2016.07.01- i bejegyzésünkre több, mint 82.000 - en kattintottak, nagy dolog ez egy alig több, mint 2 hetes blog „történetében”! Köszönjük.

Városi Kurir

Városi Kurir

Taxis-e vagy?

Jelentés az érem másik oldaláról

2016. július 07. - Városi Kurir

t_1.jpg

Van egy szakma, - a taxisé - amiről a rendszerváltás környékén úgy vélekedtek, hogy majd felszívja a hirtelen utcára került tömeg egy részét, ezért aztán szinte bárki „kiválthatta az ipart”. Ennek a felelőtlen, agyament elgondolásnak a következménye mára az egykor jobb napokat látott szakma agóniája, a jelenlegi hivatalosság cinikus asszisztálása mellett. Sokak szerint a Kormány - Baráti Kör, a KBK kivetette hálóját a taxizásra is, és most készítik elő a szabadúszók, fuvarszervezők és a társaságok ellehetetlenítését, ezzel söpörve el az útból őket egy új, hamarosan piacra lépő állami taxiscég útjából.

Milyenek a taxisok?

Az utóbbi hónapokban a besárgított emberek meggondolatlanul maguk ellen fordították a közvéleményt, holott igazából csak egy végső, kétségbeesett jelzést akartak küldeni a társadalom felé. Kapják a hideget-meleget azóta is. Pedig itt lenne az ideje tudomásul venni, hogy ugyanúgy, ahogy az élet más területein, itt is vannak becsületes és becstelen emberek, mert a törvénytisztelet és a becsület nem szakma, nem ruha, és még csak nem is hajszín függő. Igen, keringnek komoly, megalapozott rémtörténetek órapörgető, lehúzó taxisokról, naná, hiszen olyan mondatot minek kimondani, hogy „képzeljétek tegnap reggel egy taxis elvitt A-ból B-be és minden rendben volt, ja, és még számlát is adott”. Ugye milyen furcsán csengne egy ilyen mondat, és hogy miért? - mert azok a sofőrök vannak többen, akik így szolgáltatnak, de az ő viselkedésük természetes és így szóra sem érdemes, ellentétben a „tudjuk kikkel”.

Karsai Katalin, a Magyar Taxisok Szakszervezetének ügyvivője, szerint

„A kollégáink zöme mást sem szeretne, mint csendben, nyugodt körülmények, megfontolt, korszerű törvények és helyi rendeletek védelmében dolgozni. Mert ha mindez meglenne, akkor nem maradna el a taxis-társadalom öntisztulása sem. Ne feledjük, a taxis is emberből van, és őt is kiborítja a létbizonytalanság, a stabilitás hiánya.”

Legyek a sebben

A taxisokat leginkább ezek szerint is a rendezetlenség, a szakma kiszámíthatatlansága, valamint a fejük felett, a bevonásuk nélkül meghozott szakmaiatlan, gonosz döntések háborítják fel és kergetik végső soron az utcára.  Érdemes egyszer végiggondolni, miért bánnak így velük a törvényhozók?  A mindenkori hatalom retteg attól a társadalmi csoporttól, amely már a rendszerváltás hajnalán - 1990 októberében - megmutatta az erejét és azt, hogy mit jelenthet egy civil csoport engedetlenségi mozgalma. Az egymást váltó kormányfők azóta is izzadtságban úszva ébrednek, ha rémálmaikban előjön a megbénult ország. Különös hatalmi arrogancia, hogy egyetlen kormány sem akart valóban segíteni, megoldani az egyre feszítőbb helyzetet, sőt, vagy teljes oda nem figyeléssel, vagy túlzott szankcionálással, de valamennyi azon munkálkodott, hogy szétzilálja korunk bérkocsisainak csoportját. Mára sikerült a szalámizás mester-terve.  A taxisokat lehet szeretni, vagy nem szeretni, de tudomást se venni róluk nem lehet, illetve mégis, de az ide vezet, ahol most tartunk, amikor van egy használhatatlan taxistörvény, és egy tökéletesen dilettáns budapesti taxisrendelet. Arról már nem is szólva, hogy a főváros taxis ügyeit egy – a taxis zuhanyhíradó szerint - olyan volt, levitézlett rendőrre bízták, aki korábbi munkája során éppen elég információhoz juthatott a politika, a közélet, és az üzleti szektor egyes prominenseinek előéletéről, amelyek birtokában akár jogosan is érinthetetlennek hiheti magát, na de hagyjuk,ne erősítsünk rá egy pletykára. Szóval kérem, hol itt a szakértelem? Miféle szakértelemről tanúskodik az a helyzet, hogy a taxikat kötelezően évente vizsgáló telepen bizonyos gépkocsi-tulajdonosoktól a való világban nem is létező, kitalált dokumentumok hiányára hivatkozva tagadják meg hosszú ideig az engedélyek kiadását, illetve, hogy bízzanak abban a szervezetben, amelynél időről-időre mást tartalmaz egy-egy ellenőrzés jegyzőkönyvének két példánya? A felügyeleti cég - ahogy mondani szokás - „ezerrel büntet”, de amikor kiderül, hogy nem járt el helyesen, nemhogy nem fizeti vissza a büntetés összegét, de még elnézést sem kér. A BKK új vezetése arra hivatkozik, hogy alig néhány hónapja vannak hivatalban. Na és, attól még jogutódok, vagy nem? Csak arra futja nekik, hogy parasztvakítás céljából nagy kerekasztalokat szervezzenek, amiken minden megegyezést megakadályoznak, közben még a legalapvetőbb kötelezettségeiknek: a kivizsgálási határidőknek sem tesznek eleget. Konspirálnak, összejátszanak, most például egyik informátorunk szerint a vezérigazgató asztalán porosodik hosszú ideje a válasz a Taxis Szakszervezet petíciójára. Nem tudni, mire várnak, csak nem a fentebb már említett kormányzati piacátrendezésre?

Forrás: Városi Kurír

A bejegyzés trackback címe:

https://varosikurir.blog.hu/api/trackback/id/tr388871676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Neo07 2016.07.07. 15:52:36

Nem tudtok helyesen írni. Ez a helyes: Taxis vagy-e?

Még egyszer: Taxis vagy-e? Az -e az állítmány mögé kerül. Ne tessék egy félhülye repper miatt erőszakot tenni a nyelvünkön. Vagy ennyi is elég: Taxis vagy?

Uff.

Wandál 2016.07.07. 15:58:13

Neo07

te majom, te a paizsot is pajzsnak írod mi?

w

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.07.07. 16:08:28

" meggondolatlanul maguk ellen fordították a közvéleményt"

Csak a génselejtes, könnyen irányítható részét. Aki gondolkodik az röhög a sok agyhalotton aki szidja a taxisokat.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2016.07.07. 16:10:16

Én régen azt hittem minden taxis maffiózó aztán kiderült mégsem:)

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.07.07. 16:10:31

Igaz, inkább sírni kéne, sajnos az agymosottak vannak többen és ők döntenek néhány kiló ajándék krumpli és egy köbméter tűzifa után mások életéről.

belekotty 2016.07.07. 17:51:13

@KDNP a selejtek gyűjtőhelye: "Csak a génselejtes, könnyen irányítható részét."
De az a többség.
süti beállítások módosítása