lázadók, nem ellenzékiek, hanem terroristák;
van Szíriában valódi ellenzék is, de az nem csinál olyan emberiség elleni bűntetteket, és nem rombolja meg pusztítja Szíriát, és nem gyilkolja halomra a szíreket, mint az al-Kaida, al-Nusra Front meg az ISIS;
amelyik nyugati újságíró a kettőt összemossa egymással az nemcsak tudatlan és tájékozatlan, hanem a terroristákat mosdatja tisztára)

fehérfarkas 2016.08.12. 23:18:31

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: " arra gondolok, hogy nem a pénz az Isten. Ha valaki valóban jó muzulmán vagy jó akármi akar lenni, akkor nem adhatja el magát olcsó kurvaként a globalizált nagytőkének. Az imám, ugye a hátteréből adódóan is a zsidókra utalgat, de ez nem csak a zsidókról szól."

Nem zsidók, hanem cionisták. A kettő nem ugyanaz.
De maga sejk nem konkrét etnikumra vagy vallásra gondolt. Hanem az iszlám ugyanúgy mint a kereszténység és a judaizmus hisz az antikrisztus eljövetelében, aki olyan meggyőző politikus képében jön el, hogy elhiteti az emberek többségével, hogy jót akar nekik, de valójában tönkretenni és szolgasorba hajtani akarja az emberiséget (és mire az emberek rájönnek, hogy minden szép szó valójában csupa hazugság volt, addigra már késő), akik pedig nem hódolnak be neki, azokat pedig elpusztítani.
A hálivúdi filmek és a középkori kereszténység terjesztette el azt a tévképzetet, hogy a Sátán = vörös színű patás ördög szarvval a fején, akit már a kinézetéről messziről fel lehet ismerni. Mindhárom vallás eredeti tanítása szerint a Sátán és a fia az antikrisztus a megtévesztés mesterei, és az emberek számára meggyőző és bizalomgerjesztő formában jönnek el, de minden egyes szavuk hazugság, megtévesztés, becsapás. És a kérdés az, hogy az emberiség időben felismeri-e vagy sem - és időben tesz-e ellenük vagy sem.

". A nyugat ugyanígy presztízskérdést akart csinálni a muzulmán országokból is. A demokráciaexportból, hogy bármelyik országba beteszik a lábukot ott eljön a Kánaán. Csak ez nem jött be."

Egyáltalán nem akart az USA Irakban, Afganisztánban vagy Líbiában demokráciát csinálni. Csupán a nyersanyagaik kellettek/kellenek. Irak és Líbia olajban gazdag, de az USA helyett elkezdtek az oroszokkal és a kínaiakkal szövetkezni.. Afganisztánban nem olaj van, hanem a hegyei nagyon ritka és értékes ásványi anyagokban gazdagok.
(a gond csak az az USA számára, hogy a tálibok pont a hegyekbe menekültek, ahonnan a mai napig nem tudják legyőzni őket, és így az ércbányászat nem tud beindulni)
www.globalresearch.ca/the-war-is-worth-waging-afghanistan-s-vast-reserves-of-minerals-and-natural-gas/19769
www.livescience.com/47682-rare-earth-minerals-found-under-afghanistan.html
www.nytimes.com/2010/06/14/world/asia/14minerals.html?_r=0
Szíriában pedig Assad nemcsak, hogy az oroszok egyetlen Földközi-tengeri katonai kikötőjét engedi és a NATO bázisokat létrehozását pedig nem, de 2009-ben a Katar és Európa között tervezett szárazföldi földgázvezetékre nemet mondott, mondván az a szövetségese Oroszország gazdasági érdekeit sérti. Nem csoda, hogy Szaddam és Kaddafi után Assadnak is mennie kellett - volna. Csak volna, mert ő orosz és iráni támogatással a mai napig hatalmon van, hiába támogatja ellene a világ 70 országának csürhéjét az USA.

fehérfarkas 2016.08.12. 23:24:26

@midnight coder: "A mai európai vezetés pedig az amcsik pincsikutyája. Ennek a kérdésnek bizony van egy ilyen vetülete is: az amcsik keverik a szart (Arab tavasz, Ukrajna) az európaiak pedig viselik a következményeket (orosz embargók költségei, menekülthullám, ennek kapcsán Törökország zsarolása). "

Ebben teljesen egyetértünk. :)

Namir 2016.08.14. 17:48:14

Kedves Pálmai Tamás!

Felhívom figyelmét, hogy Újlipótváros és különösen a Pozsonyi út, ahol is van a Szent István park lakói balliberálisok (lásd választási eredmények), és úgy egyébként a zsidó középosztály által lakott.

Úgyhogy, ha a nemzetieket és jobboldaliakat akarja szidni, másik parkot kellene hozzá választania.

Egyébként, ha figyeli a híreket, fentiek nem annyira lelkesek az arab bevándorlók miatt.

dieter1 2016.08.15. 12:03:34

@Namir: Kedves barátom, ön sem értette meg a cikk lényegét, olvassa el újra alaposan, és nézze meg a tárgybani hozzászólásaimat. A cikkbeli beszélgetők szándékoltan és kiemelten zsidók, akiket a szónokló nagymama per "mi" emleget, megkülönböztetve a gojoktól. A nemzetiek és jobboldaliak gyalázása másutt keresendő. A mondanivaló ugyanis a következő: mi, zsidók ne ugorjunk be Orbán propagandájának. Ma még a muzulmánok ellen hangolja ugyan az embereket, de bármikor mi, zsidók kerülhetünk sorra. Orbántól és ezektől a fajgyűlölő magyaroktól bármi kitelik, náluk még ezek a békés, légynek sem ártó muzulmánok is jobbak.

Namir 2016.08.15. 12:58:42

@dieter1:

1) Nem, nem írta le. Sejtelmesen utalt rá a nagymama félmondatával ("ez a XIII.kerület"), de ezt a megjegyzést nem érti, aki nem ismeri Budapestet és főleg Újlipótvárost. És még pontatlanul is tette, mert a XIII. kerület nagy része balos-MSZP-s, csak a Pozsonyi út liberális.

Egyébként a "nagymama" megjegyzésének a vége (ezt ön találta ki?) aljas rágalom.

2) A posztot kell jól/pontosan megírni, és nem a kommenteket olvastatni. Egyébként sem kellene tudnom, hogy ki/ön a "dieter1".

2) Ne hülyítse a népet azzal, hogy a Pozsonyi útiak pont a migránskérdésben hallgatnak Orbánra, miközben utálják, és minden más esetben zsigerből elutasítják, és még ha aranyat osztana, se fogadnák el tőle.

Konklúzió: Ne féljen kimondani, és egyenesen leírni, a Pozsonyi út környéki nagymamák és anyukák (akik ön szerint zsidók) maguktól tették a megjegyzéseiket, és utálták ki a játszótérről az arabokat, és nem Orbán propagandája miatt.

+1 (bónusz): Ha már "mi zsidók", akkor bizonyára jól tudja, hogy a GOJ szó használata pejoratív és kirekesztő. Kérem ne sértse meg használatával több mint 9,9 millió honfitársát.

www.es.hu/kereses/szerzo/Dr.%20habil.%20Gecs%C5%91%20Tam%C3%A1s
"...a mai magyar társadalmi viszonyok között azonban a gój szó jelentése nem semleges. Ha zsidó szájából hangzik el, nagyon is pejoratív, lekicsinylő a jelentése, mindenképpen van benne egy elhatárolódó/elhatároló, ha úgy tetszik, kirekesztő "felhang": ők, és nem mi..."

Továbbá, bár a posztjában csak burkoltan van benne, de nekem szánt kommentjében már nyíltan leírja véleményét: "...bármikor mi, zsidók kerülhetünk sorra...".
Szeretném tisztázni: nem nem kerülnek sorra. Soha. És senki nem kerül sorra.
És tudnia kell, hogy nem hagyjuk mi "gojok", hogy megismétlődjön az a tragédia, ami egyszer megtörtént önökkel Mo-n.

Ezért kérem, hogy ne is írjon/utaljon ilyenre, és kirekesztő megjegyzéseivel (gojok, fajgyűlölő magyarok...) se szakítsa szét ezt a nemzetet.

dieter1 2016.08.15. 16:35:39

@Namir: Kedves Namir, ön felettébb nehéz felfogósú... NEM én vagyok Pálmai Tamás, ezt ugyan honnan a csudából szedte?! :-O Az efféle cikkek szerzői nem szoktak személyesen vitába szállni a kommentekkel, akkor se, ha valaki személyesen őket próbálja megszólítani.

Én ugyanolyan mezei hozzászóló vagyok, mint ön, és csak segíteni szerettem volna a cikk megértésében, hiszen nyilvánvaló volt, hogy kezdettől fogva félreérti az egészet. De látom, nem olvasta el kérésem ellenére sem, hogy milyen kritikus kommenteket fúztem eddig kívülállóként hozzá, mert akkor elkrülhette volna azt a baklövést, hogy ENGEM összekever a szerzővel.
Ha érez magában erőt, rugaszkodjon neki először az OLVASÁSNAK, és majd ha képben lesz, beszélgethetünk,,, Lehet, hogy akkor rájön, hogy éppenhogy nem velem kellene vitatkoznia.

Namir 2016.08.15. 17:06:36

@dieter1:

Kedves dieter1!

Ha nem ön Pálmai Tamás, mi a fenéért válaszol a neki címzett levelemre, ami így kezdődik: "Kedves Pálmai Tamás"?

Ráadásul így válaszol: "Kedves barátom, ön sem értette meg a cikk lényegét, olvassa el újra alaposan, és nézze meg a tárgybani hozzászólásaimat".

Minden bizonnyal a hiba az ön készülékében van, aki kényszert érez más helyet válaszolni.

dieter1 2016.08.15. 18:14:38

@Namir: Gyakorlat teszi a mestert. Idővel megszokja, hogy az efféle liberális cikkek alatti hozzászólására ne várjon választ személyesen a szerzőtől. Persze tisztelem hamvas optimizmusát, de ezt pár év alatt el fogja veszíteni.
Másrészt pedig megtapasztalja, hogy a hozzászólók reagálnak egymás beírására, beszélgetnek, vitatkoznak. Nem véletenül kértem arra, hogy nézze meg korábbi hozzászólásaimat - ha ezt teszi, nem kerül ebbe a helyzetbe.
Mea culpa, hogy merészeltem felhívni a figyelmét a tévedésére, miszerint totálisan félreértette a cikket :-)

Attilajukkaja 2016.08.15. 18:56:07

Akinek van egy kis esze, az nem ul fel ennek a nepszavazosdinak, mert becsapos kerdesre nincsen ertelmes valasz.
süti beállítások módosítása